2024-es olimpia
Milák Kristóf interjú nélkül is megüzente, hogy komolyan gondolja a címvédést
Kiválóan sikerültek a mai úszóversenyek magyar szempontból, négy úszónkból ketten döntőbe kerültek, méghozzá előkelő helyen. Egyikük Milák Kristóf, akivel kapcsolatban hiába megy a hangulatkeltés, minden jel arra mutat, hogy klasszisunk tudja, mit csinál, és olimpiai bajnokként, világbajnokként, világcsúcstartóként ért már annyira az úszáshoz, hogy tudja, hogyan kell olimpiát nyerni 200m pillangón. Másik döntősünk Németh Nándor, aki csodaszép egyéni rekorddal, harmadik legjobb idővel döntős 100m gyorson. Szerény egyéni teljesítménnyel zárták az olimpiát a vívóink
Szépen tartották magukat az első fordulókban női kardozóink, de Márton Anna előbb Pusztai Lizát volt kénytelen kiejteni, az elődöntőig pedig senki sem tudott eljutni a mieink közül. Mivel Dósa Dániel is hamar elvérzett a férfi tőrözők közt ma, mindez azt jelenti, hogy a magyar vívás nem tudott komoly nyomot hagyni az egyéni versenyekben a párizsi olimpián, amely inkább a meglepően korai kiesésekről marad emlékezetes. Muhari Eszter bronzérméről azt reméltük, hogy a kezdet, de végül az egyetlen maradt. Csapatban még javíthatnak férfi és női kardozóink, illetve férfi párbajtőrözőink, de ez az utolsó szalmaszál ahhoz, hogy a vívás hozza az előző olimpiákon megszokott, és a szakág által önmagától is elvárt eredményt.