balaton
Szijjártó: Csak az erős nemzeti identitású nemzetek lehetnek sikeresek
Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzeti identitásuk van, és képesek arra, hogy megtartsák kulturális, vallási, illetve történelmi örökségüket – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a megújított Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum átadóünnepségén, pénteken.Baleset miatt jelentős torlódásra kell készülni az M7-esen a Balaton felé
Baleset miatt jelentős a torlódás az M7-es autópályán a Balaton felé – közölte a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel.CNN: a Balaton a kommunisták riviérája
Szocreál nyaralókkal, krokodilos gumimatraccal, bogárhátúval és vitorlázó ifjúsággal illusztrálja a cikket a CNN, akik szerint idén újra annyi turistánk lehet, mint egykor a kommunizmus alatt - szúrta ki a roadster.Megvan a Balaton fagyija! Ön megkóstolná?
A zsűri döntése szerint a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó érdemelte ki idén a Balaton fagyija címet Levendulás Kajszibarack elnevezésű hűs édességével, emellett balatonszemesi, veszprémi és balatonboglári különdíjak születtek még. A versenyre idén is 13 cukrászat és kézműves fagylaltműhely nevezett a tó körül - írja a Likebalaton.hu.ITM: egyre kényelmesebben és gyorsabban érhető el vonattal a Balaton
Két éve adták át a dél-balatoni vasútvonal Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti vonalszakaszán felújított pályát, jövő nyárra a beruházás kiegészítő munkálatai is lezárulnak. Tavaly ősszel megkezdődött az észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése, a közeljövő számos további fejlesztést tartogat a magyar tengerhez utazók számára - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.Bóka István: A kormány a Balaton mellett áll
Balatonfüred polgármestere szerint soha nem érkezett még ilyen volumenű fejlesztési forrás a tóhoz. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a tavaszi visszaesést követően egyre erősödik az idegenforgalom Balatonfüreden. A városi szálláshely-szolgáltatók adatai szerint júliusra és augusztusra is egyre több foglalás érkezik.Újabb fake news-t terjesztettek a ballib portálok – ezúttal Varga Mihály öntött tiszta vizet a pohárba
A HVG és az Index is címlapon hozta le azt a történetet, miszerint sokan nem értik, miért teszik fizetőssé a balatoni szabadstrandokat. A ballib portálok arról számoltak be, hogy az Összefogás a Balatonért Egyesület nyílt levelet küldött a pénzügyminiszternek és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), amelyben tiltakoznak a balatoni szabadstrandok fizetőssé tétele ellen. Varga Mihály azonban elmondta: sem őt, sem az MTÜ-t nem kérdezték meg a hírrel kapcsolatban, majd hozzátette: sem jogköre, sem szándéka nincs ilyet kezdeményezni.Strandjárőröket vetnek be a Balatonon a koronavírus miatt
A Balatonon ugyan nem lesznek plexifalak a strandolók között, és távolságtartó köröket sem rajzolnak, ám a biztonság érdekében mégis strandjárőrök razziáznak majd a partokon, akik többek között akkor is figyelmeztethetik a napozókat, ha túl közel vannak egymáshoz. Maszkot ugyan nem kell viselni a vízparton, de azt, aki nem tartja be a távolságtartási és egyéb szabályokat, a házirend megsértése miatt akár ki is tilthatják a strandról- derül ki a Ripost cikkéből.Az önkormányzatokhoz kerülhetnek az eladásra szánt balatoni kikötők
Lehetőség nyílik arra, hogy Balatonakali, Balatonudvari, Csopak és Balatonkenese közforgalmú kikötőit ne adják el, hanem azok az önkormányzatok ingyenes használatába kerüljenek – írta Kontrát Károly (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő Facebook-oldalán, csütörtökön.Ajánljuk még
















