atomenergia
Szijjártó: vannak szereplők Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél
Vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél, ilyen a német exportügynökség is, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az oroszországi Szocsiban.Szijjártó: semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást
Semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást, miután hazánk energiastratégiájának egyik alapelve, hogy az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az oroszországi Szocsiban.Az MSZP gyerekek fagyhalálát vizionálja, a Párbeszéd szerint hülyeség, hogy az atom olcsóbb, mint a zöldenergia
A paksi blokkok üzemidejének meghosszabbításáról vitáznak az Országgyűlésben a honatyák. Az MSZP-s Harangozó Tamás gyerekek fagyhalálát vizionálta, továbbá számon kérte a kormányon, hogy miért nem adják olcsóbban az áramot. A Párbeszédnél pedig beakadt az örökzöld lemez, Tordaiék még mindig úgy gondolják, hogy az atomenergia drágább, mint a megújulók. Az LMP-s Keresztes László Lóránt Palkovics Lászlót kereste a Parlamentben, de a bújócska nem hozott eredményt.Szijjártó: az energiaellátás nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdés
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) fontos szerepe van abban, hogy felemelje a szavát az államok azon szuverén joga mellett, hogy békés célból felhasználják a nukleáris energiát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Washingtonban.Szijjártó: nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság Európában
A nukleáris energia talán kis kivételt tud képezni a túlideologizált, érzelmi alapú viták alól, és a szektor a kelet-nyugati együttműködés olyan szelete, amely valamennyire még sértetlen maradt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Washingtonban.Hackerek törtek be az iráni atomenergia-ügynökség hálózatába, folytatódtak a tiltakozások
Az iráni atomenergia-ügynökség vasárnap azt állította, hogy egy külföldi ország nevében eljáró hackerek betörtek egyik leányvállalata internetes hálózatába, és szabad hozzáférést kaptak annak e-mail-rendszeréhez.Előkerült Greta Thunberg, most éppen az atomerőművek lekapcsolása ellen emelte fel hangját
Az Európát sújtó energiaválságról és az arra adott válaszreakcióról is beszélt Greta Thunberg egy interjúban. A német lapnak kérdésre válaszolva kifejtette: helytelennek tartja Berlin tervét, miszerint a jövőben lekapcsolná a még működő atomerőműveit is.Ukrajna nem tudja tovább segíteni árammal a szankciózó nyugati országokat
Ukrajna leállítja az európai országokba irányuló áramexportját az energetikai létesítmények ellen hétfőn végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás miatt – közölte az energetikai minisztérium.Szijjártó Péter: a természetvédelmet nem szabad politikai kérdéssé tenni (Videó)
Szijjártó Péter a thaiföldi fenntarthatósági expón képviselte hazánkat, ahol kijelentette, hogy a természetvédelem ügyét nem szabad politikai vagy ideológiai szempontból megközelíteni, és nem szabad hagyni, hogy politikai pártok vagy mozgalmak "monopolizálják" ezt az ügyet.Ajánljuk még