balliberális propaganda
BezzegÉsztország is feltakart az Orbánt diktátorozó agymosott slepphez
Hiába, a narratívagyártásban és a közvélemény félrevezetésében mindig is jó volt a balliberális oldal, a németeteknek pedig saját tapasztalatuk van arról, milyen egy igazi diktátor, így nem csoda, hogy kisujjból tudnak készíteni ebben a témában filmeket. Azon sem lepődünk már meg, hogy a „hiteles szereplői” az alkotásnak zömében sértődött emberek, akik vagy már átálltak a baloldalra, vagy mindig is ott voltak. Ám az, hogy a propagandaanyagaikat futótűzként terjesztik szerte a világban, kicsit erős. Pedig minden bizonnyal ez a cél, és ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy nem is olyan régen megjelent „Hallo, Herr Diktator” című filmjüket az észt közszolgálati televízió is levetítette. A történtekre pedig eddig csak egy konzervatív észt gondolkodó reagált, aki szerint ez egy propagandafilm, amelyben szűk globalista-radikális ideológiai görbetükrön keresztül adnak pszeudo-áttekintést egy államról. Újabb momentumos támadja a demokráciát – Szarvas Koppány a lámpavasazás után propagandistaeltakarítást vizionál
Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő a közösségi oldalán reagált a momentumos Fekete-Győr András jobboldali újságírókra tett kijelentéseire. Schiffer intelligens módon utalt arra, hogy ezeket az embereket még liberálisoknak sem nagyon lehet nevezni. Nem telt el sok idő, felbukkant a momentumos, korábban lámpavassalfenyegetőző Szarvas Koppány Bendegúz, aki alaposan kiosztotta Schiffer Andrást: szerinte a volt képviselő adja a lovat a jobboldaliak alá. Az exdékás Szarvas Koppány „jogállami alapú propagandistaeltakarításról” beszél, miközben többen is elítélik a momentumosok bicskanyitogató és felháborító kijelentéseit. Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a kortárs Lenin-fiúk tovább tudják fokozni, amit nem kellene, Rákay Philip médiaszakember pedig úgy véli, hogy most a DK ifjúsági tagozata ígéri jobboldaliak eltakarítását, ami agyrém. Háború van! – DK-s propagandakampány indul, hogy a felelőtlen haveri pénzszórást a kormányra kenjék
Ez volt most az a vasárnap, amikor a saját fizetésüket szemérmetlenül megemelő, maguknak milliós jutalmakat megszavazó, haveroknak tízmilliós szerződéseket elintéző DK-s polgámesterek kálltak a szavazóik elé, és belemondták az arcukba, hogy a kormány gyűlöli őket. Hogy háború folyik, de nem a vírusjárvány, hanem minden budapesti polgár ellen. Azt is bejelentették, hogy kampányt fognak indítani – óriásplakátokon, szórólapokon, megállók transzparensein, nyilván nem olcsón –, hogy bemutassák, mennyit vesz el a fővárosiaktól a kormány. Sebtiben összegyűjtöttük, mi kellene, hogy kerüljön azokra a plakátokra, és kik is valójában a főrávosi adófizetők pénzének legnagyobb apasztói... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.