betelepítés
A nemzeti szuverenitást és az egyéni jogokat is védi a hetedik alkotmánymódosítási javaslat
A kormány elkészítette és benyújtotta az alkotmány hetedik módosítási javaslatát, amely tíz pontból áll. Nagy része hazánk nemzeti szuverenitásának és önrendelkezésének megóvását szolgálja, illetve kimondja, hogy idegen népesség nem telepíthető be hazánkba. Arról pedig kizárólag a magyar emberek által megválasztott Országgyűlés dönthet, hogy kit tekint menekültnek, és kit illet meg hazánk területén menedékjog. A módosított alkotmány ügyében, ha azt elfogadja az Országgyűlés, várhatóan nem csak hazai, hanem nemzetközi, európai szinten is komoly viták várhatók. A javaslat második része az elkülönült közigazgatási bíráskodás szervezeti alapjait teremti meg, emellett az új alaptörvény kitér a magán- és családjog védelmének erősítésére is A módosítás borítékolhatóan komoly hisztériát válthat ki a tüntetéseket is gerjesztő Soros-szervezetekből, de még a bulvármédiából is, hiszen a véleménynyilvánítást és a gyülekezési jogot korlátozhatja azáltal, hogy egyértelműen elé helyezi a magán- illetve családi életének, valamint otthonának tiszteletben tartásához való jogot. Az alkotmánymódosítási javaslatról, arról, hogy mindez mit jelent majd a gyakorlatban, ifj. Lomnici Zoltánt kérdeztük. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.