böjte csaba
Az Akta – Méltósággal meghalni (első rész)
Halál, kegyes halál, élet végi szabad önrendelkezés, eutanázia – olyan nehéz és fájó kérdések, amelyekről nem szoktunk beszélni, pláne nem szélesebb perspektívában, kellő mélységben. Talán azért, mert ha nem érint éppen bennünket, szeretnénk minél távolabb tudni, ha pedig érint, akkor könnyebb sajnálkozva elfordulni, vagy a kegyes hazugság reményével továbblépni.Böjte Csaba az úzvölgyi katonatemetőkben: "Legyünk szövetségesek az áldott békéért vállalt imahadjáratban"
Nyolc úzvölgyi katonatemetőbe látogatott el Szent Márton napján Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány több munkatársa, nevelők, nevelt gyermekek és támogatók, barátok egy csoportja, hogy nemzetiségtől függetlenül tegyék tiszteletüket az elesett hősök sírjainál, virágot ültessenek, és imádkozzanak magyarként a nem magyar katonák végső nyughelyén is a békéért. Olyan elhagyatott sírokat is meglátogattak, amelyeken erős nyomot hagyott a feledés. "Szent Márton a Kárpát-medence első védőszentje. Rangjáról lemondó római katona, aki a birodalomba betört frankok közé költözött. Azáltal, hogy nem legyőzni akarta az ellenséget, hanem meggyőzni a szeretet parancsáról, a keresztény Európa apostolává vált" – mondta Böjte Csaba arról, mit gondolt, amikor kitalálta, hogy idén az úzvölgyi katonatemetőkben emlékeznek meg Szent Mártonról. Az atya szerint egyértelmű a siker, amit nemcsak a résztvevők száma mutat, hanem azok a reakciók is, amivel az egyes helyszíneken találkoztak.Böjte atya, Gaudi-Nagy Tamás, 56-os forradalmárok és a PestiSrácok munkatársai a Polgári Mulatóban
Béke, igazság és szabadság. Három olyan létfontosságú dolog, ami nélkül élni hosszútávon az embernek lehetetlen. Kiváltképp, ha magyar. Ez a három gondolat a Polgári Mulató következő három olyan estjének fő témája, amelyekben a PestiSrácok.hu munkatársai vállaltak szerepet. Október 19-én csütörtökön este 19 órától Böjte Csabával, a nemrégiben Becsületrenddel kitüntetett gyermekmentő ferences rendi szerzetessel beszélget kollégánk, Füssy Angéla. Október 20-án Jeszeszky Zsolt moderálásával az Ellenzéki Kerekasztal két tagja, Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere és Fodor Gábor liberális politikus vitázik Igazsághajsza címen. Október 23-án a forradalom és szabadságharc eszméiről és aktualitásairól beszélget főszerkesztőnk, Huth Gergely Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédővel, valamint Murányi Levente és Bándi Kund 56-os forradalmárokkal.Valódi keresztény válaszcsapásra szólít fel Böjte Csaba ferences szerzetes
Ha minden csapásra válaszcsapással felelünk, félő, hogy a pusztításnak soha nem lesz vége, ezért napjaink borzalmaira, a több fronton dúló háborúra a béke, a hit és szeretet ereje hozhat egyedül jó megoldást – mondta a PestiSrácok.hu-nak Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Szent Ferenc tanítását követve Böjte atya is az Isten által teremtett világunk előtti tisztelgéssel oldaná fel a konfliktusokat kiváltó pusztító erőket. "Az elmúlt napok, hetek eseményeinek hatására vásároltam ma háromszáz rózsatövet, amit október 22-én Székelyhídon, a Szerelem-tanösvénynél fogunk elültetni egy lelkinap keretében. Ez lesz a mi válaszcsapásunk a gonosz lélek támadására" – mondta lapunknak Csaba testvér. Egyben arra kérte olvasóinkat is, hogy ki-ki a maga közösségében, falujában, vagy saját kertjében ültessen el egy rózsatövet, és ezzel valljuk meg együtt az emberhez méltó holnapba vetett hitünket.Csaba testvér, a gyermekek bajnoka – 30 éves a Dévai Szent Ferenc Alapítvány
Harminc évvel ezelőtt, amikor Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a nyári gyermektábort követően magához vette az első állami gondozott és különböző, de mindenképp rendkívül nehéz sorsban élő gyermekeket, senki sem gondolta volna, mekkora feladatot vállal, és hogy hosszú évek során több ezer gyermek menekül majd meg az áldozata által, akiknek új életet, új világot és jövőképet adott.Komoly pénzeket kerestek Böjte Csaba lejáratásán a baloldali újságírók
Több millió forint juthatott Soros Györgyhöz köthető alapítványtól az Átlátszó Erdély munkatársainak. A Hír tv Célpont című műsorában elhangzott, hogy Szabó Tünde és Kulcsár Árpád jól járt.Becsengettek, újra Bayer Zsolt vezeti a Sajtóklubot - Ezúttal Huth Gergely is feltűnt beugróként
Nem csak az iskolákban, hanem a HírTV Sajtóklub című műsorában is becsengettek és újra Bayer Zsolt várja a nézőket. A csapat ezúttal.- beugróként - egy régi-új szereplővel, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjével, Huth Gergellyel is kiegészült.A Soros-birodalom finanszírozhatta a Böjte Csaba elleni lejáratóhadjáratot
Ha jó vagy valamiben sose csináld ingyen. Ez a balliberális média alapelve, ha lejáratásról van szó, a Böjte Csaba elleni rágalomhadjárat például tízmilliókat hozhatott a konyhára, a dollárok pedig ki mástól is gurultak volna, mint Gyuri bácsitól. Az Átlátszó Erdélynél dolgozó Szabó Tünde, és a projektet a szélsőbalos Mércénél skriblerkedő Kulcsár Árpád jól tehát kifejezetten jól járt a ferences szerzetes és alapítványa elleni cikkeivel.Lendületben a szennymédia: elismerte a baloldali újságíró, hogy lejárató cikkeikben nem az igazat írták Böjte Csabáról
Elismerte az Origónak küldött válaszában Szabó Tünde, a Böjte Csaba elleni rágalmazó cikkek egyik szerzője, hogy nem tudták föltárni a teljes igazságot az állítólagos visszaélésekkel kapcsolatban, mégis megjelentették lejárató anyagaikat. Kiderült: a dollármédiában kifejezetten tematizálni akarhatták az állítólagos visszaéléseket.Ajánljuk még