béremelés
Audi Hungária: Sztrájkolt a magyar GDP másfél százaléka
Az Audiban a sztrájkolók 50 százalékos béremelést követeltek, és elsőre lazán visszautasítottak egy 30 százalékos ajánlatot. Persze, dögöljön meg a multi és fizessen többet, hiszen a bőre alatt is pénz van. Legalább annyit szeretnének keresni, mint a pozsonyi Volkswagen-dolgozók, ami egyébként harmada a német béreknek. Ám végül meghátráltak és nem tolták túl a biciklit. Elfogadták a 30 százalékos ajánlatot, miközben az egyéb juttatások és a szabadság terén sikerült újabb kedvezményeket kiharcolniuk. Ezzel megoldódott egy komoly válsághelyzet a magyar autóiparban. És jó, hogy így történt, mert hatalmas a kockázat, hiszen ma már a gazdaság 10 százalékát az autóipar adja, mintegy 15 milliárd euró értékben. Az Audi ebből egymaga a hazai GDP másfél százalékát produkálja.Fidesz: Több, mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér
A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több, mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.Kásler: A sürgősségi osztályok többsége tartotta a meghatározott ellátási időket
A sürgősségi osztályok többsége tartani tudta a január elején bevezetett rendeletben megkövetelt ellátási időket - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján. A miniszter az egészségügyi dolgozók további béremeléséről is beszélt.Két számjegyű béremelés jöhet idén is az iparkamara és szakszervezetek szerint
A versenyszférában az idei átlagos béremelés mértéke várhatóan meghaladja majd az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, és két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is - mondta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A lapnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szintén tíz százaléknál nagyobb mértékű béremelésekben bíznak a most folyó vállalati bértárgyalásokon.Varga Mihály: 2019-ben és 2020-ban is 8-8 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum
Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. A pénzügyminiszter hozzátette, a megállapodás értelmében jövőre a 8 százalékos béremelés hatására a minimálbér bruttó összege 149000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195000 forint lesz.Folytatódik a béremelés az egészségügyben
Az egészségügyi dolgozók béremelése fontos, nagymértékű elköteleződés a kormányzat részéről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Horváth Ildikó azt mondta, az ágazatban július 1-jén folytatódik a 2016 óta tartó béremelés, 2020-ban januárban és novemberben, majd 2022-ben is lesz emelés.Gulyás Gergely a PS-nek: „Nem nevezném tüntetőknek az agresszív bűncselekmények elkövetőit”
A támogatottságát egyre inkább elvesztő és emiatt egyre agresszívabban fellépő ellenzék akciójának nevezte az erőszakos parlamenti obstrukciót Gulyás Gergely a Kormányinfón. Az ezt követő utcai rendbontás és lopások végrehajtóitól és a rendőrök megtámadóitól a “tüntető” minősítést is elvitatta, mondván, politikai aktivistákról, jelentős részben Soros kitartottjairól van szó. A miniszter emellett beszámolt a karácsonyi vásárok megerősítéséről a strasbourgi iszlamista merénylet miatt, továbbá jelentős béremeléseket jelentett be.Kásler: További jelentős béremelés várható az egészségügyben
Az egészségügyi közalkalmazottak körében további jelentős béremelésekre kerül sor - ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián.Orbán Balázs: Olyan rendszer kell, amelyben nem termelődik újra a bürokrácia
A kormány egy olyan rendszert szeretne működtetni, amelyben nem termelődik újra a bürokrácia - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Orbán Balázs elmondta, a már lezajlott leépítés teremtette meg a várhatóan harmincszázalékos béremelés előfeltételeit a közigazgatásban.Ajánljuk még