30 éve szabadon
Bélyegsorozattal emlékeznek meg az első szabadon választott magyar kormányról
A 30 éve szabadon emlékévhez kapcsolódóan az első szabadon választott magyar kormány tagjairól bocsátott ki 10 bélyegből álló alkalmi bélyegkisívet a Magyar Posta, a 30 éve szabadon Emlékbizottság és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával.Országból hazát – Megjelent Schmidt Mária könyve az elmúlt harminc évről
A legutóbbi három évtized történelmét, a kommunizmus szorításából magukat több mint harminc éve kiszabadító közép-európai országoknak a szuverenitásért és a szellemi önállóságért folytatott küzdelmét vizsgálja Országból hazát – Harminc éve szabadon címen Schmidt Mária történész, kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója frissen megjelent kötete.Kocsis Máté: Jobb úgy mindenkinek, hogy Gyurcsány ma nem jött el, mert nem a kommunista bűnösökre emlékeztünk
Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője közösségi oldalán osztotta meg portálunk cikkét, amelyben Gyurcsány Ferenc és pártja megnyilatkozásait mutattuk be az első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésének harmincadik évfordulóján.Orbán Viktor: Most is összefogásra van szükség Magyarországon
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulójáról a közösségi oldalán is megemlékezett. Az ünnep kapcsán az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet.Harminc éve szabadon – Ünnepi üléssel emlékeztek az Országgyűlésben a rendszerváltás egyik legfontosabb mozzanatára
Harminc éve ezen a napon ült össze az első szabadon választott országgyűlés. A rendszerváltás egyik legfontosabb mozzanatára a Ház azon képviselői, akik megjelentek, ünnepi üléssel emlékeztek meg. A magyar alkotmányos rend visszaállítására való megemlékezésen a posztkommunista ellenzék nem vett részt, az ülésen csak a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselői jelentek meg. Ők egy képviselő kivételével egyhangúlag szavazták meg az egyetlen napirendi pontot, az évforduló kapcsán megfogalmazott határozati javaslatot, amelyben megemlékeznek az ország állami önrendelkezésének 1944. március 19-én történt elvesztését követő első szabadon választott népképviselet 1990. május 2-i megalakulásáról, amely – az alaptörvény szerint – "hazánk új demokráciájának és alkotmányos rendjének kezdete". Áder János köztársasági elnök a Házhoz intézett felszólalásában a nemzeti összefogás fontosságára emlékeztetett, aminek különös ízt adott az ellenzéki képviselők által üresen hagyott padsorok látványa.Amikor véget ért az elnyomás éjjele – Harminc éve ült össze újra a szabadon választott Országgyűlés
Csak az értheti, milyen csodálatos volt végignézni az első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2–3-i alakuló ülését, aki átélte a kommunista diktatúrát. Éppen harminc éve történt, hogy az elnyomás éjjele után végre szabad levegőt szívhattunk. Stefka István emlékezik a legendás napokra, felelevenítve az akkor már nagyon idős Varga Béla beszédét, aki az amerikai emigrációból tért haza évtizedek után. „Nemzedékek mennek, nemzedékek jönnek, ami maradandó, az, amit az igazságszerető magyar szellem és a becsületes magyar emberszeretet megtett, megvédett és megőrzött. 1947-ben, amikor hazámat elhagytam, az országra elnyomatás éjjele borult. […] A mai nappal ez a korszak lezárult” – mondta Varga Béla. E csodálatos napra emlékezünk.Gulyás Gergely: Magyarország a rabságból a szabadságba lépett át
A rendszerváltoztatással Magyarországon a rabság helyére szabadság, a szovjet megszállás helyére nemzeti függetlenség, a tervgazdaság helyére piacgazdaság, az alapvető jogok állam általi eltiprása helyére jogállam lépett – emlékeztet a közösségimédia-oldalán publikált szombati bejegyzésében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.Az első szabadon választott Országgyűlés megalakulására ünnepi ülésnappal emlékeznek
Az Országgyűlés ma ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament.Ismét kamuzott a Népszava
A Népszava elnevezésű balliberális álhírfészek azzal a hazugsággal próbálta meg hiszterizálni a közvéleményt, hogy a magyar külügy előírta volna, milyen közéleti személyeket lehet meghívni a rendszerváltás harminc éves évfordulója kapcsán. A kamuhírt cáfoló Menczer Tamás államtitkár az Origo.hu-nak nyilatkozva kiemelte: éppen a balliberális oldal az, amely évtizedeken keresztül megszokta, hogy a kulturális életet száz százalékban uralja.Ajánljuk még