Csak két évet kapott a korrupcióval vádolt NAV-os alezredesAMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 november 11. Két év börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a volt NAV-os bűnügyi osztályvezetőt, aki a vád szerint kenőpénzért elintézte a vagyonosabb adósoknak, hogy ne induljon büntetőeljárás velük szemben. Tizenhét társából három felfüggesztett börtönt kapott, a többieket, köztük a milliárdos áfacsalással összefüggésbe hozott, jelenleg is szökésben lévő F. Attilát pedig felmentették.
Újabb kétmilliárdos csalási ügy miatt nyomoz az ügyészségPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 október 7. Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség. Az ügy gyanúsítootja még nem tudni, hogy előzetesbe kerül-e.
Decemberben születhet elsőfokú ítélet Vizoviczki adócsalási perébenPDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 szeptember 5. A diszkópápa egykori jobbkezének és bizalmasának ismételt meghallgatását indítványozta a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja, D. Róbertné. A néhány hete Rogán Antalt - az ügyészség szerint alaptalanul - korrupciógyanúba keverő nő kérte azt is, hogy a bíróság ismertesse Varga két nyomozati szakban tett vallomását is, amiket nem csatoltak az adócsalási ügy nyomozati irataihoz. Ezekben a koronatanú állítólag részletesen vall arról, hogy az ügy korai szakaszában miként befolyásoltak tanúkat közvetlenül a vallomásuk megtétele előtt. A tárgyaláson elhangzott az is, mivel a bizonyítás a végéhez ért, várhatóan még ebben az évben elsőfokú ítéletet hirdet a törvényszék.
Vizoviczki a PS-nek: Kalapácsnak akarnak használni a Fidesszel szemben!PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 augusztus 16. Négy év után először szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben - egyedül és elsőként a PestiSrácok.hu-nak - az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt, 250 millió forintos óvadék ellenében nemrég házi őrizetbe helyezett Vizoviczki László. A milliárdos vállalkozó portálunknak küldött hosszú közleményében kitért például arra, hogyan sikerült kifizetne a rekordösszegűnek tartott óvadékot, de beszélt a Kubatov Gáborhoz és Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, az őt támadó volt munkatársairól, állítólagos kenőpénzekről, politikusok zsarolásáról, valamint arról, hogy nyújtott-e anyagi támogatást a Fidesz választási kampányaihoz.
Hiába állt bíróság előtt tovább gyártotta a számlákat a milliárdos csalóPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 július 15. Már a bíróság előtt állt adócsalás miatt az a férfi, akit most ismét számlagyár működtetése miatt vettek tizenegy társa mellett őrizetbea pénzügyőrség nyomozói. A férfi egyetlen céget sem írtott a nevére, a fiktív vállalkozások élére pár tízezer forintért nehéz anyagi körülmények között élőstrómanok kerültek. A megrendelők igényeitől függően étolajról, kávéról, édesítőszerről, leveskockáról, szójáról, napszemüvegről és nyakláncokról állítottak ki számlát. Az előzetes letartóztatásban lévők között van több, nagy forgalmat lebonyolító cég ügyvezetője, üzletkötője is.
Nem Gyenes vezette a számlagyárat, de adócsalásban bűnösPDPámer Dávid Forró drót 2016 április 20. Adócsalás és okirathamisítás bűntette miatt kilenc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán jogerősen Gyenes Leventét, Gyömrő polgármesterét a Szegedi Ítélőtábla- értesült a PestiSrácok.hu. A városvezetőt ugyanakkor nem találta bűnösnek a másodfokú bíróság a bűnszervezetben, folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettének vádjában, így az alól felmentették a városvezetőt.
Rekviem a szégyenérzetért Vezércikk augusztus 21. Megdöbbentően sokan vannak a közéleti emberek közt, akik végtelen arcbőrt növesztettek, és nem tudnak úgy megszégyenülni, hogy ők is észrevegyék.
Nácik üzenetével ért véget a Sziget, most pedig mindenki mehet vissza élni az elnyomott életét Vezércikk