baloldali média
Rendszeres a cenzúra a „független-objektív” baloldali sajtóban
Akár viszonylag csendben is elmaradhat egy film bemutatója, még a beharangozás ellenére is. Ha így történt volna a Partizán által a FreeSZFE mozgalomról készített Hülye fiatalság című filmmel, valószínűleg csak azok háborogtak volna hangosan egy ideig, akik most ettől a filmtől várják az általuk gyűlölt Orbán-kormány bukását. De nem így történt, nem csendben maradt el a ma estére beharangozott bemutató, hanem ország-világnak kikiabálva. Nem könnyű a baloldali propagandista élete, hiszen nehéz harcostársakkal van megáldva, és egyszer Gulyás Márton türelme is elfogy.A baloldali médiahadjárat a református püspökválasztást is elérte
Mint arról korábban beszámoltunk, Balog Zoltánt választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület. A baloldali sajtó természetesen ismét hadjáratba kezdett; ezúttal egy egyházi választás jelöltjét támadva próbáltak beleszólni a tisztújításba a szekularizáció hívei.Az indexes maffiából nem lehet kiszállni - Bohár Dániel oknyomozó riportja (videó!)
Dull Szabolcs köre emberről emberre járt, hogy mindenkit meggyőzzenek az Index szerkesztőségében a felmondásról. Két héttel ezelőtt több, mint 80 ember hagyta ott az ország egyik legnagyobb lapját. Voltak, akik azonban szívesen maradtak volna, mégsem tehették.A New York Times publicistája beolvasott a baloldali médiának: "Az aljas politikai érdekképviselet nem újságírás"
Chris Buskirk a baloldali újságírást rendre csak „megvagy!-újságírásnak” nevezi, ami nem más, mint aljas politikai érdekképviselet, hiszen semmilyen kísérletet nem tettek az igazság kiderítésére. Az American Greatness című lap alapítója, a The New York Times publicistája a Mandinernek adott interjúban arról beszélt, hogy a nyugati média igen jelentős része ma sajnos ezen a szinten tart: „úgy próbálják terelni a hírek folyamát, hogy az emberek azt higgyék, valami rosszat tettél, és ők pedig a jófiúk”. Magyarországról azt mondta, sehol sem látja a nemzetközi sajtóban emlegetett fasizmust. Szerinte Orbán Viktor, Jair Bolsonaro vagy épp a lengyel kormányfő ugyanúgy látják a világot, mint Trump. Vissza akarják szerezni országaikat egy olyan elittől, amely elnyomta az olyan hagyományos szervezeteket, mint a család és az egyház, ebben a célkitűzésben pedig szövetségesre találtak egymásban.Szarvas Szilveszter: A jobboldali újságírók nevében kikérem magamnak Varga István szavait (VIDEÓ)
A jobboldali újságírók nevében kikérem magamnak Varga István szavait - jelentette ki Szarvas Szilveszter pénteken, az Echo TV Troll című műsorában, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány azóta lemondott kuratóriumi elnökének szavaira reagálva, aki szerint a baloldalon vannak csak jó tollú írók. A műsor vendégei egyetértettek abban, hogy tudomásul kellene venni, hogy nem a baloldali újságírás az etalon.Apáti Bence: A migránspókember, mint a liberális sajtó sztárja
Bejárta a hazai és a világsajtót az a videó, amin egy fekete bőrű fiatalember egy mongúz ügyességével mászik fel egy falon, hogy valami érthetetlen okból kicsavarjon egy erkélyen lógó és már félig megmentett gyereket egy másik ember kezéből, hogy aztán villámgyorsan behajítsa a teraszra. A kétségkívül sikeres mentőakció engem inkább arra emlékeztetett, amikor egy alkalommal két kispesti játékos lökdösődésig fajuló vitába bonyolódott, amiatt, hogy melyikük rúgja be a szinte biztos gólt és prémiumot eredményező tizenegyest. De nem is ez a lényeg, hanem a liberális sajtó reakciója. A haladó újságíró ugyanis felfedezte azt, hogy most bizony le lehet írni a migráns szót, ellentétben azzal a helyzettel, mikor erőszakos bűncselekmény történik.Ambrus Csaba: Moise, a román Csingacsguk
Orbán Viktor legutóbbi választási győzelme után, „az utolsó ellenzéki sajtóorgánum is bezárt Magyarországon”. Ez a mondat az egyik legkedveltebb román műsorvezető – közéleti méltóság, politikai elemző – Moise Guran szájából hangzott el, konkrétan az „Élőben Románia” című rádióműsorban, az Európa FM hullámhosszán. A hír meglepett, hiszen esküdni mertem volna rá, hogy például a Népszava, vagy a HVG inkább az ellenzéki sajtótermékek listáját erősítik, nem mellesleg jelenleg is pont eléggé aktívak ahhoz, hogy utolsóként bezárt médiaszereplőként keltsük bármelyikük halálhírét.Hoppál Hunor: A FemIndex mélységei
Az Index, a 444, a HVG és megszámlálhatatlan “független-objektív” társuk számos esetben derültségre adnak okot: képtelen vádjaik, égbekiáltó csúsztatásaik, a racionalitást semmibe vevő állításaik és gyakori önellentmondásaik mind-mind nevetségesek – úgy cselekszünk jól, ha ezeken csak hahotázunk. De van egy pont, ahol már nincs min nevetni. Amikor sokkhatásként éri a szennyömlés, az embernek kinyílik a bicska a zsebében, s ilyen esetben akarva-akaratlanul feldühíti magát. Ez történt velem az Index húsvéthétfőn közölt, a Mária Magdolna című filmről szóló kritikája láttán.Meglepő? Dehogy! Elfeledkezett a karácsonyról a balliberális sajtó
Nem kell messzire menni, ha azt akarjuk látni, hogy a progresszív sajtó magasról tesz a karácsonyra. Az ünnep itthon sem játszik főszerepet az ellenzéki online média felületeinek a többségén, vagy ha igen, akkor is csak felületesen foglalkozik a legnagyobb keresztény ünneppel. Ennek okai nem világosak, lehet, hogy csak próbálnak kedvesek lenni és nem akarnak megsérteni másokat azzal, hogy egy keresztény ünnepről írnak. Lehet persze, hogy nincs igazunk és szimplán elfeledkeztek az az egészről, de a tények ugyebár makacs dolgok. Boldog karácsonyt nem nagyon kíván egyikük sem.Ajánljuk még