baloldal
A pokolba vezető út baloldali “jóemberkedéssel” van kikövezve
“Minden nagy cél mozgalomként kezdődik, aztán üzletté válik, a végén pedig szélhámossá degradálódik”. Ezt nem én mondtam, hanem Eric Hoffer, amerikai filozófus, akinek ez a mondása a napokban szembejött velem, és valamiért eszembe jutott róla néhány ellenzéki politikus, pár civil szervezet és/vagy párt. Konkrét példát most nem mondanék, mert leginkább általánosítani szeretnék, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy miért gyanús mindig a hangzatos WOKE, liberális “jóemberkedés”, és a nagyon progresszív szép ígéretek hogyan növik ki magukat a legkártékonyabb folyamatokká. Hisz tudjuk: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. De miért is? Inkább a szíriai rezsimmel barátkozik az európai mainstream, mint hogy a jobboldalnak teret engedjen
Miután a keletnémet tartományokat letarolta az AfD, Ausztriában történelmi győzelmet aratott az FPÖ, Hollandiában és Csehországban is jobboldali áttörés volt, a Patrióták Európáért pedig egyik napról a másikra lett az EP egyik legnagyobb pártcsaládja, a balra tolódó "hagyományos" jobboldali pártok, valamint a baloldal kezdi belátni, hogy az európai embereknek elegük van a migrációból. Népszerűségük visszaesését pedig abban látják, hogy a mainstreamen kívül eső jobboldali pártok az emberek számára elfogadhatóbb válaszokat adnak (többek között) az illegális bevándorlásra. Így ha nem is politikai meggyőződésből, semmint haszonszerzésből, de a fősodratú pártok új szövetségest keresnek az Európát közel 10 éve marcangoló válság megoldására, ez a szövetséges pedig nem más lehet, mint az oroszok által katonailag támogatott Bashr-al Assad, Szíria diktátora. Amikor már kommunistának se jó a baloldal
Van egy olyan politikai folyamat, amelyben Magyarország kivételesen nem másolja a nyugatot, hanem irányt mutat annak: ez a (posztmaterialista) baloldallal szembeni társadalmi szkepszis széles, osztályokon átívelő jelensége. A dolog szépséghibája, hogy Európában viszont éppen az ellenkezője volt megfigyelhető, a liberális-globalista erőkkel szemben kialakulóban van egy olyan átfogó kiábrándultság, amely az elmúlt egy évben egy sor meglepőnek mondható eredményt hozott az uniós tagállamok választásain. Gondoljunk csak a Hollandiában(!) relatív többséget szerző Wildeersékre, vagy a Macron elnök trónját meginogtatni képes Nemzeti Tömörülés EP-, és nemzetgyűlési időközi választásokon elért eredményére. Mindezek azonban jobboldali válaszok a baloldal láthatóan elégtelen politikájára, amelyet még természetes folyamatnak is tekinthetünk. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a baloldal kritikája már baloldalról is megérkezett például Németországban, ez pedig, lássuk be, nem meglepő fordulat a jelzőlámpa-koalíció eddigi tevékenységét szemlélve.