444.hu
Demokrácia Expressz
A kedves vezető – akivel csak egyetérteni szabad – előszeretettel utazik vonaton, miközben a kedvenc napszemüvegében olvasgatva talpnyalói veszik körül, és a saját uniformisát viselő követői között tülekednek a fotósai a legelőnyösebb szögekért. Amíg a vezető a nép egyszerű fiaként pózol, a szekusai lezárják a vonatot és igazoltatják a saját propagandistáikat is. A célállomásra érve a first lady gondoskodik a napi nyugtatóadagról, hogy a kedves vezető már benyugtatózva érkezzen meg a színpadhoz kíséretével, ahol az ő öltözékébe bújt tömeg várja vastapssal a színpadra. Nem, ez nem az észak-koreai állami média napi jelentése, csupán a rövid összefoglalója Magyar Péter utazásának a Demokrácia Expresszen.A MÁV nem úgy értesült Magyar Péter vonatozásáról, ahogyan a 444.hu
A jólértesült 444.hu úgy számolt be Magyar Péter hétvégi, debreceni vonatozásáról, hogy egy teljes kocsit elfoglalt a politikusaspiráns és díszes társasága, és még a kocsin áthaladó utasokat is ellenőrizték a testőrök. A MÁV viszont az egészről nem tud semmit.Pont úgy építik Magyar Pétert, ahogy anno az előző "messiást", Márki-Zay Pétert
A Tűzfalcsoport szerint a nemzetközi liberális média pont úgy építi Magyart, ahogy azt tette a korábbi balos messiások, nevezetesen Márki-Zay Péter, vagy éppen Karácsony Gergely esetében. Ugyanazok a szerzők, ugyanazokat írják, ha meglátnak egy baloldali politikust feltűnni Magyarországon. Elemzésük során találtak olyan cikkeket is, amelyek most Magyar Péterről szinte szóról-szóra úgy számolnak be, ahogy korábban MZP-ről.Oszthatatlan szuverenitás – Huth Gergely véleménycikke a Magyar Nemzetben
Az új államfő, Sulyok Tamás beiktatásakor felhívta a figyelmet az oszthatatlan szuverenitás elvére azaz hogy nem szuverén jogainkat, csupán egyes hatásköröket ruháztunk rá az Európai Unióra. Ennek ellenére a 444.hu hasábjain egy meleg párról készült videót láthattunk, amiben István és Tamás azt ecseteli, hogy hogyan tudtak örökbe fogadni egy ikerpárt Magyarországon. Azt pedig, hogy erről egy balliberális oldal hasábjairól értesülhetünk a Sphera-programnak köszönhetjük, amit az Európai Bizottság támogat, mivel Brüsszelből olyan médiumokat segítenek, amelyek fiatalok széles rétegét képesek megszólítani. Viszont Magyarországon meleg párok nem fogadhatnak örökbe és a gyerekek körében az LMBTQ propagandát nem lehet népszerűsíteni, de akkor hogy lehet, hogy eurómilliókat költ erre mégis az unió?Columbo orrával esett neki a DK TV a kegyelmi ügynek, de csak annyit sikerült megállapítani, hogy ez az ügy bizonyítja, nincs diktatúra Magyarországon
Összeült a DK rendkívüli csámcsogdája, hogy végre kibeszélhessék maguk között Novák Katalin és Varga Judit lemondásának ügyét, amit volt szerencsénk megnézni. A nőszakértő szerepében Gréczy Zsolt ékeskedett, akinek folyton csak egy politikusnő jár a fejében, kinek neve nem más, mint Dobrev Klára. Neki ugyanis mindenről a nagy bolgár asszony jut eszébe. A domina szigorral megáldott Kálmán Olga mindeközben azt próbálta magyarázni, hogy Magyarországon diktatúra van, de nem várt helyről jött a helyesbítés. Nagy Attila Tibor ugyanis most cipő volt a kavicsban és helyre tette a vitapartnereit, szerinte ugyanis nincs diktatúra, jobban élnek az emberek mint a Gyurcsány-időszakban és elképzelhetően tartja, hogy Novák egyik sértődött munkatársa szivárogtathatott főnöke ellen. Mindeközben a volt belügyminiszter Kuncze Gábor is dörmögött ezt azt a műsorban.Önmaga tisztázása helyett Huth Gergelytől retteg a 444 fakenews-gyárosa
Ács Dani nem figyeli a híreket. Ez a holokausztra utalgató dunábalövésezés, amit művel, ez annyira 1998! Ha már fiatal emberként ilyen kilátástalanul bele van gyöpösödve a múltból itt felejtett liberális módszerekbe, legalább hallgathatna az egy nemzedékkel öregebb, mégis az idők szavát jobban értő Horn Gáborra, aki kifejtette, hogy Magyarországon nincs érzékelhető antiszemitizmus. Az ilyen réges-rég elkoptatott antiszemitizmus-vádaskodás két dolgot árul el Ácsról: egyrészt szörnyű ötlettelenséget, másrészt azt, hogy nem tudja feldolgozni a PestiSrácokkal szemben elvesztett bírósági perét. Hisztériázás helyett inkább tisztázhatná magát a szakmaiságát beárnyékoló, roppant megalázó gyanú alól.A 444.hu csalódottan írta meg, hogy nem a cseheknél, hanem Kanadában lesz giga akkumulátorgyár, ami amúgy tök jó dolog
Ahogy azt már korábban megírtuk, a világ legnehezebb dolga lehet ellenzéki újságírónak lenni, és erre az állításra ismét ráerősített a 444.hu, akik most éppen azért hőbörögnek, mert nem valósult meg az, aminek a lehetséges megvalósulása miatt hőbörögtek korábban. Ha nem értik, akkor ez csak azt jelentheti, hogy Önök nem ellenzéki újságírók, aminek nagyon örülhetnek. De visszatérve a 444.hu cikkére: a lap csalódottan ír arról, hogy a Volkswagen óriási akkugyárára Kanadában épül meg, nem pedig Közép-Európában, annak ellenére, hogy a régióban nagyon küzdöttek a projektért. És egyébként Kanada JÓ ország, mert nem Orbán Viktor a miniszterelnök, tehát ott nagy siker az akkumulátorgyár; itt, nálunk nem Trudeau a miniszterelnök, tehát itt RÓSZ dolog az akkumulátorgyár. Értik már? Ha nem, akkor nem baj, ez még nem minden.Párhuzamos univerzumok: a 444.hu szerint nem az ellenzék, hanem Németh Szilárd telepedett rá az oktatásra
A 444.hu szerint Németh Szilárd rátelepedett az oktatásra és távol kellene magát tartania az iskoláktól. Mindeközben Szabadság! Érted.” névvel szervez a Fővárosi Önkormányzat tanártüntetést október 23-án, a Tanítanék Mozgalom, az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom társaságában. Értjük, hogy összekavarodtak épp a párhuzamos univerzumok, azt viszont ne felejtsük el kik voltak azok, akik a diáktüntetéseken beszédeket mondtak, illetve a felvonulásokon pózoltak, miközben napi szinten szurkolnak azért, hogy ne jöjjenek meg azok a pénzek Brüsszelből, amik hozzásegítenék a tanárokat a béremeléshez. Aki elfelejtette az görgessen, segítünk.Menczer Tamás szerint fájdalmas lehetett leírnia a FOS-nak, hogy Svédországgal kapcsolatban neki volt igaza
Ez fájhatott... – kezdi bejegyzését a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára, ugyanis a független-objektív sajtó, azaz a FOS kénytelen lesz leírni, hogy a svéd demokráciával kapcsolatban Menczer Tamásnak igaza volt. Bár a baloldal szerint a közbiztonságnak semmi köze a demokráciához, Svédországban egyre gyakrabban fordulnak elő lövöldözések, bandaháborúk, robbantások, és a keresztényeket is üldözik. Az államtitkár szerint viszont fontos, demokratikus jog a biztonság.Ajánljuk még