amerikai egyesült Államok
A normalitás keretei közé szorítanák a transzneműek iskolai vécéhasználatát Tennessee államban
Elfogadta az egyesült államokbeli Tennessee törvényhozása hétfőn azt a tervezetet, amely szerint a transzneműek csak a születésük szerinti nemüknek megfelelő iskolai mosdókat és öltözőket használhatnák. Amennyiben a kormányzó aláírja, az állami iskolák diákjai, illetve dolgozói pert indíthatnak a tanintézmény ellen, ha valaki nem a biológiai nemének megfelelő mosdóját használja. Észak-Karolina államban 2016-ban hasonló tiltásokat megfogalmazó mosdótörvényt fogadtak el, amelynek következtében több nagyvállalat elköltözött az államból, néhány sportklub pedig – tiltakozásul a 2017-ben végül részben hatályon kívül helyezett törvény ellen – máshol tartotta meg a mérkőzéseit.Sullivan: senki sem tud garanciát vállalni Afganisztán jövőjével kapcsolatban az amerikai csapatok távozása után
Senki sem tud garanciát vállalni Afganisztán jövőjével kapcsolatban az amerikai csapatok távozása után, de az Egyesült Államok továbbra is odafigyel az országból kiinduló terrorfenyegetésekre – erről beszélt vasárnap a Fox News amerikai hírtelevízióban Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. A szakembert arról is kérdezték, hogy megismétlődhet-e az, amely az amerikai csapatok 2011-es kivonulása után Irakban történt. Akkor ugyanis az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei területeket foglaltak el és Barack Obama akkori elnök visszaküldte az amerikai katonákat a térségbe. Sullivan szerint Bidennek nem áll szándékában visszaküldeni az amerikai erőket Afganisztánba, de hozzátette: nem tud semmilyen garanciát vállalni arra vonatkozóan, hogy mi fog történni az országon belül. Senki sem tud.Az amerikai kormányzat figyelmeztette Oroszországot: következményei lesznek, ha Navalnij meghal
Az amerikai kormányzat figyelmeztette Oroszországot, hogy következményei lesznek, ha Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghal a börtönben – mondta vasárnap a CNN amerikai hírtelevízió műsorában Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.Több embert agyonlőtt egy fegyveres férfi Wisconsinban
Három embert agyonlőtt, két másikat pedig megsebesített egy fegyveres férfi Wisconsin államban, az Egyesült Államokban. A helyi seriff vasárnap segítséget kért a szökésben lévő gyanúsított elfogásához.A lítium ma már olyan fontos, mint a kőolaj
A lítium ma már olyan alapvető nyersanyaggá vált, mint a kőolaj, hiszen az elektromos autók akkumulátorának alapanyaga. Úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb készletei az Andokban vannak, az Atacama-sivatag környékén, amely területen Chile, Argentína és Bolívia osztozik. A világpolitikában ezt a területet lítium-háromszögnek nevezik. Az se meglepő, hogy a világ összes nagyhatalma szeretné az ellenőrzése alá vonni ezt a régiót és felügyelni a lítiumbányászatot.Az ukrajnai válság gyökerei – miért most lángolt fel újra? (második rész)
Az első részben arról írtam, hogy Amerika és a NATO hogyan szegte meg Oroszországnak adott szavát és terjesztette ki a szervezetet egészen Oroszország határáig. Emiatt Oroszország meghatározott egy vörös vonalat, amelynek átlépésekor katonai eszközökkel is igyekszik megakadályozni a NATO további bővítését. Ez történt 2008-ban, amikor Grúziában „színes forradalommal” elkergették az oroszbarát vezetést, és közeledtek a NATO-hoz.Kína és az Egyesült Államok erősebb klímavédelmi kötelezettségvállalásban egyezett meg
Kína és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy fokozottabb klímavédelmi kötelezettségvállalásra van szükség még az ENSZ novemberben esedékes klímavédelmi konferenciája előtt – áll a két ország vasárnap közzétett közös nyilatkozatában. A kínai környezetvédelmi minisztérium közlése szerint a dokumentumot John Kerry amerikai és Hszie Csen-hua kínai klímavédelmi megbízottak e héten, Sanghajban folytatott megbeszélései nyomán tették közzé.Biden: Washington garantálja Japán biztonságát, szükség esetén atomfegyverekkel is
Az Egyesült Államok megújította biztonsági garanciáját Japánnak; ez szükség esetén atomfegyverek bevetésére is vonatkozik – derül ki a Joe Biden amerikai elnök és Szuga Josihide japán miniszterelnök pénteki washingtoni találkozóját követően közzétett közös nyilatkozatból.Ajánljuk még

















