balogh csaba
Pozsonyi magyar nagykövet: magyarok és szlovákok 1920-ig együtt építettek közös államot
Nagyon sok munka van addig, amíg azt a gazdasági, társadalmi, politikai összefonódást, egységet, kapcsolatrendszert is helyrehozzuk a két ország között, ami korábban ezeket a térségeket jellemezte – jelentette ki a Gombaszögi Nyári Tábor megnyitóján elhangzott beszédében Dr. Balogh Csaba. A pozsonyi magyar nagykövet ugyanakkor kiemelte: a magyarság és a szlovákság több mint ezer éve él együtt a Kárpát-medencében, és 1920-ig "egy közös államot, közös gazdaságpolitikai, kulturális teret építettünk, kötöttünk házasságokat, barátságokat, szinte testvérekké váltunk".