árvíz
Utakat zártak le a Sajó és a Hernád áradása miatt
Több utat lezártak az áradó Sajó és Hernád mentén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az útlezárások kapcsán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője adott ki közleményt.Klímavédelmi projektek indulnak öt kistelepülésen a Belügyminisztérium és a WWF támogatásával
Öt kistelepülésen valósulnak meg olyan természetes vízmegtartásra épülő programok, amelyek a Belügyminisztérium és a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország támogatásával segítik az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz – írta a két szervezet közös közleményében, csütörtökön.Családokat kell kitelepíteni Zalában a hatalmas eső miatt
A péntek este óta lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a Zala megyei Liszóban és Surdon víz alá kerültek az alacsonyabban fekvő házak, öt családot ki kell telepíteni. Somogy és Zala megyében több helyen szünetel a vasúti közlekedés.Egymillió embert kell evakuálni Japánban a felhőszakadások miatt
Heves esőzések miatt mintegy 1,3 millió embert evakuálnak a Japán déli részén található Kjúsú szigetén, miközben már 50 halottja és legalább tucatnyi eltűntje van a felhőszakadások okozta földcsuszamlásoknak és áradásoknak - közölték a helyi hatóságok kedden.Súlyos árvíz pusztít Dél-Lengyelországban, a miniszterelnök a helyszínre érkezett
Négyszáz embert kellett kimenekítenie a lengyel tűzoltóságnak péntek éjjel és szombat délelőtt a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságban pusztító árvíz miatt – közölte Mateusz Morawiecki miniszterelnök szombaton, miután a helyi válságstábnál tájékozódott a kialakult helyzetről. Az árvíz, amely a péntek éjjeli heves esőzések és zivatarok nyomán keletkezett, főként a rzeszówi, lancuti, przeworski és przemysli körzetet sújtja.Szijjártó: Magyarország kész segíteni Ukrajnának az árvíz elleni védekezésben
A "Tisza" Többnemzeti Műszaki Zászlóalj magyar katonái készen állnak, hogy ha az ukrán hatóságok igényt tartanak rájuk, az Ukrajnát sújtó árvíz helyszínére utazzanak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán péntek délután.Vízügyi főigazgatóság: A Duna vízállása szerdán tetőzött a fővárosnál
Még tart az első fokú készültség a Tiszán a levonuló árhullám miatt, viszont azóta csökken a vízszint – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Válságos az árvízhelyzet Nyugat-Ukrajnában és Kárpátalján
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán válságosnak, a 2008. évinél is súlyosabbnak nevezte az ország nyugati részében súlyos pusztításokat végző és halálos áldozatokat is követelő áradásokat.Az első kisebb áradás mattot adott Botkáék gigantikus kikötőjének - Szemétben úszik a Tisza
Az első kisebb áradás megoldhatatlannak tűnő feladat elé állította Botkáék legújabb beruházásának, a tiszai Partfürdő kikötőjének üzemeltetőit. Teljes egészében még használatba sem sikerült venni a 300 millió forintból épült úszó acélmonstrumot, máris bontani kell a stégjeit. A létesítménynél ugyanis a napokban óriási halom hulladék torlódott fel. A fennakadt uszadékokat naponta több százezer forint költséggel vontatja el az üzemeltető önkormányzati cég, hogy megelőzzenek egy komolyabb veszélyhelyzetet. Vajon ki hibázott? És miért a szegediek fizetik az árát? Lehet-e nagyobb baj? Rengeteg a kérdés, de a hivatal hárít. Már a kivitelezelés során voltak kritikus ellenvélemények, amelyek figyelmeztettek, hogy felelőtlenség szeszélyes folyóvízre ekkora létesítményt építeni. Az azonban csak most, az első éles vizsgán derült ki, hogy az óriási építményről még az úgynevezett terelőt is lehagyták a kivitelezés során. Ezért az áradó Maroson Románia felől érkező nagy mennyiségű uszadék és szemét mind fennakadt az új kikötőn, megrongálva hajóbeállókat. És ez még szinte nem is árvíz. A java ezután jön. Az új kikötőn fennakadt szeméthalmok most a part mentén haladnak tovább lefelé a Tiszán, kap belőle a vitorlás kikötő és a strand is. Jobb bele sem gondolni, mi lehet akkor, ha ne adj' Isten egy komoly árvízben elszabadulna az egész létesítmény, ami teljes egészében csaknem 100 tonnát nyom. Amellett, hogy akár veszélyhelyzet is kialakulhat a Tiszán, ha kiderül, hogy mulasztások történtek a kivitelezésnél, az a hűtlen kezelés gyanúját is felvetheti. Úgy tudjuk, a Közlekedési Hatóság és a Vízirendészet is vizsgálja az ügyet. Szabó Bálint független önkormányzati képviselő büntetőfeljelenést tesz az ügyben.Ajánljuk még