antiszemitizmus
Antiszemita akció Kijevben
Egyszemélyes akcióban nyilvánult meg az ukrán szélsőjobb. Ezúttal a hanuka alkalmából felállított kilencágú menórát borította fel egy férfi a Kontraktova téren. Az elkövető ellen a rendőrség eljárást indított.Orbán Viktor: A magyar sajtó sokkal szabadabb és sokszínűbb, mint a német
Orbán Viktor ma reggel levelet írt Martin Schulznak, aki a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot – a levelet Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár is közölt Facebook-oldalán.Az MSZP egykori győri polgármesterének szabad politikai kontextusban emlegetnie a zsidókat!
Minden különösebb gátlás nélkül hatalmasat zsidózott Ungár Péter online lapjában Győr egykori MSZMP-s tanácselnöke, majd szocialista polgármestere. Balogh Józsefet az Ugytudjuk.hu arról kérdezte, véleménye szerint mi az oka annak, hogy 2006-ban az addigi baloldali városvezetést leváltották, de arra is kíváncsiak voltak, hogy ő maga miért nem nevelt ki megfelelő utódot. A kérdésekre adott válaszra valószínűleg a portál sem számított: a volt tanácselnök ugyanis olyanokat mondott például, hogy őt a zsidó hitközség külön megkérte, ne legyen zsidó az MSZP polgármesterjelöltje Győrben.Varga Judit: a nyugat-európai államokban az antiszemitizmus új hulláma van kibontakozóban
Varga Judit rámutatott, hogy hetvenöt évvel a holokauszt borzalmai után ismét antiszemita támadások és gyűlöletbeszéd fenyegetik az unió alapértékeit, az atrocitások riasztóan emelkedő száma azt mutatja, hogy a nyugat-európai államokban az antiszemitizmus új hulláma van kibontakozóban.Hidvéghi: Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából
Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai uniós parlamenti (EP-) képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, a belga fővárosban.Kocsis: a Mazsihisz elnöke politikai okokból nem emelte fel a szavát Bíró László ellen
Politikai okokból nem emelte fel szavát a Mazsihisz elnöke a balliberális összefogás antiszemita szerencsi jelöltje ellen – mondta a Hír TV Informátor című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.Lendvai könyvében „führerdemokráciaként” minősíti a magyar politikai berendezést – Kovács Zoltán a Facebookon reagált
Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára közösségi oldalán reagált arra, hogy Paul Lendvai „führerdemokráciának” minősítette a jelenlegi magyarországi politikai berendezkedést. Szerinte, ha már az antiszemitizmusnál járt, Lendvai írhatott volna a baloldal legutóbbi jelöltjéről, a judapestező és tetűcsúszdázó Bíró Lászlójáról.Fónagy János és Soltész Miklós kihagyja Karácsony Gergely rendezvényét
Sem Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, sem Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés megalakulásának 30. évfordulójára rendezendő ünnepségen – derül ki az érintetteknek a főpolgármesterhez címzett pénteki leveléből.Mandiner: Orbán Heisler Andrást tartja felelősnek az antiszemita Bíró László ügyében
Orbán Viktor gyengének és határozatlannak tartja a Mazsihisz elnökének Bíró-ügyben tanúsított fellépését. Orbán Viktor a Mazsihiszt, személyesen annak elnökét, Heisler Andrást tartja felelősnek azért, hogy a baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi parlamenti választáson – írja a Mandiner a miniszterelnökhöz közel álló forrásokból.Ajánljuk még

















