balaton
"A Balaton a világ legbiztonságosabb üdülőhelye" – Bizakodva, de konfliktusokkal is számolva készülnek a polgármesterek a szezonra
A pünkösdi hétvégén Balaton-szerte kinyitnak a strandok és kezdetét veszi a nyári szezon. Ami már most tudható, hogy ez a nyár egészen más lesz, mint a többi. Bár már eddig is számtalan korlátozást feloldott a kormány, a koronavírus és a belénk költözött félelem hatása nem múlik el hetek múlva sem nyomtalanul. Továbbra is tartani kell egymástól a távolságot, ami azzal jár, hogy strandokon, fürdőkben is korlátozni kell a beléptethető létszámot. Egyelőre még senki sem látja, mikor lehet rendezvényeket tartani, akár csak kültéren, de legalább már az éttermek kinyithattak, és nemcsak azok, amelyeknek kerthelyiségük van. Mindez létkérdés a Balaton-parti települések számára. Itt az önkormányzatoknak is szinte minden bevételük a turizmustól függ, ahogy a vállalkozók, a szolgáltatók is nagyrészt turizmusból élnek. Ha nem jönnek a vendégek, nem normalizálódik valamelyest az élet, a Balatonnál csődközeli helyzetbe is kerülhetnek az eddig kiválóan gazdálkodó önkormányzatok és a jól menő vállalkozások is. Megkerestünk több tóparti polgármestert, akik – bár már most több százmillió forintra rúgnak a bevételkieséseik, és elveszítették több olyan biztos forrásukat, mint a parkolási díjak, a kurtaxa után járó állami támogatás is – mégis bizakodók. Mert a rossz hozott valami jót is. Idén nyáron azok is belföldi úticélokat választanak majd nyári pihenésül, akik eddig külföldön töltötték a nyári szabadságot, sőt, információink szerint az is felmerült, hogy külföldi országokban, ahonnan jelenleg tiltott a kiutazás, a Magyarországra való utazást engedélyeznék, mert nyugodtan kimondhatjuk: ma Magyarország egészségügyi szempontból is a világ egyik, ha nem a legbiztonságosabb országa, azon belül a Balaton a világ legbiztonságosabb üdülőhelye.Megújul a Balatoni Hajózási Zrt. flottája, európai színvonalú hajózási élményt ígérnek
Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, így hamarosan indulhat a közbeszerzés, amelynek köszönhetően a Balatoni Hajózási Zrt. európai színvonalú hajózási feladatokat láthat el – egyebek mellett erről beszél legújabb podcastjában a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.Semmi szokatlan nincs a Balatonban: a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű a tó vize
Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében: a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI-vel szerdán.Nehéz helyzetben a balatoni önkormányzatok, viszont nyitnak a szállodák
Május végére, illetve a pünkösdi hétvégére tervezik az újranyitást a legtöbb balatoni szállodában – erről ír a hírbalaton.hu. Megjegyzik, hogy a kényszerszünetet a hotelüzemeltetők sok helyen felújításokkal töltötték. A turisztikai szektort viselte meg a legjobban a koronavírus-járvány, az ágazati szereplők bevétele gyakorlatilag nullára csökkent. A Balaton-parti önkormányzatok szintén nehéz helyzetben vannak, hiszen az ő bevételeik nagy részét a turizmus adja. A korlátozások enyhítésével vidéken már kinyithattak a kerthelyiséggel, terasszal rendelkező vendéglátóhelyek, amivel meg is jelentek az első kirándulók a tóparton. Most már a szállásadók is készülnek az újranyitásra.Reorganizáció menti meg a balatoni hajózást
A turisták elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) megmenekül a csődtől azzal, hogy a tulajdonosai által elfogadott reorganizációs terv több milliárd forint fejlesztési forrást tesz elérhetővé – írja az Origo.Újraindult az élet a Balatonon
Fotósorozatban mutatta be az Origo, hogyan indult újra az élet a Balatonon. Mint ismert, hétfőtől a védekezés új szakaszába léptünk Magyarországon. A korlátozásokat akként enyhítették, hogy vidéken kinyithattak a kerthelyiséggel rendelkező éttermek, kávézók, cukrászdák, sőt, a szabadstrandok, fürdők, szabadtéri múzeumok és állatkertek is.Ébredezik a belföldi turizmus és újraindul az egészségügy is, de nem lehet utcáról beballagni a szakrendelésekre
Hosszú karanténban töltött időszak után ébredezik a vidéki Magyarország. A megyeszékhelyek közterületein jóval több embert látni, mint a kijárási korlátozás idején. Nyitnak a nagyvárosokban a vendéglátóhelyek teraszai és örömmel fogadták az enyhítéséket a falusi turizmusból élő családi vállalkozások is. A vízpartok és a hegyi üdülőövezetek szállásadóinál már csöng a telefon, a friss szobafoglalások is jelzik, hogy a kereslet és a kínálat is egyensúlyban van ahhoz, hogy újrainduljon a válság miatt jelentős veszteségeket elszenvedő hazai turizmus. Az egészségügyi intézményekben átfogó értekezlettel indult a hét, a kórházak többsége azon dolgozik, hogy napokon belül egyre több szakrendelésen tudják fogadni a kivizsgálásra szoruló állampolgárokat.Újra járható az M7-es autópálya a Balaton felé
A rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást csütörtök délután az M7-es autópályán, ahol korábban egy baleset miatt torlódott a forgalom.OTP Ingatlanpont: vegyes képet mutat a Balaton környéki ingatlanpiac
A Balaton déli partján található nyaralók iránt jelentősen esett az érdeklődés az idén tavasszal az előző évekhez képest, a járványhelyzetben a befektetők láthatóan kivárnak, a tó nyugati és északi részén, Keszthely és Tapolca vonzáskörzetében ugyanakkor nem történt változás a keresleti oldalon - közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.Ajánljuk még















