Pesti Srácok

azbej tristan

A Hungary Helps több mint félmillió afrikai számára nyújt perspektívát saját otthonában – Kenyában járt A Riporter

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 27.
Bohár Dániel kollégánk a Pesti Riporter adásában Kenyából jelentkezett, ahol a Hungary Helps program keretében adtak át egy iskolát és számoltak be róla, hogy a program immár több mint félmillió, válságövezetben élő ember számára biztosította a szülőföldön való megmaradást. A Riporter műsorvezetője elmondta: egészen megdöbbentő körülményekkel találkozott az afrikai nyomornegyedekben, amelyek az európai ember számára nehezen elképzelhetőek. Míg mi természetesnek vesszük, hogy gyermekeink iskolába járnak, a betegek pedig megbízható ellátást kapnak a kórházakban, addig az afrikaiak számára ez egyáltalán nem magától értetődő. Ezen próbál változtatni a magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül, amelynek köszönhetően immár félmillió ember döntött amellett, hogy Afrikában maradjon, ahelyett, hogy elinduljon Európa felé. Bohár Dániel szerint ez a program legfontosabb eredménye, hogy perspektívát teremt a harmadik világban élők számára, hogy otthonukban élhessenek jobb körülmények között. Példaként kiemelte azt is, hogy Azbej Tristan – aki a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője – nemrégiben egy játszóteret adott át Kenyában, ami nekünk talán apróságnak tűnhet, azonban a helyi gyerekek még csúszdát, hintát sem láttak soha életükben, számukra ez egy óriási élmény volt. Elgondolkodtató és döbbenetes képsorokat láthatnak A Riporter következő adásában!
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.