aradszki andrás
Koronavírus: intenzív osztályra került a KDNP frakcióvezető-helyettese
A KDNP közleményéből november 20-án derült ki, hogy Aradszki András megfertőződött a koronavírussal, a párt friss tájékoztatójában pedig arról írnak, hogy a frakcióvezető-helyettest jelenleg az intenzív osztályon kezelik.Merkely Béla és több fideszes politikus is koronavírus-fertőzött
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Dr. Aradszki András, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának tagja is megfertőződött koronavírussal. Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter pedig a Facebookon jelentette be, hogy kontaktszeméllyé vált.Aradszki András: Csőzik László polgármester cserbenhagyta Érdet és elárulta a választókat (PS-interjú!)
Csőzik László, volt SZDSZ-es politikus, Érd jelenlegi polgármestere egyre több fórumon hangoztatja, hogy a kormány ellehetetleníti a város működését és nem biztosít elegendő forrást a működésre. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban reagált a tavalyi választások óta eltelt időszak történéseire. Szerinte Csőzik politikai kampányra használja a polgármesteri hivatalt, ami a választók becsapása, a rá szavazók elárulása.KDNP: a balliberálisok csak beszélnek a klímavédelemről
A klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslat és az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó feladatokról szóló határozati javaslat vitáját zárta le kedden az Országgyűlés.Érd balliberális polgármestere elfelejtette képviselni a városát
Elfelejtette beírni a naptárába, ezért nem ment el Érd balliberális polgármestere egy, a település jövőjével kapcsolatos fontos megbeszélésre. Csőzik László végül levélben kért bocsánatot azért, mert igen hanyagul kezelte azt az eseményt, amelyen komoly fejlesztésekről, beruházási lehetőségekről és több, mint százezer ember életét érintő döntésekről volt szó.Tuzson Bence: Szolgáltató államra van szükség
Olyan államot szeretnénk építeni, amelynek minden cselekedete a köz szolgálatáról szól - hangoztatta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szombaton Törökbálinton, a városháza átadóünnepségén. Tuzson Bence szerint az ügyintézés iránt jogos elvárás, hogy "ne a várakozásról, az idegeskedésről és a fejfájásról szóljon", hanem a gyorsaságról és a hatékonyságról.A 20. század egyik bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert
A 20. század egyik főbenjáró bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára és a térség országgyűlési képviselője pénteken Simonpusztán.Lakossági áramár-szabályozás: Nincs egyedül véleményével a magyar kormány
Magyarország továbbra is ragaszkodik a lakossági áramárak tagállami szabályozásához és ebben több más uniós tagállam is támogatja, ellentétben Brüsszel véleményével – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Jöhet az újabb rezsicsökkentés
A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok átlagosan évente 110 ezer, az idén összesen 179 milliárd forintot takarítottak meg, a rezsicsökkentés kezdete óta a megtakarításuk értéke elérte a 821 milliárd forintot - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. Aradszki András kifejtette: a kormánynak 2010 óta folyamatosan az a célja, hogy a lakosságnak elérhető áron, biztonságosan tudjon energiát szolgáltatni, ezért vizsgálják a rezsicsökkentés további lehetőségeit is.Ajánljuk még