Pesti Srácok

árfigyelő rendszer

Palóc André a PS-nek: A magyar ellenzék a gazdaság összeomlásával riogatott, ehhez képest elérhetjük jövőre az EU-átlag feletti gazdasági növekedést (Videó)

GÁGulyás Áron Ps TV 2023 július 28.
"Az árfigyelő szempontjából a kulcskérdés a versenyhivatal szerepe, mert a verseny a lényeg, valójában úgy harcol így az infláció ellen a kabinet, hogy az árak közötti vetélkedést élénkíti" - fogalmazott lapunknak Palóc André. A Századvég vezető elemzője szerint, ha megjelenik egyfajta átláthatósági, gyakorlatilag versengés, akkor arról van szó, hogy a vásárlók látják, hogy egy-egy nagy bolthálózatban milyen árak érhetőek el. Ennek hatására a termékek ára csökkenni kezdett, az első heteket követően mintegy 6-7 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Palóc André arról is beszélt, hogy az infláció több mint ötödével alacsonyabb jelenleg, mint január elején. Szavai szerint fontos, hogy a trendvonal egyre meredekebben csökkenjen, mert ez vezethet el odáig, hogy egy jelentősen csökkenő inflációs pályára álljon rá a magyar gazdaság. Felidézte: korábban arról beszéltek a "kormánnyal nem olyan baráti" kereskedelmi tévéknél, hogy munkanélküliség jön, a magyar gazdaság tönkremegy, nagy arányú elbocsátásokra lehet majd számítani. Ehhez képest a tények mást mutatnak: 3,8 százalékos a munkanélküliség, lényegében a teljes foglalkoztatottság megmarad. Palóc André kiemelte, a legnagyobb érték az volna, ha az EU-s növekedési átlag fölötti eredményt sikerülne jövőre - és később is - elérni Magyarországon. Ugyanis ez vezet el bennünket valójában ahhoz az egyik legfontosabb távlati célhoz, hogy az EU-s életszínvonalat, az EU-s gazdasági átlagot elérjük. Részletek a videóban.

Használják és hasznosnak tartják az árfigyelőt a vásárlók – Példátlan árversenybe kezdtek a boltok (Videó)

GÁGulyás Áron ‎PS Riport 2023 július 27.
Szinte példátlan árverseny zajlott le az elmúlt három hétben a legnagyobb magyarországi boltok polcain – ez állapítható meg a júliusban eddig végbement árváltozásokat megvizsgálva. A folyamatot egyértelműen a kormányzati árfigyelő elindulása generálta, amely azzal szembesítette a kiskereskedelmi szektor vezető szereplőit, hogy nyilvánosan, bárki számára láthatóvá vált, melyik bolt hogyan árazza az egyes termékeit. A megkérdezett vásárlók közül többen úgy nyilatkoztak, hogy használják és hasznos számukra az árfigyelő rendszer. Hiszen könnyen utána tudnak nézni, hogy melyik üzletben olcsóbbak, illetve drágábbak bizonyos termékek. Palóc André, a Századvég vezető elemzője lapunknak kifejtette, hogy az árfigyelő szempontjából a kulcskérdés a gazdasági versenyhivatal szerepe, mert a verseny a lényeg. Elmondása szerint valójában úgy harcol így az infláció ellen a kabinet, hogy a versenyt élénkíti, fogalmazott lapunknak Palóc André. A Századvég vezető elemzője szerint ha megjelenik egyfajta átláthatósági, gyakorlatilag versengés, akkor arról van szó, hogy ahogy a vásárlók látják, hogy egy-egy nagy bolthálózatban milyen árak érhetőek el. Elkezdtek az árak csökkenni, mostani statisztikák szerint csak a résztvevő boltokban 6-7%-kal csökkentek már az első heteket követően a fogyasztói árak. Palóc André kiemelte, a kormány és a versenyhivatal tovább kívánja fejleszteni az árfigyelő oldalt. Ugyanis nemsokára olyan úgynevezett bevásárló kosarakat lehet majd összeállítani. Ez lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag egy adott kosarunk, azokkal a termékekkel amiket később meg szeretnénk vásárolni és előre tudható lesz, hogy összesen mennyibe kerülne az adott vásárlás. Részletek a videóban.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?