ámokfutó
Már megint álhírt terjesztett Magyar Péter és a balos sajtó, de csak utóbbi javította a hibát
Magyar Péter a balos sajtóval karöltve hurrogta, hogy egy, a magyar kormány által szabadon engedett embercsempész okozott autóbalesetet a XXII. kerületben, majd hagyta segítségnyújtás nélkül el a helyszínt. Most viszont kiderült, hogy az embercsempész, akiről beszéltek, már ki lett utasítva az országból, el is hagyta Magyarország területét. A balesetet okozó férfi a testvére. A Tisza Párt elnöke - bár nem először terjeszt álhírt - most is váltig állítja, hogy neki van igaza még akkor is, ha a rendőrség is rácáfol. Rendőrök ellen hergel a Telex szélsőbalos amerikai mintára – The Fair Right (videó)
Ismét a Telex kapja az aranycsótány-díjat. Normális ember számára nehéz volna szavakba önteni az elmúlt pár nap eseményeit, a Telex azonban ismét tudatta velünk, miért kell inkább nekik hinnünk a szemünk helyett. Ahhoz, hogy ezt megértsük, emlékezzünk vissza az Árpád hídi tragédiára. Főleg arra, hogy miként írt a baloldali sajtó az esetről. Azt követelték, hogy valaki csináljon már valamit a száguldozó őrültekkel. Ezzel szemben most, amikor a rendőrök lekapcsolnak egy jogsi és rendszám nélkül 200 km/órával száguldozó ámokfutót, miről ír a baloldal? Arról, hogy a rendőrök szabálytalanul jártak el, mivel veszélyeztették a sofőr életét, akinek amúgy két kisgyermeke van. Így menteget bűnözőket a telexes Zách Dániel – Politikai Hobbista Hardcore (Videó)
A haladósajtó néhány hete még a gyorshajtók elleni keményebb hatósági fellépést követelte, de a legutóbbi esetnél hirtelen meggondolták magukat, hisz a gyorshajtóknak akár gyermekeik is lehetnek. Így inkább mégse szorítsák le őket a rendőrök az útról és ne állítsák elő, mert a gyorshajtók feldolgozhatatlan traumákat élhetnek át ezek közben. Legalább ekkora nézőpontváltozás, hogy az olimpia akár menő és értelmes beruházás is lehet egy hazai idegen médiamunkásnál, amennyiben az olimpia nem Budapesten van. Ha Párizsban, akkor viszont érdekes, hogy honnan kerül százszor annyi e.coli a haladók szerint már mindjárt kiszáradt Szajnába, mint kéne. Ők ne tudják, mi viszont eláruljuk. A második részben Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott volt a vendégünk, hogy Jeszinek ismét ne legyen könnyű dolga a titulusok kimondásánál. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.