átoltottság
Galgóczi Ágnes: minden oltóanyag hatékony
A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.Koronavírus – Javulnak a hazai adatok, továbbra is kétezer alatt a napi fertőzések szám
A koronavírussal foglalkozó kormányzati portál legfrissebb adatai alapján folyamatosan csökken az új fertőzöttek és a kórházi ápolásra szorulók száma, a gyógyultaké és az oltáson már átesetteké pedig stabilan növekszik.Dömötör Csaba: a beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak
A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról, hogy az emberélet védelme fontosabb bármilyen politikai megfontolásnál – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.Deutsch: a baloldal nemzetközi oltásellenes propagandát folytat
A baloldal nemzetközi oltásellenes propagandát folytat – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője szombati közleményében.Szlávik János: folytatni kell az oltások beadását!
A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor nem lehet itt megállni – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton, a közmédiának nyilatkozva.Századvég: Társadalmi elismerés övezi a magyar oltási programot
A Századvég megvizsgálta a hazai oltási programmal, a magyar kormány járványkezelésével, a brüsszeli vakcinabeszerzésekkel, továbbá a gazdaság és az élet újraindításával kapcsolatos lakossági attitűdöket. A kutatóintézet eredményei szerint társadalmi elismerés övezi a magyar oltási programot: a magyarok többsége elégedett a járványügyi intézkedésekkel.Orbán Viktor: Ne hallgassanak a baloldalra, oltassák be magukat!
Orbán Viktor közösségi oldalára feltöltött videóbejegyzésében beszélt a baloldal oltásellenességéről. A miniszterelnök arra is kitért, hogy a vakcináció kérdése fontosabb mint a pártpolitika, és nem szabad a pártok érdekeit az emberi életek megmentése fölé helyezni.A tizenkét és tizenöt éves korosztály számára is engedélyezhetik a Pfizer vakcináját
A Pfizer és a BioNTech engedélyeztetési kérvényt küldött az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA), amelyben azt kérik, hogy az amerikai-német vállalat által gyártott oltóanyagot a tizenkét és tizenöt év közöttiek számára is engedélyezzék.Ajánljuk még

















