2024-es önkormányzati választás
Sajtónyilvános eseményen számolják újra az érvénytelennek nyilvánított főpolgármesteri szavazatokat
A Nemzeti Választási Bizottság elfogadta Vitézy Dávid fellebbezését, és elrendelte a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálását, valamint egy közleményt is kiadott a procedúra részleteiről – írja a Telex.Szakértő: továbbra is van matematikai esély Vitézy Dávid győzelmére
A Századvég politikai elemzési igazgatója elmondta, egyáltalán nem szokatlan az NVB döntése, amivel helyt adott Vitézy Dávid fellebbezésének – írja a Magyar Nemzet.Még több munka és még nagyobb alázat!
Akármerre is nézünk egész Európában, akár jobb-, akár baloldalon szeretnének így veszíteni, mint ahogy a Fidesz kikapott a vasárnapi választásokon. Mégis érdemes egy-két tanulságot levonni az eredményekből.Döntött az NVB – Újraszámolják az érvénytelen szavazatokat Budapesten
12:4 arányban döntött úgy a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a bemutatott bizonyítékok figyelembevétele után újraszámoltatja a szavazatokat Budapesten. Mint ismert, Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy több kerületben látványosan sok érvénytelen szavazat született a főpolgármester-választás során, ezért kérte a szavazatok újraszámlálását. Az NVI ülésének ellenzéki delegáltjai mindent elkövettek, hogy minél kevesebb érvénytelennek elkönyvelt szavazatot ellenőrizzenek, hiszen ez Karácsony Gergely érdeke. Attól sem riadtak vissza, hogy a korábbi döntésüket korrigálni akaró szavazóköri bejelentők büntetőjogi felelősségét firtassák...Hogyan állhat össze a budapesti közgyűlés – Avagy ki adja el a lelkét az ördögnek?
Bármi is legyen a döntés a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálásának ügyében, az már biztos, hogy bárki is kerül Budapest élére, annak nem lesz egyszerű dolga a közgyűléssel. Lássuk, milyen frakciók alakulhatnak ki, és kinek kell kivel szövetségre lépnie, hogy megszerezze a többséget!Még a baloldali szavazók is újraszámolnák a főpolgármester-választásra érkezett szavazatokat (Videó)
Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit gondolnak a vasárnapi önkormányzati választás eredményeiről. Nem mondhatnánk, hogy a válaszokon meglepődtünk, hiszen a szoros eredmény és az enyhén szólva is kétes körülmények mindenkiben kételyeket keltettek. Így az sem volt feltűnő, hogy még azok is újraszámolást szeretnének, akik egyébként elégedettek voltak az eredményekkel. Hiába, vannak ügyek, amik még a balos szavazók számára is kétesek.Kocsmai igazságok – Reménytelenül keressük a racionális döntés nyomát az ellenzéki szavazatokban!
Mi megértjük, ha valaki nem szereti a Fideszt. De ha ennek a nemszeretem-érzésnek a megélése érdekében valaki teljesen irracionálisan szavaz, azt nem. Teljesen érthető, hogy az ellenzéki szavazók meg akartak szabadulni a kudarcot kudarcra halmozó régi ellenzéktől. Hát ez most majdnem teljesen sikerült is. Viszont mi ennek kapcsán soha nem akarunk olyat érezni, hogy ennél még a Feri és a Klári is jobb volt. És most megkaptuk ezt az érzést. Magyar Péterhez képest még a Feri is jó fej és a Klári is kedves. És persze egyetlen olyan Tisza-szavazó sincs, aki el tudná mondani, hogy mit csinálna a harminc százalékos pártja, ha hatalomra kerülne, a bosszún kívül. A vezérük sem tudná, de róla el tudjuk mi is képzelni. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Vitézy Dávidék fellebbezést nyújtanak be – Érvényes szavazatokat nyilváníthattak érvénytelennek a választáson (Videó)
Vitézy Dávid „Újra kell számolni a szavazatokat!” címmel tartott sajtótájékoztatót. A főpolgármester-választáson második helyen végzett jelölt szerint nincs jogerős végeredmény, fellebbeznek – írja az Index.Stikában, már a kampány végén került nyilvánosságra, hogy a Nagyvad lapáttal verné péppé Vitézyt, és bevallotta, hogy mindenkinek hazudik
Szombat óta kering egy több részletből összevágott, de azért mégsem igazán manipulált hangfelvétel a baloldali médiakörökben, amelyen Karácsony „Nagyvad” Gergely budapesti főpolgármester beszél politikai ügyekről. Többek között arról, hogy lapáttal verné Vitézy Dávidot, máshol meg arról, mennyire megvezeti Gyurcsányt az okos taktikájával.Ajánljuk még
















