bevándorlás
A Monty Python sztárja szerint London már nem nevezhető angolnak – Hisztériarohamot kaptak a liberálisok
Aki szerette a Monty Python poénjait, aki nagyokat derült a Brian életén és a Gyalog galoppon, annak biztosan nem kell bemutatni John Cleese-t. A Waczak szálló nagy nevettetője azonban már régóta rossz útra tért, nem először merészeli ugyanis angolként megjegyezni, hogy ez a mostani Anglia nem egészen ugyanaz, ami volt korábban, és London már nem nevezhető angolnak. Láthatóan a rejtett és begyepesedett fasiszta bújt elő az idős komikusból, és ha már a műfajnál tartunk, az inkább tragikomédiának tűnik, hogy egy angolt azért támadjanak, mert angolnak szeretné megtartani a hazáját. Meg is kapta a rasszista jelzőt azért, mert zavarja, hogy a bevándorlás teljesen megváltoztatta Angliát és fővárosát, és rengeteg elfogadó liberális köpköd most rá. Elég borzasztó dolog egy letűnőben lévő világ embereként tekinteni John Cleese-re, akinek bűne csupán az, hogy idős emberként és angolként számára az volt az élhetőbb világ, amikor még nem kerültek kisebbségbe Londonban a fehér emberek és nem változott meg a tipikus angol kultúra. Vajon hány átlagember érezheti ugyanezt szerte Nyugat-Európában?Vitorlás kötött ki több, mint ötven migránssal a dél-olaszországi Calabriában
Vitorláshajó kötött ki ötvenhárom pakisztáni illegális bevándorlóval a fedélzetén vasárnap, a dél-olaszországi Calabria régióban található Isola di Capo Rizzuto településen. A török partokról indult török hajót az olasz partiőrség észlelte és kísérte a partvonalhoz. A legénység két ukrán állampolgárságú tagját embercsempészet vádjával őrizetbe vették, a menedékkérőket pedig egy menekültügyi központban szállásolták el.Vitorlás kötött ki több, mint ötven migránssal a dél-olaszországi Calabriában
Vitorláshajó kötött ki ötvenhárom pakisztáni illegális bevándorlóval a fedélzetén vasárnap, a dél-olaszországi Calabria régióban található Isola di Capo Rizzuto településen. A török partokról indult török hajót az olasz partiőrség észlelte és kísérte a partvonalhoz. A legénység két ukrán állampolgárságú tagját embercsempészet vádjával őrizetbe vették, a menedékkérőket pedig egy menekültügyi központban szállásolták el.Mexikó a guatemalai határhoz vezényli nemzeti gárdáját
Mexikó a guatemalai határhoz vezényli nemzeti gárdáját - jelentette be helyi idő szerint csütörtökön Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter Washingtonban.Több százmillió eurót költ évente Franciaország a migránsok kitoloncolására
Csaknem félmilliárd eurót költött tavaly a francia állam az illegálisan az országban tartózkodó külföldiek eltávolítására, amiből 468 millió euróba kerültek a kitoloncolások és 26 millió euróba az önként távozóknak kifizetett támogatások - derül ki egy szerdán közzétett parlamenti jelentésből.Fidesz: Gyurcsányék a bevándorláspártiakat szolgálják az új EP-ben is
Gyurcsányék a bevándorláspárti erőket szolgálják az új Európai Parlamentben is - reagált a Fidesz-frakció pénteken Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke nyilatkozatára.Nem javasolja a kipa viselését a német antiszemitizmus elleni kormánybiztos
Az antiszemitizmus erősödése miatt nem javasolja a Németországban élő zsidóknak a kipa nyilvános viselését a német szövetségi kormány antiszemitizmus elleni kormánybiztosa - derül ki a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjúból.Juncker szerint már nem is lenne Európai Unió, ha mindenki olyan nemzeti és önző módon viselkedne, mint Orbán
Orbán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában. Az Európai Bizottság leköszönő elnöke szerint nem a nemzetállamok szuverenitásának erősítése a jövő. Ha pedig mindenki olyan nemzeti és önző lenne, mint Orbán Viktor, akkor már nem is lenne Európai Unió. A német lapnak adott interjúból az is kiderül, hogy Juncker szerint Angela Merkel német kancellár cselekedett helyesen, amikor 2015 őszén a migránsáradatnak széles kapukat nyitott, sőt hangoztatta is, hogy Németország tárt karokkal várja a bevándorlókat, ezzel gyakorlatilag meghívólevelet küldve az útnak induló százezreknek. A holland politikus úgy fogalmazott: "a történelem ad majd igazat Merkelnek".Már 2009-ben eldöntötték, hogy elárasztják Európát "menekültekkel" - Szerintük hazánkban még elfér 83 millió ember!
Megtervezett, tudatos akció áll az Európai Unió menekültpolitikája mögött, egy tanulmány szerint ugyanis már 2010-ben kvóta alapján akarták elosztani a migránsokat az európai tagállamok között. Ez az anyag éppen a világgazdasági válságot követően készült el, de még jóval azelőtt, hogy a szíriai háború miatt menekültek százezrei vették volna célba a kontinens nyugati országait. A tanulmány készítői Magyarország befogadóképességét 83 millió főben állapították meg, az élelmiszer-termelési lehetőségeink és a lehetséges "helykihasználás" alapján.Ajánljuk még

















