baranyi krisztina
Ferencvárosban aláírásgyűjtéssel rúgta be a kampányt a legutóbb Bajnai Gordonnal kampányoló Baranyi
Elkezdődött a kampány a IX. kerületben, a módszer azonban igencsak érdekes: Baranyiék a kerület több pontján várják standokkal az eddig nem túl lelkes érdeklődőket, ahol néhány személyes adatunk megadásával támogathatjuk a legutóbb a külföldről guruló dollárok támogatásával adatot gyűjtő DatAdat vezérével, Bajnai Gordonnal kampányoló polgármester asszonyt. A támogatók mellett azonban a kerületi politikusok sem túl lelkesek Baranyi korai kampányával kapcsolatban, hiszen a Párbeszéd és a DK egyáltalán nem jelezte támogatását, míg a Momentum csak központi szinten támogatja Baranyi újrázását, helyben azonban egészen más a helyzet.A BLM-szobor után hamarosan érkezik Ferencvárosba egy, a magyarságba és a Fradiba egyszerre belerúgó „modern műalkotás”
Baranyi Krisztina és társai ismét megvillantak Ferencvárosban. Az elképzelések (és a baloldali egyetértés) következményeként egy olyan „különleges” műalkotás kerül hamarosan a Ferenc térre, amely egyszerre rúg bele a Fradiba és a teljes magyarságba, közben utal a „fideszes oligarchákra”, illetve sértegeti a pápát is, emellett nem mellékesen hatalmi jelképeket is szimbolizál. Emlékeznek még a szivárványos szoborra Ferencvárosban? Na, ebben az esetben is arról van szó, hogy a totálisan alkalmatlan helyi baloldal szerint a felesleges szobor célja, hogy „párbeszédet kezdeményezzen a helyiekkel”, hiszen Baranyi Krisztináék szerint ennél fontosabb dolog jelenleg nincs is a kerületben, a valós problémákról pedig éppen párbeszédet nem akar folytatni az ellenzék.Katasztrofális állapotok és romok Ferencvárosban, Baranyi Krisztinát viszont ez egyáltalán nem érdekli (videó)
Áldatlan állapotok uralkodnak a ferencvárosi bérházakban, az Üllői úton, a Gát utcában vagy a Drégely utcában ugyanazokkal a problémákkal kénytelenek megküzdeni a lakók nap mint nap. A Metropol egyik helyszíni riportjából most az derül ki, hogy az Üllői út 83. szám alatti önkormányzati bérház pincéje tele van patkánnyal, az udvar bármikor beszakadhat, a kaput az önkormányzat nem csináltatja meg, arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz.Leszakadt körfolyosó, lyukas tető - Életveszélyes állapotok uralkodnak a Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosban
A körfolyosó leszakadt, még jó, hogy nem nyomott agyon senkit azok közül a bérlők közül, akik a földszinten lévő közös WC-t használják - emelte ki a Metropol riportjában, amelyet egy IX. kerületi házban készített. A lakók évek óta várják a beígért cserét, de Baranyi Krisztina baloldali polgármester – ellentétben fideszes elődjével – csak nevetségesen kevés pénzt ajánlott nekik.Mi történhet még a Karácsony Gergely vezette Budapesten? – Ferencvárosban a szökőkútban mossák a kukákat
A IX. kerületi Markusovszky tér közelében elhelyezett kukákat a közterületen található kútban mossák ki – hívta fel a figyelmet a Metropol. Az ilyen tevékenység komoly járványügyi kockázattal jár.Gégény Péter a PS-nek: Baranyi Krisztina szeret mindenről egyedül dönteni, ennyit a ferencvárosi demokráciáról (Videó)
Závecz Tibor közvélemény-kutató az mondta egy korábbi elemzésében, hogy nincs olyan ellenzéki polgármester, akit biztos bukás fenyegetne 2024-ben. Szerinte az ellenzéknek nincs esélye a 2019-es hasonló áttörésre, de a 2022-es parlamenti választásokhoz hasonló buktára sem kell számítani. Hozzátette, az is látható, hogy a két, valóban civil polgármester, Pikó András és Baranyi Krisztina mögé – ha dúlva-fúlva is – be fognak állni az ellenzéki pártok. Meglehet, hogy hasonlóképp Karácsony Gergelyt is támogatni fogják a baloldali pártok, ha Gyurcsány Ferenc kiadja a parancsot. Kitarthat ez a látszat összefogás jövő tavaszig? Megfélemlíti vajon Baranyi Krisztina a ferencvárosi ellenzéki képviselőket? Hogyan tud a "kivéreztetett" főváros kifizetni 30 millióért közterületi kutyavécéket? Karácsony Gergely állítása szerint belegebednek abba, hogy jó legyen a fővárosi közlekedés. Vajon jó munkát végzett ezzel kapcsolatban a politikai nagyvad és tanácsadó hadserege? Ezekről a témákról beszélt lapunknak Gégény Péter, a ferencvárosi Fidesz körzetfelelőse. További részletek a videóban.Skót duda – A DK a tigrisszúnyogok miatt rázza a vészharangot, de a koronavírus idején azért a keleti vakcinák ellen kampányoltak (VIDEÓ!)
A Skót duda eheti epizódjában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy az árnyékkormány szerint az Orbán-kormány titkolózik a tigrisszúnyogokkal kapcsolatban. Hiszen nem figyelmeztette az embereket micsoda veszélyben vannak, pedig már 15 ember fertőződött meg Magyarországon az influenza szerű tünetekkel járó vírussal! Bezzeg, ha a DK lenne hatalmon ez másképp lenne, mert nekik a magyarok élete számít. Mondjuk nem ezt mutatta amikor az egészségügyi szakpolitikusok, Komáromi Zoltán a koronavírus alatt a keleti vakcinák ellen szólalt fel, de ez már nyilván a múlt. Aztán Baranyi Krisztinával folyatták, aki éppen saját magát fényezi, hiszen saját maga szerint, ha nem zsarolta volna ki a kormánytól, hogy az atlétikai stadion mellett plázs és játszótér is legyen, akkor az egész mit sem érne... Annyira tetszik neki, hogy most valamibe beleszólhatott, hogy már nincs ellenvetése a stadionnal szemben, sőt a borítóképe is ez lett. Végül megtudhatjátok, hogy miért is nem olyan környezetkímélő a papírszívószál és pohár,pedig évekig azt hittük jót cselekszünk, ha ezeket a termékeket használjuk. Úgy tűnik becsapás volt az egész.Baranyi Krisztina Fidesz-fóbiája miatt nem nyaralhattak Ferencváros üdülőjében a kerületben lakó roma gyerekek
Felháborodott a IX. kerületi Fidesz, amiért a polgármester ellehetetlenítette a ferencvárosi roma nemzetiségi önkormányzat által szervezett nyári tábor megtartását Balatonlellén, a kerület saját tulajdonú üdülőjében. Gyurákovics Andrea, a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, biztos benne, hogy a döntés mögött Baranyi Krisztina személyes bosszúja áll, ugyanis a ferencvárosi roma nemzetiségi önkormányzat elnökére rásütötte, hogy fideszes, és ez Baranyinak bőven elég ahhoz, hogy valaki – vagy ebben az esetben egy egész kisebbség – tiltólistára kerüljön. Ha a polgármester fejét elönti a gyűlölet, akkor semmi sem szent neki, úgy látszik, hogy még a hátrányos helyzetű gyermekek sem. A tábor végül csak a szerencsének köszönhetően nem maradt el, mert Gyenesdiáson befogadták őket.Baranyi Krisztina a stadionstop után már olyan büszke az atlétikai stadionra, hogy a borítóképe is az
Ha a kormány a balos kerületeket fejleszti a helytartók szájíze szerint, akkor már nincs is gond a stadionokkal. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy bár Ferencváros polgármestere korábban epét hányt a stadionépítés hallatán, most, hogy az ő elképzeléseit is figyelembe vették a kivitelezéskor, hirtelen kampányterületté avanzsált az atlétikai stadion. Olyannyira büszke Baranyi Krisztina a legújabb stadionunkra, hogy már a facebookos borítóképe is ez.Ajánljuk még