adománygyűjtő láda
Őrsi Gergelyék annyira nem bíznak a "mikroadományos" Perjés Gábor ártatlanságában, hogy fel sem vették a baloldal listájára a II. kerületben
Érdemes néha a valasztas.hu oldalt böngészni június 9. előtt, hiszen rengeteg érdekességre lehet fényt deríteni. Ilyen a jobb sorsot érdemlő II. kerület is, ahol a látványpolitizálást szinte tökélyre fejlesztő Őrsi Gergely kenetteljes mosolya mellett olyan szépen ültet virágokat, hogy mindez szavazatokban is mérhető már. A látványkonyha készen, a valódi tettek már másik kérdés, így a kerület utóbbi négy és fél éve egy külön misét is megér, azonban a méltán híres adománydobozok ügye már korábban megkavarta az idilli állapotokat: több olyan kérdés is felmerült, aminek már korábban is ideje lett volna. A sok mutogatás, menekülés terelés vége pedig az lett, hogy a párbeszédes öreg harcos, Perjés Gábor, az adományládák nagymestere szépen csöndben lekerült a baloldal listájáról, hiszen jelöltjeik között nem találjuk. Ez vajon véletlen lehet? Boldog Karácsonyt, Gergely – Így teljesített az ellenzék 2023-ban
Adományládikák, fővárosi csőd és kordonbontás – nem lehet azzal vádolni az ellenzéki képviselőket, hogy ne dolgoztak volna 2023-ban. Hiszen szorgos munkájuk gyümölcseként tovább csökkent a baloldali pártok és politikusok támogatottsága, a színfalak mögött pedig nagyobb a káosz, mint valaha. A 2024-es önkormányzati választás előtt az ellenzék nagy része – engedelmeskedvén Gyurcsány Ferenc parancsának – beállt a főváros nyelvtudósa, Karácsony Gergely mögé. A politikai nagyvad már több mint négy éve "csodálatosan" végzi a munkáját, hiszen a Lánchíd felújításához köthető forgalmi zavar, a biciklisávok okozta közlekedési káosz, a sokadszorra csődbe vitt főváros, illetve a több mint gyanús külföldi kampányfinanszírozás is a nevéhez köthető. Ki merné állítani, hogy Perjés Gábor és Tordai Csaba legnagyobb támogatója, az adományládikák eltüntetője, az adófizetés terhe alól magát kihúzó Karácsony ne dolgozott volna? A főpolgármesternél talán csak a Romentum képviselői, a budapesti olimpia megfúrói voltak tevékenyebbek idén, hiszen a Momentum ex-elnöke, Gelencsér Ferenc vezette kordonpárt többször balhézott a Karmelita előtt, mint ahányszor Karácsony Gergely Budapestinfót tartott, majd saját kudarcukat felismerve belekeverték a diáktüntetésen részt vevő fiatalokat is a kordonbontásba, hadd készüljenek erős fotók az Európai Parlament számára. Miután a rendőrállam hisztériával sem értek el semmit, kénytelenek lesznek más taktikát kitalálni jövőre, immár ismét Donáth Anna vezetésével. A PestiSrácok.hu stábja bejárta azokat a helyszíneket, ahol a külföldről finanszírozott ellenzéki pártok legnagyobb alakításai zajlottak 2023-ban. Részletek a videóban! Karácsony Gergelyt mélységesen felháborította, hogy házkutatást tartottak a 99 Mozgalom varázsdobozai miatt (Videó)
A Városháza Téli Élménypark és Budapesti Karácsonyi Vásár megnyitóján mondott köszöntőt Karácsony Gergely pénteken. Az esemény előtt a sajtó többek között arról kérdezte a főpolgármestert, hogy mit gondol a Perjés Gábornál tartott házkutatásokról, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendelt el a 99 mozgalom kétes ügyleteivel kapcsolatban. Ismeretes, ugyanebben az ügyben Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is házkutatást tartott a NAV, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le egy ügyész jelenlétében. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, mélységesen felháborítják ezek a házkutatások. Mint lapunk beszámolt róla, az LMP nyilatkozata szerint ahhoz, hogy támogatni tudják Karácsony Gergelyt, előbb választ kéne kapniuk a “varázsdobozokkal” kapcsolatban felmerült kérdésekre. Megkérdeztük a főpolgármestert, hogy mi a véleménye az LMP álláspontjáról, amire röviden úgy válaszolt: "Semmi". Ebből is látható, nem igazán számít, hogy a kisebb pártok külön indulnak az önkormányzati választáson, vagy sem, hiszen a "legnagyobb hal", a Demokratikus Koalíció már beállt Karácsony Gergely mögé. Részletek a videóban.