blokád
Hazaviszik a blokádot az SZFE szigszalagos forradalmárai (Videóval és galériával)
Továbbra sem engednek a követeléseikből, de legalább a járványügyi kormányzati intézkedéseket magukra nézve is elfogadják kötelezőnek, ezért elhagyják a két hónapja blokád alatt tartott épületeket a Színház- és Filmművészeti Egyetem demonstráló hallgatói. Ottjártunkkor, kedden délután már többen hordták ki zsákokban a cuccaikat, a Vas utcában és szomszédos utcákban parkoló autókba. Azért még tartottak egy utolsó performanszot az egyetem főépülete előtt, ahol zenés, dalokkal tarkított előadásuk közben bejelentették, hogy nem adják fel a harcot, a blokádot hazaviszik magukkal és otthonról folytatják az ellenállást. Félévük felfüggesztése miatt pedig bírósághoz és az Oktatási Hivatalhoz fordultak, mivel állításuk szerint az elmúlt 71 nap tanítási napjain oktatás volt, abban részt vettek. Az egyetem új, általuk elutasított, tehát álláspontjuk szerint illegitim vezetése pedig úgy döntött a félévükről, hogy a HÖK nem gyakorolhatta véleményezési jogát. "Az egyetem mi vagyunk" – jelentették ki a tüntetők, ezért szerintük a Színház- és Filmművészeti Egyetem ott van, ahol ők vannak, ha "ezek között a falak között, akkor itt, ha otthon, vagy éppen karanténban, akkor ott". Totális bukás volt Hadházy Ákos szokásos tévéfoglalása is
Hadházy Ákos és szokásos játszótársai az MTVA-t akarták ismét elfoglalni. Nem lőjük le a poént, ha most előre elmondjuk, hogy most sem sikerült, mert az eseményről tudósító újságírók nem képeztek elég átütő erőt. Tüntetők, forradalmárok, színészpalánták meg nem voltak jelen a rendezvényen. Pedig Hadházy, mint keserűen elpanaszolta, nagylelkűen előre is hozta a saját buliját, hogy a győztes roham után még átérjenek a másik forradalomra, de az SZFE progresszív hevülete most elszív minden életerőt az összes többi zsebforradalomtól. Az ellenzéki boszorkánykonyha kellékei közül ezúttal sem hiányzott a rémhírkeltés: az újabb konteó szerint a rendőrség nem engedte be a demonstrálókat a Kunigunda útjára, aztán kiderült, ebből csak annyi volt igaz, hogy a rendőrség a kötelességének eleget téve biztosította a forgalmat annak érdekében, hogy ha például valamelyik forradalmár rosszul lett volna az izgalomtól, akkor el tudják látni a mentők. Az "SZFE-forradalom" nyomokban diákokat is tartalmaz (Videó!)
Csupán néhány százan próbálkoztak meg demonstrálni pénteken az SZFE épületénél, annak apropóján, hogy nem adhatják fel elkeseredett küzdelmüket a diákok az egyetemi autonómiáért, függetlenségért, demokráciáért. Láthatóan már nem túl sok színésznövendék volt forradalmi hangulatban, de így is akadtak néhány tucatnyian, akik bent maradtak az általuk blokád alá vont épületben. Az útfelújítási munkák szalagjaihoz láthatóan különös vonzalmat érző fiatalság mellett leginkább a nyugdíjas korosztály néhány tagja gondolta fontosnak, hogy a tanszabadságért küzdjenek, bár akadt olyan is, aki azt hitte, hogy a diákokat ki kell szabadítani az épületből, majd döbbenten vette tudomásul, hogy oda ők maguk zárkóztak be – így nincs szükség arra, hogy kiszabadítsák őket onnét. Az egyébként igaz, hogy a "FreeSZFE" jelszó megtévesztő lehet egy laikus számára, hiszen érthetetlen, miért kell azokat felszabadítani, akik elfoglaltak egy épületet és nem hajlandóak kijönni onnét. Hiába rendelte el ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja, Szarka Gábor, hogy péntek este hat óráig ürítsék ki az SZFE épületeit, erre végül nem került sor. A Titkos Egyetem közösség (már az elnevezés is beszédes) más csoportokkal (?) egyeztetve arra jutott, hogy ott a helyük az egyetemfoglalók mellett, ezért arra kértek mindenkit, hogy menjenek velük a Vas utcai épület elé. Az eddigi tüntetésekről jól ismert arcok, CEU-s aktivisták, DK-s mozgalmi emberek mellett újabb forradalmárokkal is találkoztunk, akik közül többen provokálták a média munkatársait. A már unalomig ismert "Szabad ország, szabad egyetem!" rigmus – a 2012–2013-as diáktüntetéseken hangzott fel először, azóta is kedvelt mantra – egyre erőtlenebbül csendült fel, a tüntetést végül néhány provokátornak köszönhetően azért sikerült mégiscsak emlékezetessé tenni számunkra. A videóból az is kiderül, hogy az egyetemi forradalmi gárdistáknak fogalmuk sincs arról, hogy törvénysértő-e az, amit csinálnak, de jól láthatóan fel sem fogják, hogy egyáltalán miért is vannak ott.