álláskeresési járadék
Döntött az Alkotmánybíróság: nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében
Az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján szerdán délelőtt közzétett közlemény szerint a testület alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria népszavazási kérdés hitelesítése tárgyában hozott két végzését: a Fudan Egyetem ügyében nemzetközi szerződés, az álláskeresési járadék ügyében pedig a költségvetés érintettsége miatt nem lehet országos népszavazást tartani.Hitelesítették az aláírásokat, a baloldalnak sikerült felmutatni 200 ezer támogatót
A Fudan Egyetem, valamint az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett népszavazáshoz is összegyűlt a legalább kétszázezer érvényes aláírás – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán.470 ezer... vagy 235 ezer... vagy nem tudom
Ferinek még csak a prímszámokkal gyűlt meg egyszer a baja. A kapitány viszont újra és újra elszámolja magát. Korábban is gyanús volt már, és a mai napig nem tisztázódott a nyilvános önéletrajzában néhány anomália. Többek között az, hogy miként szerezte meg itthon a közgazdász diplomáját abban az időben, amikor épp Kanadában, majd pedig az USA-ban élt. Persze a papír mindent elbír, a Wikipédián is könnyű módosítani.A Szabad Európa szerint is elszálltak az ellenzék népszavazási esélyei
Esélye sincs az ellenzéknek arra, hogy az április 3-i választásokon, illetve az aznap tartandó kormánynépszavazással egy időben dönthessenek a választópolgárok népszavazási kérdéseiről. Ehhez még jogi rafinériára sincs szükség, az ellenzéki pártok egyszerűen kicsúsztak a határidőből – írja a Szabad Európa.Hóban, szélben, fagyban - Karácsonyék viszik a valahonnan beesett aláírásokat (KÉPGALÉRIÁVAL)
Ezeket az aláírásokat nemcsak egy népszavazás kedvéért gyűjtöttük össze. Ezeket az aláírásokat azok kedvéért gyűjtötték össze heroikus munkával és viszik most be a Nemzeti Választási Irodába az ellenzéki összefogás aktivistái, hogy visszaadjuk a közérdeket szolgáló politikába vetett hitet – mondta Karácsony Gergely a Kossuth téren. Budapest főpolgármestere és az általa kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtést támogató pártok képviselői és aktivistái együtt adják ugyanis le az aláírásokat a Nemzeti Választási Irodának. Ismert, az ellenzék egy hete még 170 ezer összegyűjtött aláírásról beszélt, majd látványosan visszavonult a közterekről - csütörtökön azonban bemondták, több mint háromszázezer szignó esett be, ezzel megvan a négyszázhetvenezer (!) aláírás. Ez számszakilag úgy néz ki, hogy 235 ezer aláírás a diákvárosért & 235 ezer aláírás a munkájukat elvesztőkért gyűlt össze - vagyis röpke egy hónap alatt síkerült összekaparni a - valószínüleg kellő mennyiségű - szignókat.A kapitány elintézte – Hirtelen a háromszorosára emelkedett a baloldal népszavazási aláírásainak száma
Csaknem két hónapig még csak megközelíteni sem volt képes a baloldal a népszavazásukhoz szükséges kétszázezer aláírást, a napokban pedig a hideg téli időjárás miatt el is kezdték felszámolni a standjaikat, csütörtökre azonban megtörtént a csoda, sőt, maga a C.S.O.D.A. A kapitány maga jelentette be, hogy a még hibádzó mennyiség bő hatszorosa, több mint háromszázezer szignó esett be valahonnan, ezzel megvan a négyszázhetvenezer (!) aláírás. Ha ez valamilyen okból igaz is lenne, az ellenzék akkor is elbukta, hogy népszavazásukat az országgyűlési választással egy időben írják ki az illetékesek, a határidőből ugyanis már kifutottak. A kapitány nem tud Gelgővel tartani a pénteki leadásra, de lélekben vele lesz – ígérte harcostársának a kapitány. Még csak január derekán járunk, de már megvan az idei esztendő legordasabb politikai kamuja, ugyanakkor ne kényelmesedjünk el, ugyanis ezek ugyanígy fognak bármit behazudni áprilisig, a voksolás napján és majd azután is!Bodó Sándor: folyamatosan nőnek a bérek
Folyamatosan nőnek a bérek, kétszámjegyű emelés sok helyen kalkulálható a versenyszférában is – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán, kedden.Nem valószínű, hogy összejön a baloldal népszavazási kezdeményezése: pár nappal a határidő előtt az aláírások felét sikerült csak összegyűjteniük
A Momentum becslése szerint eddig 100-120 ezer aláírás gyűlhetett össze az ellenzéki pártok népszavazási kampányában. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja az ATV híradójának elmondta, szerinte százezer aláírás már biztos megvan, de mivel a vidéki adatok mindig csúsznak pár napot, valószínű, hogy százhúszezer szignó közelében tartanak.Kudarcos a baloldal népszavazási kezdeményezése, csak a viccpárt gyűjti serényen az aláírásokat
Könnyen kudarcba fulladhat a baloldal népszavazási kezdeményezése, mivel korábbi ígéretükkel ellentétben aligha valószínű, hogy január közepéig összegyűjtik a kétszázezer érvényes szignót, ami ahhoz szükséges, hogy az országgyűlési választással egy időben tarthassák a referendumot. A sikertelenség okai között lehet említeni, hogy a pártok alig foglalkoznak az aláírások gyűjtésével, egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt veszi komolyan – számolt be róla a Magyar Nemzet.Ajánljuk még