baranyi krisztina
Akkor hol is készül a propaganda, polgármester asszony? – Szerződésbe foglalta Baranyi, hogy beleszólhat a kerületi lap működésébe
Baranyi Krisztina évek óta menekül úgy a sajtóban, mint a saját kerületén belül is a kellemetlen kérdések elől. Nemcsak azoknak nem képes válaszolni, akik kritikus hangot ütnek meg vele szemben, de azoknak sem, akik egyébkent a baráti médiába tagozódnak be, ha nem mindenben az ő szája íze szerint cselekszenek. Miközben pedig valamiféle kétes morál-piedesztálról osztja az észt propagandamédiáról és független sajtóról, saját kerületében a közpénzből működő kerületi újság felett teljes kontrollt tart. Ezt pedig fontosnak tartotta írásba foglalni, ha a médiacég szakmai vezetőjének személye nem lenne elég biztosíték arra, hogy csak a polgármester asszony hangja érvényesüljön a „színes” lapban.Beindult a cselédsajtó: a „közszolgálati és független” Telex Baranyit védi, Hadházy elképesztő kamuval támadja az ATV-t
Ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, a kollégák általában figyelembe vették – kommentálta az ATV Start című műsor Szigorlat rovatában lezajlott rendkívül kellemetlen esetet a televízió igazgatója, amelynek során Baranyi Krisztina nem volt hajlandó kollégánk kérdésére válaszolni, ehelyett ócska propagandistázásba menekült. Németh S. Szilárd megjegyezte: „személy szerint nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot egy szigorlaton, ennek a műsorelemnek sem véletlenül Szigorlat a címe”. Természetesen ez semmit nem jelent a magát függetlennek és közszolgálatinak nevező Telexnek, akik szánalmasan elfogult cikkben sugalmazták, hogy a PestiSrácok.hu meghívása az ATV stúdiójába mekkora hiba volt. Eközben az MTVA pókembere is megvillant, Hadházy Ákos ugyanis az általa az ATV vezérigazgatójának tulajdonított villa előtt hadovált arról, hogy micsoda luxusban él Németh S. Szilárd, és az ATV is az elnyomó fideszesek csapatába tartozik, csak a színjáték része a csatorna. Hadházy csak azt felejtette el, hogy az általa említett ingatlan nem is az ATV vezetőjévé, hanem a sógoráé, akinek történetesen semmi köze az ATV-hez. Csak a szokásos. De akkor ki a propagandista?Fürjes Balázs Baranyinak: a sajtótermékek zsűrízése az olvasók dolga, nem a politikusoké
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár korábban nyílt levélben fejtette ki véleményét Ferencváros polgármesterének azzal kapcsolatban, hogy kollégánknak az ATV stúdiójában nem volt hajlandó a kérdéseire válaszolni, arra hivatkozva, hogy mi a "szennymédia" vagyunk. Fürjes Balázs mai posztjában kifejtette, hogy nem a politikusok dolga zsűrizni a médiát, ez ugyanis az olvasó, néző feladata, és a politikusnak az sem dolga, hogy megítélje vagy nevelje Magyarország polgárait vagy a sajtó szereplőit.Gábor György szerint Baranyi Krisztina az auschwitzi áldozatok, a megerőszakoltak és a kivégzettek kínjait állta ki az ATV-ben, amikor szembe kellett néznie kollégánkkal
A fizikai bántalmakat elszenvedő megalázotthoz, meggyalázotthoz és megerőszakolthoz képest nem az erőszakot és gyalázatot elkövető jelenti a „másik oldalt”, Csorba Robikának nem a „másik oldala” az őt meggyilkoló aljadék, s a gázkamrába lökött áldozatnak nem a „másik oldala” dr. Mengele – így jellemezte Gábor György balliberális megmondóember a szituációt, amelybe az általa áldozatnak beállított Baranyi Krisztina keveredett az ATV műsorában, amikor a kínos kérdések elől ócska propagandistázásba kezdett kollégánk kárára.Ungváry Krisztián prüszkölve szidalmazza a sajtószabadságot
A minap Ungváry Krisztián a HVG-ben írt a Baranyi Krisztina-féle botrányról. Ungvárynak manapság minden, a buborékon belüli, maximum pár százezer ember szavazatát eldöntő kérdésben meg kell nyilvánulnia, de a jó ég tartsa meg a szokását, mert a számos, minduntalan bukásukat hozó tényező közül ez az egyik.Bajban lesz Baranyi, ha a Médiatanács indokoltnak találja Tényi kérelmét és hatósági eljárást indít az ATV-s „bravúrja” miatt
Hatósági ellenőrzés lefolytatását kérte Tényi István a Médiatanácstól az ATV Szigorlat című műsorában november 4-én elhangzottak miatt. Mint ismert, Baranyi Krisztina az ATV élő adásában közölte a PestiSrácok munkatársával, nem nyilatkozik – idézzük – „ócska propagandistáknak”. Baranyi csak akkor volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, ha a két ATV-s műsorvezető, Krug Emília vagy Kárász Róbert megismételte azokat. Tényi István szerint kifejezetten káros és értelmetlen az a harc – illetve, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök úr fogalmazott – a „csinn-bumm cirkusz”, amely a médiában, a nyilvánosság előtt régóta tart. Véleménye szerint egy polgári országban nem lehet pusztán sértettségből megfosztani a tájékozódáshoz való jogtól az embereket.Baranyi Krisztina mindig elfeledkezik a saját agitprop médiájáról
Sokan megdöbbentek Baranyi Krisztina modortalanságán, miután Szalai Szilárd kollégánkkal az ATV képernyőjén is elkövette ugyanazt, amivel rendszeresen kitér a PestiSrácok, illetve általában a patrióta sajtó kérdései elől. A gyógyíthatatlan Orbán-gyűlölők persze ünneplik a baloldali politikusok körében bevett viselkedésmintát, amelyet Fürjes Balázs is szóvá tett, ám Baranyi válasza annyi ponton sántít, hogy az már-már nekünk kellemetlen.Baranyi Krisztina bocsánatkérés helyett inkább gyalázkodik
Pökhendi, nagyképű Facebook-posztban mosdatja magát Baranyi Krisztina, miután csúfoson leszerepelt pénteken az ATV emlékezetes reggeli műsorában. Ferencváros polgármestere a bejegyzésében Fürjes Balázs nyílt levelébe reagált, melyben a Miniszterelnökség államtitkára arra kérte Baranyit, hogy fontolja meg „a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó” álláspontjának felülvizsgálatát, valamint kövesse meg „a sérelmet szenvedett nézőket, olvasókat, szerkesztőségeket, újságírókat”. Baranyi – ahogy az várható volt – azzal védekezett, hogy ő valójában a sajtószabadságot védelmezi. Ezek szerint a védelmezés szó is új jelentést kapott.Felsült a Kúrián Baranyi Krisztina házi propagandistája: harmadfokon is pert nyert a PestiSrácok.hu
Képtelen volt belenyugodni a 444.hu propagandistája, Ács Dániel a jogerős ítéletbe, amely nem marasztalta el a PestiSrácokat a róla szóló cikkünkért, és nem adta meg neki a követelt egymilliós fájdalomdíjat, sőt még őt kötelezte a perköltség megfizetésére. Baranyi Krisztina kampányaktivistája továbbment egészen a Kúriáig, sikertelenül. Az ügy különös megvilágításba helyezi a PestiSrácok.hu-t a pénteki ATV-s botránya óta még hevesebben gyalázó Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és a Párbeszéd nevű ügynökpárt képviselőjének valódi hozzáállását a sajtószabadság és a demokrácia alapértékeihez.Ajánljuk még