autóipar
Hazánk a globális autóipar új korszakában is a világ éllovasai között lesz (videó)
Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft.; a 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít –mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette, a beruházással Budapesten és Veszprémben együttesen 70 új, kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, és több száz eddig létrehozott munkahely jövője válik biztossá.Szijjártó: a magyar gazdaság biztosan támaszkodhat az autóiparra
A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Kecskeméten. Szijjártó Péter a német központú, vonóhorgokat gyártó ACPS Automotive Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján elmondta: a vállalat mintegy 832 millió forint összegű fejlesztéséhez a kormány 274 millió forint támogatást biztosít.Újabb autóipari nagyberuházást jelentett be Szijjártó Péter Szentgotthárdon
A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.Szijjártó Péter szerint Magyarország sikeres választ adott a világjárvány által okozott gazdasági nehézségekre
Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházás-ösztönzési programját indította el – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, három magyar autóipari beszállító vállalat beruházásának bejelentésén. Szijjártó Péter az eseményen hangsúlyozta: a kormány stratégiai célja, hogy minél több nagy nemzetközi autóipari vállalat működjön Magyarországon, másrészt minél több magyar tulajdonban lévő vállalkozás kerüljön be a nagy nemzetközi cégek beszállítói láncába. Mint mondta, az utóbbi egy évben is komoly előrelépés történt ezen a területen.Nem jósol nagy jövőt az Audi elnöke a Győrben gyártott plug-in hibrideknek
Markus Duesmann Audi-vezér bejelentette, hogy az A4, A6 és A8 modelleknél felhagynak a belső égésű motorokkal és elektromos meghajtásra állnak át. A plug-in hibridek kapcsán tett nyilatkozata magyar szempontból azért is érdekes, mivel Győrben éppen december elején indult el ezen modellek gyártása.A globális csiphiány nyertese Kína – Autógyárak zárnak be
A világban súlyos csiphiány lépett fel, mert a pandémia miatt megnőtt mindenféle otthon használatos kütyü iránti igény. De ma már az új autók is keréken guruló számítógépek, és ennek az iparágnak már nem jut elég csip. Ezért a nagy autógyártók, a Toyota, a Volkswagen, a Ford vagy a Fiat a termelés korlátozására, illetve egyes üzemek leállítására kényszerül. És kinek jó a csiphiánnyal együtt járó áremelkedés? Hát természetesen ki másnak, mint Kínának.Nőtt a forgalomba helyezett autók átlagos teljesítménye Németországban
Egyre nagyobb teljesítményű autókkal járnak a németek, és ez alól a múlt év sem volt kivétel a Duisburgi Egyetem CAR autóipari kutatóintézetének tanulmánya szerint.Magyarország élen jár az elektromosautó-forradalomban
Megszoktuk az elmúlt évtizedekben, hogy a világban zajló technológiai folyamatokat jókora késéssel követjük és csak integetünk az elől haladóknak. Most nem így van. Az elektromos autóiparban abszolút elsők vagyunk a piacvezető technológiák meghonosításában. Magyarországon a válság ellenére sem álltak le a fejlesztések, és uniós szinten a második helyen vagyunk az úgynevezett beruházási ráta tekintetében.Szijjártó Péter: Tavaly Koreából, idén Kínából jött a legtöbb beruházási érték Magyarországra
A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarország Közép-Európa legjobb, Európa egyik legjobb beruházási környezetét ajánlja a befektetőknek a kínai vállalatok pedig több mint 16 ezer embernek adnak munkát hazánkban.Ajánljuk még

















