afganisztán
Irán szögesdróttal ellátott betonfalat emelne az Afganisztánnal közös határára
Irán meg akarja erősíteni Afganisztánnal közös határát, erre a célra az idei költségvetésben hozzávetőleg 2,7 millió eurónak megfelelő összeget (mintegy egymilliárd forint) különítettek el - ismertette vasárnap az IRNA iráni hírügynökség.Afganisztánban újabb iskolaév indult diáklányok részvétele nélkül
Elindult szerdán a tanév Afganisztánban, a tálib hatóságoknak a lányok oktatására vonatkozó tilalma miatt azonban a középiskolák már harmadik éve csak a fiúk előtt nyitották meg kapuikat.Az Iszlám Állam merényletet hajtott végre Kabul síiták lakta negyedében
Autóbuszban robbantottak pokolgépet Kabulban, a rendőrség friss közlése szerint öt ember meghalt, 15-en megsebesültek, a merényletet vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.A tálibok börtönbe küldik az afgán nőket, hogy megvédjék őket az erőszaktól
A tálib hatóságok úgy próbálják megvédeni az erőszakos támadások fokozott veszélyének kitett afgán nőket, hogy börtönökben helyezik el őket – derült ki egy csütörtökön közzétett ENSZ-jelentésből.Dobó Géza a PS-nek: Utazási irodához hasonlóan különböző csomagokat kínálnak az embercsempészek, akár 20 ezer eurót is elkérhetnek egy útért (Videó)
Mint korábban a magyar titkosszolgálati jelentésből kiderült: a vajdasági embercsempészek közvetlen kapcsolatban állnak a tálib kormánnyal. Az utóbbi időben megsokszorozódtak a szerb határ mentén lévő fegyveres incidensek, az embercsempészek Kalasnyikovokkal felszerelve, szabadon sétáltak a határ szerb oldalán, és ha a helyiek megpróbáltak bemenni az erdőbe, útjukat állták és azt mondták nekik, hogy „ez itt már Afganisztán”. Hogyan reagálhatnak a magyar határőrök, ha közvetlenül tüzet nyitnak rájuk az illegális migránsok? Miért félnek a marokkóiak az afgánoktól? Foglalkoznak drogterjesztéssel is az illegális bevándorlók? Mennyibe kerül egy út Afganisztántól Németországig? Ezekről a témákról beszélgettünk Dobó Gézával, a Migrációkutató Intézet kutatójával. Részletek a videóban.GEOrgPOLITIKA – Mit csinál a határainkon az afgán Haqqani-csoport?
A szerb-magyar határon egyre veszélyesebb emberek és csoportok jelennek meg. Talán a legjelentősebb per pillanat a Haqqani csoport. Ez a fegyveres milícia Afganisztánban van otthon és fegyvertársai a táliboknak. A szervezet már egy maffiahálózattá is kinőtte magát. A drogcsempészeten kívül beszálltak a migráns üzletágba is. A Haqqani csoportot még az USA hozta létre Afganisztánban, hogy harcoljanak a szovjetek ellen. A magánhadsereget Dzsalaluddin Haqqani afgán hadúr vezette egészen haláláig, utána fia Sziradzsuddin Haqqani ragadta magához a hatalmat. Jelenleg ő a tálib kormány belügyminisztere.Az Iszlám Állam robbantott a kabuli bevásárlóközpontban
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet péntek este vállalta a felelősséget az afgán főváros, Kabul egyik bevásárlóközpontjában előző nap elkövetett, négy ember halálát okozó robbantásos merényletért.A tálibok veszik át a déli határunknál gyülekező embercsempészek felügyeletét
Délvidéki informátorok szerint a tálib kormány informális felügyelete alá kerülnek az Észak-Szerbiában működő afgán embercsempészbandák. A belső villongásokat lezárják, a pénzügyi források küldésének ellenőrzését már át is vették, a helyi hatóságok korrumpálására pénzt biztosítanak, sőt, a fegyverek beszerzését is állják. Alig két és fél évvel az afganisztáni hatalomátvétel után a tálibok már Európa kapuit ostromolják – számolt be a Magyar Nemzet.Katasztrofális földrengés rázta meg Afganisztánt
Újabb erős földrengés rázta meg szerda reggel Nyugat-Afganisztán egy részét, miután egy korábbi rengés több mint kétezer halálos áldozatot követelt és egész falvakat tett a földdel egyenlővé. A legutóbbi, 6,3-as erősségű földrengés az amerikai földtani intézet szerint mintegy 28 kilométerre Herát tartomány azonos nevű székhelyétől, 10 kilométer mélyen volt – írja az MTI.Ajánljuk még

















