az akta
Baloldali politikusok tálaltak ki Az Aktának a pécsi vörös polip működéséről (oknyomozó videóriport)
2019-ben a régi szoci bekötésű erőműigazgató, Péterffy Attila a csapatával azzal az ígérettel vette át Pécs vezetését a ciklus elején, hogy pártok felett álló, szakértő munkával majd ők teszik rendbe a baranyai megyeszékhelyet. Ehhez képest nem történt más az elmúlt években, mint az '50-es évek káderpolitikájának és pénzosztó módszereinek újraélesztése. Puch László, egykori MSZP-pénztárnok birodalma rátette a kezét a városra. A szoci haverok, családtagok és cégérdekeltségek mindenhol ott vannak: a hivatalban, az önkormányzati cégekben és más zsíros pozíciókban, a közbeszerzésekben és más városi szerződésekben, sőt, még az önkormányzati lakásosztásban is. Az Akta riportjában a Pécs városát irányító baloldali frakcióból kilépett politikusok szólalnak meg – volt DK-s alpolgármester, jobbikos képviselő és a momentumos csapat 2019-es kampányfőnöke –, akik ma már a pénzszivattyú után nyomoznak. Az Akta – Alig több mint 5 évet ült korábban a visszaeső szigetszentmiklósi pedofil rém
Bár 2002-től mostani letartóztatásáig négy büntetőeljárás is zajlott ellene és háromszor ítélték el súlyos, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért, összbüntetéssel mindösszesen alig több mint 5 évet ült börtönben a szigetszentmiklósi pedofil. Egy országot rázott meg, amikor február közepén a rendőrség közölte, hogy visszaeső szexuális ragadozót fogtak el a Pest megyei településen, aki tizenéves fiúkat bántalmazott. A 14-15 éves kiskamaszokat alkohollal és különböző tudatmódosító szerekkel bódította, hogy testüket használhassa. Aberrált szexuális játékaihoz pedig szexuális segédeszközöket is használt, többek között állatjelmezeket. Ezekbe öltöztette nemi vágya felkorbácsolása érdekében a gyerekeket. Azt már a PestiSrácok.hu nyomozta ki, hogy a letartóztatott férfi, Somogyvári Tibor szerepel a pedofil nyilvántartásban, többszörösen elítélt bűnözőként, mellesleg pedig rendőrtiszt volt. Az Akta – Büntetőeljárások hada a pécsi mutyiházán
AZ AKTA! Nincs öt éve, hogy Péterffy Attila, Pécs régi szocialista vezetőinek hithű cimborája, volt hőerőmű-igazgató a baranyai vármegyeszékhely polgármesteri székébe ült és munkához látott. Munkája "méltó" folytatása a balos elődőkének (Toller-, majd Tasnádi-féle), amely még 2009-ben 30 milliárd forintos adóssággal, romokban hagyta hátra a várost. A 2019-ben plusz 4 és fél milliárd forinttal átvett kasszát nemcsak, hogy kiürítették, öt év alatt újra 16 milliárd forint adósságállományt is halmoztak fel, úgy, hogy közben egyetlen érdemi beruházást, fejlesztést sem hajtottak végre. És nemcsak az úgynevezett szakértői városvezetés bukott meg, amelyet anno az első napon, Péterffy ciklusa kezdetén bejelentett, hanem sorra derülnek ki a pénzszivattyú-machinációk és a haverokat pénzelő mutyik. Jelenleg fél tucat büntetőeljárás van folyamatban, amely a városvezetést, Péterffy Attilát és legszűkebb körét érinti. Az Akta – Vérvörös Antifa
Évről évre hallat magáról az Antifa Magyarországon ilyenkor, februárban. És évről évre megcsinálják a balhét. Ezúttal, február 11-én csak azért nem volt atrocitás, mert minden rendőrt, akit csak lehetett, mozgósítottak Budapesten, hogy sorfallal vegyék körül az őrjöngő anarchista, szélsőbalos csoport tagjait – akik között naná, hogy idén is több volt a külföldi, mint a magyar. Az Aktából azt is megtudják, hogy miért: Magyarországon nincs gyökere és ereje sem a legdurvább erőszaktól sem visszariadó ideológiának, amely napjainkra kialakult modern irányzatának már minden és mindenki náci és fasiszta, aki jobboldali. Mivel idehaza az Antifa-csoportosulások kvázi viccszámba mennek, kénytelenek a kitörés évfordulójára külföldről ide importálni a balhét. Az Akta - A nagy sümegi kavarás
Sümeg egy néhány ezer fős kisváros Balaton-felvidéken. Nyugodt, csendes település...volt valamikor, illetve lehetne, de mára a közéleti események olyan mélységeket képesek ölteni, hogy az egy Zs kategóriás szappanoperába is beillene. Mindennapossá váltak az ilyen-olyan személyes sérelmek miatti feljelentések, közéleti szereplők esnek egymásnak, hol csak online a Facebookon, hol azon túl is. Volt polgármesterjelölt lazán leköp önkormányzati képviselőt a piacon. Facebook-profilokat törnek fel és küldözgetnek mások nevében gyalázkodó, fenyegető üzeneteket, de még az is megtörténhetett, hogy soha el nem követett bűncselekményekkel megvádolva, egy ártatlan fiatalember ellen gerjesztettek valakik lincshangulatot - hol tolvajnak, pedofilnak, szexuális ragadozónak beállítva. Mindezt postaládákba bedobált szórólapokon. Egy valami, vagy valaki az, ami, aki feltehetően közös a fenti események mögött. Kimondani nem meri senki, mert akkor ő is kap néhány feljelentést a nyakába. Az ajtó mögött: a bűn és az igazság egy karnyújtásnyira (Az AKTA)
"Amikor fuldoklok és a mentőövbe kapaszkodok, akkor nem tudok másokhoz odaúszni és segíteni" – mondja az az édesapa, aki míg élet-halál közt lebegett, felesége egy edző és masszőr személyében olyan apapótlékot talált akkor 15 éves fiuknak, aki megrontotta, majd éveken át szexuálisan kizsákmányolta a neki teljességgel kiszolgáltatott kamaszt. Végig sejtette, érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudta megóvni a fiát és most vezekel. Az újpesti jiu-jitsu edző egyik áldozatának édesapja először szólal meg, beszél a benne dúló háborúról, önvádról és önfeloldozás-keresésről, és arról, hogyan próbál újra a lehetőségekhez képest ép fiút építeni a gyermekéből. Ma már egyedül. Az édesanya ugyanis a családot elhagyva, a fiát megrontó szexuális ragadozóval kötötte össze az életét. Az Akta velőtrázó riportfilmje olykor brutális őszinteséggel és részletességgel mutatja be a Magyarországon máig ismertté vált egyik, ha nem a legabszurdabb és legelképesztőbb pedofilügyet. Most, amikor már biztos, hogy F. Márton néhány hónapon belül bíróság elé áll és évekre börtönbe kerülhet, a több mint egy éven át lapunk által segített büntetőügy olyan részleteibe is bepillantást engedünk, amiről volt idő, amikor nem tudtuk, valaha is lehet-e beszélni. Pedig kell. Hogy tanuljunk belőle. Mindannyian. Ki kell borítani húsz év mocskát, még akkor is, ha az érintetteknek ez rendkívül fájdalmas, még visszatekintve is, mert csak akkor lehet továbblépni. Felépülni. Valamennyire. És ha filmünk hatására ennél valami több is történik, akkor egy lépéssel talán közelebb leszünk ahhoz, hogy ne csak puffogtatott frázis legyen, hogy "ilyen Magyarországon soha többé nem történhet meg..." Az Akta – Az Amnesty-ügy és ami mögötte van, avagy a jogvédő civilt játszó liberális politikai aktivisták esete a törvényekkel
Vizet prédikálnak és bort isznak? Joggal merül fel az alábbi kérdés az Amnesty International Magyarország tevékenysége kapcsán annak fényében, hogy a Soros-hálózat aktív tagja igazgatójának testvérét súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, miközben az Amnesty a legszélesebb körben, nemzetközi szinten is a magyar törvényeket és magyar jogállamiságot támadja. Vig Mórt, az Amnesty magyarországi igazgatójának testvérét, a törvénnyel már korábban is ütközött, hivatásától eltiltott ügyvédet még tavaly év végén vették őrizetbe a NAV bűnügyi nyomozói. A férfi a gyanú szerint számlagyárat működtetett, és partnerei a fiktív számlákkal több százmillió forint adót csalhattak el. A kiterjedt nyomozás során tizenhat helyszínen tartottak eddig házkutatást, az Amnesty-tesó számlagyára pedig azóta az egész dollárbaloldalra árnyékot vetett. Mindeközben a magyar jogállamiságért aggódó jogvédő szervezet úgy teszi a dolgát, mintha mi sem történt volna – támadnak mindent, ami mellett a magyarok többsége kiáll, és amely ügyekben útban vagyunk a nemzetközi liberális gépezetnek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.