baloldal
Vérlázító gondolatok magukat nagyra tartó baloldaliaktól, akik szégyellik, hogy magyarok, és ennek hangot is adnak
A 444.hu, a Klubrádió, a HVG vagy éppen a Népszava. Csak néhány olyan baloldali médium, amiben a magukat sokra tartó munkatársak hangot adnak annak, hogy milyen ciki magyarnak lenni, vagy éppen arra törekednek, hogy értéktelen suttyónak mutassák be a magyarságot. Mert a magyar ostoba, agymosott, fogatlan, iszákos és alattvalónak született. Legalábbis szerintük. A Magyar Nemzet összeszedte azokat a magvas gondolatokat és törekvéseket, amikben a magát oly sokra tartó baloldaliak ócsárolják a hazájukat és honfitársaikat csupán azért, mert nagy elfogadásukban képtelenek megemészteni, hogy a többség a jobboldalra szavazott.Ugyanazt támogatja a magyar baloldal, mint a legszélsőségesebb neonáci szervezet: Bident és az ukrán háborút (Videó)
Jól levezethető, és nagyon logikus politikai kapcsolat, sőt szinte ideológiai testvériség van a transzneműek, a magyarországi baloldal és a legveszedelmesebb, horogkeresztekkel parádézó nyugati neonáci mozgalom között. Ez furcsán hangozhat így elsőre, pedig igaz: A valóságban a "Vér testvérisége" nevű neonáci szervezet – akik a sajtóhírek szerint részt vett az LMBTQ+ elleni tiltakozásokban – éppen ugyanazokat a személyeket és dolgokat támogatják, mint a magyar baloldal: Joe Bident, Ukrajnát, és a fegyverszállításokat Zelenszkijnek. Emellett más hasonlóságok is vannak: ugyanúgy szeretnek kirekeszteni másokat, ha nem tetszik a másik véleménye, illetve mindannyian szeretnek nemzeti zászlók helyett kitalált szimbólumok alatt vonulgatni, akkor is, ha ez másokat idegesít.Európában is irigykednek a magyar modellre – Hazánkban csökkent a gyermekszegénység a legnagyobb mértékben
A szegénység csökkentése minden közösség alapvető felelőssége – fogalmazott közösségi oldalán Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa. A szakértő szerint a baloldali és liberális szociálpolitika a gyermeket önálló individuumként kezeli, nem gondolkodik úgy, hogy családban él, így a gyermekek szegénységét segélyezéssel kívánják enyhíteni. Véleményük szerint a gyermekszegénység csökkentésének legfőbb eszköze a családi pótlék. Ellenzik az adókedvezményeket és a rezsitámogatást, mert szerintük túl sokat adnak a gazdagabbaknak, nemcsak a legszegényebbeknek szólnak. Azonban az ő idejükben, a politikájuk hatására ötből két gyermek szegénységben élt hazánkban, és ezzel Romániát és Bulgáriát tudtuk csak megelőzni, a 25. helyen álltunk a tagállamok között. Szerencsére napjainkra ez megváltozott. 2021-re a 16 évesnél fiatalabb, szegénység kockázatával élő gyermekek létszáma a 2010 körüli több mint hatszázezerről 272 ezerre csökkent, azaz már a felénél is kevesebb gyermek érintett.A Feröer-szigetekre küldte tanulni az ellenzéket Hont András
Orbán Viktor a tihanyi Tranziton tartott beszédéről vitatkoztak az ATV Öt című műsorának vendégei, amikor Hont András egy meglepő javaslattal állt elő, és a Feröer-szigetekre küldte tanulni az ellenzéket – szúrta ki a Mandiner.Így tarhál a baloldal balhéra: adományokból forgatná fel Budapestet az erőszakos tanártüntetések szervezője
Pénzadományokat vár a további demonstrációk megszervezéséhez a korábbi, erőszakba torkolló tanártüntetések egyik szervezője, az Egységes Diákfront. Teszi ezt olyan platformon, amely azzal kérkedik, hogy egy nemzetközi baloldali hálózat részeként üzemel – írja a Magyar Nemzet. Közben a Tanítanék Mozgalom már a rasszizmus ellen szervez demonstrációt.Mi még szemetebbek is tudunk lenni, mint a baloldal
Van egy ilyen régi vita a konzervatív oldalon. Bár a fene tudja, lassan a helyzet jobb leírására szolgál, ha azt mondjuk, a szuverenista oldalon. És ez a rögtön elkövetett kikacsintás nem annak szól, mintha ne tartanám továbbra is fontosnak jobb és baloldal világos megkülönböztetését - aki egy kicsit is követte eddigi írásaimat, az tisztában lehet azzal, hogy számomra ez, hogy is mondjam, érdekes és mindig kiemelt téma -, de jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon a politikai törésvonalak immár nem a klasszikus leosztás szerint léteznek.Megerősödve jöhet ki a válságból a Fidesz
Az orosz–ukrán háború okozta infláció ellenére a baloldal érdemben nem tudott erősödni, míg a jobboldal megőrizte, sőt, növelte támogatottságát. Ennek oka, hogy elmaradt az ellenzéki megújulás, továbbra is túl sok baloldali párt van, az Orbán-kormány válságkezelésébe vetett bizalom pedig töretlen. Egy évvel a következő választások előtt a baloldal rosszabb állapotban van, mint a tavalyi voksolás előtt. A gazdasági mutatók és az inflációs kilátások lassan, de folyamatosan javulnak, így a dekonstruktív politikát folytató baloldalnak az ősszel tovább fog szűkülni a mozgástere – írja elemzésében Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.Hogy lehet, hogy túl vagyunk a válságon, a kormánypártok népszerűsége mégsem zuhant be?
Miképp lehetséges az, hogy a kormánypártok népszerűsége egy ilyen nehéz idő után is ennyire magas? Tagadhatatlan, hogy az ellenzék túl sokat képzel a zsebekről, túl sokat lát bele az emberek pénztárcájába. De ez csak a válasz egyik része, hisz gazdasági konjunktúra nélkül nincs politikai siker, de politikai tudás nélkül sem. Míg a jobboldalon megvan ez a tudás (ha még néha döcög is), a baloldalon viszont komoly üresség tátong. Intellektuális előny, építkezés kontra gyűlölködés és rombolás. Ez a képlet. De nézzük a részleteket!Kiüresedett szellemi holdudvar a baloldalon
Horn Gábor is kapott meghívót a Margit-szigetre, az újjáélesztett szárszói találkozóra – árulta el a Magyar Nemzetnek a Republikon Intézet vezetője, aki egyelőre nem tudja, részt is vesz-e az Ujhelyi István volt MSZP-s politikus által kezdeményezett rendezvényen - írja a Magyar Nemzet. "Egyelőre kisebb bennem az igény a jelenlétre – mondta Horn Gábor, aki szerint az egykori, Farkasházy Tivadar által életre hívott balatoni találkozó felelevenítésére, egy balliberális találkozási pontra mutatkozik igény, ám ő nem biztos abban, hogy ennek van hosszú távon értelme.Ajánljuk még

















