angela merkel
Egy valaha erős nemzet végső vergődése: az új "zöld" német gazdasági miniszter további migránsokért fohászkodik
Van, amikor semmi sem elég az ébredéshez. Pedig előfordul, hogy az intő jelek már véresen komoly fenyegetéssé válnak, és ez sem ébreszti fel a végső stádiumban vegetáló társadalmakat. Alakult ez már így az emberiség történelmében többször is, de úgy látszik, hogy néha elkerülhetetlen ez az önfeladás, a jólétbe belesüppedő, saját agóniáját végtelen türelemmel és unalommal viselő birodalmak és valaha erős nemzetek szétmorzsolódása. Ez történik most több európai nemzettel is, akik korábban a fél világot uralták, most viszont a saját hazájukban is másodrendű állampolgárokká váltak, és lassan ez már nem is zavarja őket. Az új német gazdasági miniszter, Robert Habeck is ebbe a sorba tartozik, hiszen bejelentette, hogy még több migránsra lesz szükség, mert nincs elég munkaerő. A figyelmeztető jeleken már régen túl van a német társadalom, azonban úgy látszik, ez még mindig nem elég. Milyen katarzisra van szükség ahhoz, hogy felébredjenek? Talán már semmilyenre sem. Politikai Hobbista – Csukaszürkében, fáklyákkal, rohambiliben, Kar98k-kal búcsúztatták Merkelt (Videó!)
A németek sok mindent rosszul tudnak. A németek sok mindent el is felejtettek, de egyvalamiben egyszerűen tökéletesek, ez pedig a menetelés. Abban – másban sem nagyon – biztosan nem változtak meg. Merkel mamát búcsúztata a Wehrmacht, vagyis a Bundeswehr. Katonai díszmenetben, fáklyákkal, csukaszürke egyenruhában és világháborús fegyverekkel, ahhoz hasonló rohambiliben. Merkel pedig meghatódva nézte, ahogy még egy punknótát is eljátszik a kedvéért az a katonazenekar, amelyik nemsokára már utódját, a német irányítás alatt egyesülő Európát ELŐMOZDÍTÓ utódját fogja kísérni először Keletre, aztán Nyugatra. A Politikai Hobbista keddi teljes adása ITT tekinthető meg.