baloldal
Az MSZP vezére szerint a „pufajkás” Horn Gyula örökségét meg kell óvnunk
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) veterán vezére, Komjáthi Imre nem felejtett el megemlékezni a régi harcos társról.Így lett milliárdos Wéber János, aki bevásárolta Ruszin-Szendi Romuluszt a Tisza pártba
A szocialista kormányok időszakában közel tízmilliárd forintos árbevétele volt Wéber János fegyvercégének, a hatalmas summa számottevő részben onnan származott, hogy a cég kiválóan szerepelt az akkori közbeszerzéseken. – írja a Magyar Nemzet. A lap arról is ír, hogy Wéber János egykori terrorelhárítóként indult, majd a kétezres évekre jelentős vagyonra tett szert fegyverkereskedelemből és közbeszerzésekből. Legismertebb cége a Combat Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kft., amelyet 1992-ben alapított, és amely a baloldali kormányok (Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) idején rendszeresen nyert állami megrendeléseket. A 2002 és 2010 közötti időszakban a vállalkozás mintegy tízmilliárd forintos árbevételt termelt, ennek nagy része hazai közbeszerzésekből származott. A megrendelők között volt a Honvédelmi Minisztérium, az ORFK, a Vám- és Pénzügyőrség, a Magyar Posta, valamint más állami intézmények.Propaganda, aminek nem dőlök be - Nyomás alatt állnak azok a “szépséginfluenszerek”, akik most beálltak a Fideszt szidni? - Libz of TikTok
Tarol egy új trend a TikTokon, amiből hamar kiderült sok - eddig kizárólag - divattal, szépségápolással és stílustanácsadással foglalkozó influenszerről hogy bizony ők sem szeretnének kimaradni a “gyűlöljük a kormányt, mert csak” trendből. A kontextus nélküli “fideszezést”, az álhíreket és a gyalázkodást már ugyan megszoktuk, de a mostani műsorunkban Bálint Botonddal arra igyekszünk választ találni, hogy vajon milyen nyomás hatására érzik ezek a kapitalizmus piramisának szinte a csúcsán élő tartalomgyártók, hogy ők is beálljanak a hangulatkeltést és a gyűlölködést erőltetők hosszú sorába.Így teszi gyógyszerfüggővé a fiatalokat Kanada balos, neokomcsi vezetése
Az Obesity Canada, az ország vezető elhízással foglalkozó szervezete, közzétette legújabb irányelveit a gyermekkori elhízás kezelésére. Mert Kanadában nagy a baj, amire nyilván az irodákban készült irányelvek a megoldás. Aki nem értette az iróniát, és azt gondolja, hogy ebben a dokumentumban bármilyen megoldást kínálnak arra, hogy ne menjen teljesen tönkre a jólétben, és az ezzel együtt járó unalomban egy egész generáció, az téved. Helyette simán csak irányelvek vannak. Meg egy ezzel kapcsolatos emberkísérlet, ami egyébként nagyon jól jövedelmez egyeseknek.Hitványság + irigység = forradalmi vergődés
Van az a felfoghatatlan, bár cseppet sem meglepő jelenség, amikor a belpesti progresszívnek semmittevés közben, a háromezer forintos kávéját szürcsölve, SZJA-mentesen épp nem jut semmi különös az eszébe, a madárcsicsergés nem köti le, a jövőbeli terveire pedig épp nem emlékszik, ezért inkább kinyilvánítja, hogy “Orbán egy geci”, meg “Fuck NER”. Amellett, hogy mélyen megvetjük ezt a fajta fantáziátlanságot, közben töprengve vakargatjuk is a fejünket, hogy vajon miért. Ezen kívül azt sem értjük, amikor a hídfoglaló fiatalok a több százezres új iPhone-okkal posztoltak arról, hogy mennyire szar az életük. De hasonlóan érthetetlen, amikor valaki nagyon lázad az ellen a rendszer ellen, ami amúgy épp nemrég biztosította neki a CSOK-ot, a babavárót, a kedvezményes hitelt, meg a tucatnyi más támogatást, amivel egyébként élt is, de ennek ellenére minden erejével el akarja hinni a 444-nek, hogy csak azért van neki lakása, meg kap magasabb fizetést, mert ezt az Orbán lop. Vagy valami ilyesmi. De persze nagyon is érthető, hogy miről van szó, ez a sok forradalmi jóeNber és igazságharcos a legpusztítóbb és leghitványabb emberi érzés áldozatává vált. Ez pedig az irigység.Kanada woke szentélyében be akarják tiltani az X-et, a MAGA sapkákat, és felszámolni Trump támogatását
Kanadában az elmebaj nagy része British Columbiából jön, ami olyan, mint Kalifornia, csak északabbra. Kis túlzással. Szóval Vancouver-sziget legnagyobb városának, Victoriának a városi tanácsosa, egy bizonyos Jeremy Caradonna arra szólította fel a kanadai miniszterelnököt, Mark Carney-t, hogy tiltsa be az X (korábban Twitter) platformot, kobozza el a „Make America Great Again” (MAGA) sapkákat, és nyilvánítsa az amerikai exelnök, Donald Trump támogatóit egy szélsőséges szervezet részének Kanadában.Nyilvános weboldalon tették közzé balos terroristák a Tesla tulajdonosok legszemélyesebb adatait
Egy “Dogequest” nevű amerikai weboldal nyilvánosságra hozta több Tesla-tulajdonos személyes adatait az Elon Musk elleni baloldai, woke bosszúhadjárat részeként. A weboldalon egy interaktív térképen szerepelnek a tulajdonosok nevei, lakcímei, telefonszámai és e-mail címei, emellett feltüntették a Tesla-kereskedések, töltőállomások és még egyes kormányzati alkalmazottak, különösen a Department of Government Efficiency (DOGE) munkatársainak személyes információit is. Ezzel egyébként emberek életét és testi épségét is veszélyeztetik, a neokommunist aterroristák ugyanis tudjuk, hogy a szeretet és az elfogadás nevében bármire képesek.Minden ellen is tüntet ma a Momentum – Akár több tíz fős is lehet az esti forradalom
Tüntetést szervez a Momentum nevű bohócpárt a Kossuth térre. Ezzel önmagában még nincs is baj – feltéve persze, ha nem akarják népszerűsíteni a szivárványos dolgokat –, az viszont rendkívül szánalmas és egyben vicces is, hogy annyira kicsik, hogy félnek tőle, hogy senki nem lesz kíváncsi rájuk. Ezért a tüntetéssel kapcsolatos Facebook-bejegyzésükben Magyar Péternek, a Kutyapártnak, Jámbor Andrásnak és a Szikra Mozgalomnak könyörögnek, hogy ők is jöjjenek már el, légyszi. A mondanivaló természetesen az, hogy Putyin, meg Orbán, illetve valami olyasmi is el van benne rejtve, hogy a háborút folytatni kell. De nem biztos, az egész teljesen érthetetlen.A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke
Legalábbis a hazafiasság látszata biztosan. A cím egyébként Samuel Johnson mondása, aki sok mindent gondolhatott, amikor ezt a mondatot megfogalmazta, és még akár egy olyan helyzetre is érthette, ami éppen Magyarországon történik: amikor a szóban forgó „gazemberek” már nem vörös zászlót lóbálnak, és nem is szivárványos palástban és a bőrtangában vergődve törnek ránk – az már túl átlátszó lenne. Az a vonal már lebukott. Nem. Ezúttal új módszer, új emberkísérlet van: nemzeti zászlót lóbálnak, amekkorát még talán nem is láttunk, a himnuszt hangosabban éneklik, a forradalmi költészetben pedig annyira lánglelkűek, hogy Prométheusz tüze ehhez képest egy olcsó öngyújtó lángja. Az egészből valójában semmi nem igaz. Csak a gazemberség. A gazemberekre pedig igaz, hogy aki megbízik bennük, az előbb-utóbb úgy jár, mint amikor valaki eljegyez egy dominát, de kiderül, hogy allergiás a latexre.Ajánljuk még

















