beszéd
Száraz pogácsa, üres szólamok és a korábbi ősellenség sztárolása – így tartott kongresszust az LMP
Szombat délelőttre tervezett kongresszust az LMP, bocsánat, most már úgy kell őket hívni, hogy Magyarország Zöld Pártja. A rendezvény első felében beszédeket tartottak, utána a sajtó munkatársait kiküldték és bezárták magukat. Meglepetés-vendéggel is készült a purgatórium felé tartó törpepárt, Karácsony Gergelyt hívták meg, aki bár korábban a párt politikusa volt, ám évekkel ezelőtt úgy összevesztek (nyilván Gyurcsány miatt), hogy kilépett pár társával és megalapították a magyar politikai paletta egyik legnagyobb mételyét, a Párbeszédet. Szombaton amúgy a főpolgármester mellett, Schmuck Erzsébet és Kendernay János társelnökök is tartottak beszédet, ahol arról próbálták meggyőzni a megjelenteket, 2022-ben meglesz az öt százalék és bekerülnek az Országgyűlésbe. Vagy nem.Kérdés még, hogy Ballik-e a Jobbik? – Ugyanazt a parlamenti beszédet mondta el Szél és Steinmetz
Újabb bizonyítékot talált a PestiSrácok.hu arra, hogy szánalmas balliberális klubpárttá vált az egykor szebb napokat látott Jobbik, amely Jakab Péter vezetésével a DK-s szektavezér Gyurcsány Ferenc előtt borul térdre nap, mint nap. E tényre tegnap Orbán Viktor miniszterelnök is emlékeztetett az Országgyűlésben, amikor a száraztésztás Jakab Péter szokásos parlamenti kirohanására úgy reagált: Magyarországon a Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet "kilóra megvettek", és amely már nem is Jobbik, hanem Ballik. Ballikék vörösinges klubtagságát bizonyítja az a PestiSrácok.hu által kiszúrt két, szinte szóról szóra megegyező parlamenti felszólalás is, amelyet egymástól elvileg függetlenül Szél Bernadett és a jobbikos Steinmetz Ádám mondott el az Országgyűlésben. A komplett ellenzék gazdija ugyanazt a beszédet nyomta Szél és Steinmetz kezébe. Íme.Mindenkitől fokozott türelmet kért Áder János a rendkívüli húsvéti beszédében (visszanézhető videó)
Rendkívüli húsvéti beszédben kért mindenkit az otthon maradásra és a szigorú járványvédelmi szabályok betartására Áder János köztársasági elnök. Életmentő türelemre szólított fel, és felhívta a figyelmet, hogy ne arra gondoljunk, hogy mink nincs most, a bezártság idején, hanem mindarra, akit és amit meg akarunk óvni.Nagypéntek délelőttjén mond beszédet a köztársasági elnök
A járvány alatt háttérbe húzódó köztársasági elnök Nagypéntek délelőttjén beszédet mond a Sándor-palotában. Az ATV információja szerint a koronavírus-járványt is érinteni fogja.Az Informátor szerkesztésében született meg Gyurcsány Ferenc legjobb beszéde (Videó)
Gyurcsány Ferenc, a parlamenti hatásszünetek koronázatlan királya címmel tett közzé egy kisvideót a HírTV Informátor című műsorának stábja a Facebookon a bukott kormányfő védjegyévé vált jellegzetes hatásszüneteit összevágva. Az így létrejött beszéd talán még az őszödinél is tartalmasabbra sikeredett, de inkább (ne) hallgassák meg magát Gyurcsány Ferencet.Hétfőtől kijárási tilalom lép életbe Görögországban
A dél-európai országban már több mint hatszáz fertőzöttet diagnosztizáltak.Ferenc pápa a koronavírus fertőzöttjeihez és a betegeket kezelőkhöz való közelségét hangoztatta
A koronavírus fertőzöttjeihez és a betegeket kezelő orvosokhoz, ápolókhoz való közelségét hangoztatta vasárnap Ferenc pápa, aki a járvány olaszországi terjedése miatt nem jelent meg személyesen a Szent Péter téren, hanem videokapcsolatban mondta el beszédét. A pápa azt is elmondta, "bezárva érzi magát" amiért videóhíváson keresztül kommunikálhat csak híveivel.Sajtóklub: Az ellenzék és sajtója nem érti, hogy korszakalkotó volt Orbán ünnepi beszéde (videóval!)
Az ellenzék és sajtója ugyan puhának tartja Orbán Viktor március 15-i beszédét, pedig valójában korszakalkotó gondolatok hangzottak el és kemény üzenetet küldött a miniszterelnök – hangzott el az Echo TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában. Stefka István, a PestiSrácok lapigazgatója, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa szerint szó sincs arról, hogy semmitmondó lett volna a kormányfő ünnepi szónoklata, hanem éppen ellenkezőleg: arra világított rá, hogy erős és öntudatos nemzetekre van szükség, olyanokra, amelyek képesek fellépni a birodalmi fenyegetésekkel szemben. A műsorvezető ezúttal Huth Gergely volt.Orbán Viktor: Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény kormány áll
Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett nemzeti megemlékezésen.Ajánljuk még

















