2024-es önkormányzati választás
Hazánkban is kialakulhat a lengyel mintájú pártrendszer? – Bándy Péter a Grundban
A Grund legújabb adásában Hoppál Hunor vendége Bándy Péter, a Demokrata vezető szerkesztője volt. A műsorban a június 9-i kettős választás eredményeit, tanulságait, jelenségeit elemeztük. A vármegyei listák tekintetében az ország narancssárgába borult, a Fidesz–KDNP pedig négy megyei jogú várost visszanyert, viszont három megyei jogú várost elvesztett a legutóbbi, 2019-es eredményekhez képest. Milyen képet fest Budapest, és vajon milyen választási legitimációs problémákat jelezhet az újraszámlálás-gate, ami a főpolgármester-választáson túl már Győrben és Kalocsán is felmerült? Mit mutat a Tisza párt majdnem 30 százalékos eredménye az EP-választáson? Miért lesz nehéz az út Magyar Péterék számára a 2026-os országgyűlési választásig? Kérdés, hogy kialakulhat-e hosszabb távon is egy olyan pártrendszer hazánkban, mint amit Lengyelországban láthatunk – amelyben egy jobboldali párt mellett egy jobbközépnek mondott globalista erő emelkedik ki a politikai rendszerből, a baloldal pedig tartósan 10% alatti támogatottságot tudhat magáénak. Ennek lehetőségeiről, és a fent említett témákról beszélgettünk a legfrissebb Grundban.Gyurcsányék elővették a Csubakka-védelmet, de a számlák ismét ellenük vallanak – Tudatosan csalhattak Újpesten
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a DK szándékosan el akarta csalni a főpolgármester-választást, de nem kell Fletóékat félteni, megtalálták a saját védelmüket: Vitézy Dávid fideszes, úgyhogy hazudik. Persze, biztosan így van, hiszen a Fidesz vezető politikusa mondta annak idején, hogy hazudnak reggel, délben meg este. Ja, nem...Vitézy Dávid : „Az az eredmény, ami létrejött, nem egy tisztességes folyamat eredménye”
Interjúban reagált Vitézy Dávid a Nemzeti Választási Bizottság pénteki döntésére. Az LMP jelöltje elmondta: két típusú jogorvoslat van még folyamatban a főpolgármester választással kapcsolatban, valamint kifejtette, hogy mindenképpen korrekcióra van szükség a választás kapcsán.Tóth-Szántai József: a baloldal mindent elkótyavetyélt, most négyet kell előre lépnie Miskolcnak
Tóth-Szántai József, Miskolc új jobboldali polgármestere komoly kritikát fogalmazott meg az előző baloldali városvezetéssel szemben, amelyet a város gazdasági nehézségeiért és a problémák kezelésének hiányáért tart felelősnek. Az új polgármester célja, hogy Miskolc fejlődési pályára álljon, és négy lépésben képzeli el a város átfogó fejlesztését.Budapesti lapátköztársaság
Igen vicces, hogy Karácsony Gergely szabad és színes, roppant jogállami városköztársasági főpolgármestersége pár tucatnyi, MZP által behergelt homofóbon és némi halványan vonalazó szavazóköri ügyeskedésen múlt.Karácsony kicsit elhamarkodta, de új választással akar tiszta vizet önteni a pohárba
A fővárosban kialakult helyzetben csak egyféleképpen, új választással, tisztességes, újonnan kiírt szavazással lehet tiszta vizet önteni a pohárba - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) budapesti épülete előtt megtartott pénteki demonstráción.Negyvenegy szavazat különbséggel nyert Karácsony Gergely – Vitézy is megszólalt
Péntek este - több órás megbeszélés után - bejelentette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy befejezték a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását. Miközben mindenki az eredményre várt, újabb hangfelvételek szivárogtak ki Karácsonyról, aki egy korábbi eset miatt kénytelen volt bocsánatot kéni Vitézytől. Főpolgármester úr ma sem fogta vissza magát, közölte, hogy az "NVI fideszes többsége épp most akarja elcsalni a választást." Majd az általa szervezett tüntetésen arról beszélt, hogy "bármi lesz is az újraszámolás vége, akkor is új választást akar, mert ez a demokrácia, a főváros érdeke."Karácsony Gergely szerint most akarják elcsalni a választást
Pénteken délután befejeződött a Nemzeti Választási Irodában a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálása. Az Index úgy értesült, hogy nagyon kis különbséggel ugyan, de továbbra is Karácsony Gergely nyert a választáson. A lap szerint több, mint 500 olyan szavazatot találtak a mai újraszámláláson, amit eredetileg érvénytelennek nyilvánítottak. A voksok nagy rész Vitézy Dávidot erősítette, de végül kis különbséggel, 54 szavazattal meg tudta tartani előnyét Karácsony.Újraszámolták a főpolgármesteri szavazatokat, hamarosan eredmény is lesz
Villámgyorsak a szavazatszámlálók, akiknek ma kellett újra megszámolni a főpolgármesteri választáson leadott és érvénytelennek minősített körülbelül 25 ezer szavazatot, amivel már végeztek is. A sajtóban azonban ellentétes információk terjedtek el arról, hogy ki nyert.Ajánljuk még

















