antiszemitizmus
Vona Gábor most éppen látványos bűnbánatot tart, ezúttal a Heteknek adott interjút
A Hetek podcastműsorában Vona Gábor beismerte: személyes felelőssége van abban, hogy meg volt engedve a Jobbikban az antiszemita és rasszista húrokon való játék. A jelenlegi Jobbik politikájáról elmondta, hogy az számára sok szempontból nem szimpatikus; nem érzi azt, hogy a Jobbik őt megszólítaná, mint szavazót. A választási kampány egyre durvuló hangneméről, elszámoltatási fenyegetésekről azt mondta, nem tetszenek neki ezek a szólamok, mert ezeknek az indulatoknak aztán megálljt kell parancsolni. Úgy vélekedett, van az ellenzéki szavazóknak egy hardcore része, akik talán azt szeretnék, hogyha vér is folyna. A Riporternek bevallották Uj Péter szélsőliberális zsurnalisztái, hogy szeretik az antiszemita vicceket (Videó!)
Portálunk már beszámolt róla, hogy szerkesztőségünk birtokába jutott több olyan korábbi indexes levelezés, amelyek hemzsegnek az Uj Pétertől, az Index korábbi és a 444.hu jelenlegi főszerkesztőjétől származó kirekesztő, homofób és antiszemita kijelentésektől. A Riporter stábja korábban igyekezett megtudni, mit gondol Uj Péter emberi méltóságot is sértő megjegyzéseiről a 444 egyik munkatársa, Ács Dániel, aki nemrég filmet is készített a nyilasok rémtetteiről, ám a nagydumás újságíró főnökéhez hasonlóan felhúzta a nyúlcipőt és elmenekült Szarvas Szilveszter kérdései elől. A PestiTV csapata azonban nem adta fel: a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében mindent megtettek annak érdekében, hogy kifejthessék véleményüket erről a közfelháborodást keltő ügyről a szélsőliberális portál zsurnalisztái, akik kamerák előtt vallottak arról, hogy nekik bizony szabad zsidózni, sőt, kifejezetten kedvelik az antiszemita vicceket. “B.zik, zsidók kíméljenek” - Itt a „fitymarabbizó” 444-es Uj Péter újabb antiszemita, zsidózó indexes körlevele
Újabb, az Index szerkesztőségében körbeküldött, Uj Péter által jegyzett zsidózó, antiszemita levelet szerzett meg a PestiSrácok.hu, a 444 jelenlegi főszerkesztőjének korábbi ocsmány irományát az Index korábbi, névtelenséget kérő újságírója juttatta el szerkesztőségünkbe, mondván, Uj Péter stílusa miatt többször is kinyílt a bicska a zsebében, de a liberális szerkesztőség tagjai nem merték szóvá tenni főnökük antiszemitizmusát. “B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” - (így ékezetek nélkül) ezzel a tárggyal küldött e-mailt Uj Péter még 2006-ban az Index akkori szerkesztőségi tagjainak. A kedvesnek nehezen nevezhető megszólítás valójában egy meghívás volt, hiszen a főszerkesztő disznóvágásra akarta elcsábítani a lap dolgozóit.