böjte csaba
Rágalmazásért elítélt újságírót uszított Böjte Csabára a ballib sajtó
Kifejezetten Böjte Csaba lejáratására szerződtette a Mérce azt az újságírót, akit már korábban is elítéltek becsületsértés és rágalmazás miatt, mert hamisan vádolt meg valakit szexuális erőszakkal. Kulcsár Árpád mindennek ellenére ezúttal is szorgosan gyártotta a Böjte Csabát és alapítványát lejárató cikkeket. Az Origo cikksorozatban tárja fel, kik "akarhatták a ferences szerzetes fejét" az egyik korábban befogadott neveltje által.Karikó Katalin, Böjte Csaba és Szilágyi Áron kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre, olyan példaképekre, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis jobbak. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben magunkra ismerünk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Esztergomban, a Királyi Palotában, ahol augusztus huszadika alkalmából átadták hazánk legmagasabb állami kitüntetéseit, a Szent István-rendet és idén újra a Becsület-érdemrendet is. A Szent István-rendet Karikó Katalin, az Amerikai Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák kifejlesztője, valamint Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, míg a Magyar Becsület-érdemrendet Böjte Csaba ferences szerzetes, az idén harminc éves Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hatezer nehéz sorsú gyermek megmentője, gyámolítója kapta. Novák Katalin azt mondta, a három rendkívüli magyar emberben közös, hogy nemcsak tehetséges és szorgalmas magyarok, hanem életük értelme a szolgálat. Közös jelmondatuk is lehetne: Egy mindenkiért!Novák Katalin: szükség van példaképekre
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án, Esztergomban, a Magyar Szent István-rend és a Magyar Becsületrend átadásakor.Visszakozik az állítólagos áldozat: tervezett médiaakció zajlott Böjte Csaba lejáratására
Az elmúlt hetekben atomjaira hullott az Átlátszó Erdély által kirobbantott Böjte-botrány. A PestiSrácok.hu már korábban megírta, valótlan vádakkal támadhatják a ferences szerzetest és az általa vezetett alapítványt, mely Erdély-szerte több tucat gyermekotthont működtet. Most egymás után visszakoznak a lejárató cikkek szereplői és kérik nyilvános bejegyzésekben Csaba testvér bocsánatát. A Böjte-botrány főszereplőjének kiválasztott, videó interjúkban szerepeltetett nő nyílt levelében egyenesen azt állítja: valakik az atya fejét akarták általa. A Böjte Csaba Dosszié csoportban olvasható kommentek alapján egyre többen gondolják, hogy mindaz, ami történt, egy megtervezett lejárató akció volt a szerzetes ellen.Lóháton mindenki egyforma: sérült gyermekeket fejlesztenek lovasterápiával az egyik csíki Böjte-otthonnál
Egyéves fennállását ünnepelte a minap a csíkszentsimoni lovasterápia program, azaz a New Life Therapy, melyet egy Angliából Erdélybe hazatért pszichológus és Böjte Csaba ferences szerzetes csíkszentsimoni gyermekotthonát vezető házaspár álmodott meg. Ez idő alatt tizenöt sérült, Down-szindrómás illetve autista gyermeket ismertettek meg a lovak jótékony hatásával. Azt mondják, egyes gyermekeknél a várakozásokat is meghaladó eredményeket értek el, van, akinek a beszéde, másnak a mozgása fejlődött ugrásszerűen. A lovasterápia titka - amely Romániában még igen csak gyerekcipőben jár - a ló és ember közötti harmonikus kapcsolat, a lovas irányító szerepe és a ringó mozgás, amely jó hatással van az agyi működésre. A lovaglás Romániában, akárcsak Magyarországon a költséges sportok közé tartozik, de itt Csíkszentsimonban, a Szent László Gyermekotthonban és Lovardában nem pénz kérdése, hogy valaki lóhátra tudjon ülni. A gyermekotthonban működő Szent László Sportegyesület és a New Life Therapy Sportegyesület minden rászoruló, sérült gyermeknek teljesen ingyen biztosítja a foglalkozásokat, sőt mi több, a Csíkszentsimonba utaztatásukat is szervezik és bonyolítják.Heteken át lesték, zaklatták a kászoni gyermekeket az Átlátszó Erdély újságírói
Három héten át majdnem minden nap lesben álltak, fotóztak és követték is a kászonimpéri otthonban nevelkedő gyermekeket az erdélyi balliberális lapok újságírói, hogy minél szaftosabb sztorival tudjanak odasózni Böjte Csaba ferences szerzetesnek és alapítványának – tudta meg a PestiSrácok.hu. A történtek rendkívül felzaklatták a fiatal kamaszokat, akik addigra már maguk mögött hagyták az elszenvedett traumákat, és a nevelők, valamint szakpszichológusok munkája által feldolgozták a korábban elszenvedett szexuális és egyéb bántalmazásokat. Lapunk elkísérhette Böjte Csabát a napokban Kászonba, ahová azért látogatott el, hogy meggyőződjön róla, minden segítséget megadnak az érintett gyermekek lelki és mentális fejlődése, traumáik feldolgozása érdekében. A tapasztaltak megnyugtatóak: motivált, lelkes fiatalokkal találkoztunk, akik ma már kifejezetten azt kérik, hagyják őket békén és senki ne is emlékeztesse őket az átéltekre, mert csak így tudnak valóban továbblépni. Sportversenyekre járnak, ministrálnak, aktív hitéletet élnek és tervezik a jövőt. Egyikük tűzoltóversenyekre jár és ér el kiváló eredményeket, gondol rá, hogy majd akár egyenruhát öltsön; egy másik fiú történelemtanárnak készül és rengeteget olvas."Meg kell fékezni a sok hamis, hazug embert" - Élő videóban jelentkezik egy volt Böjte-gyermek
"Az elmúlt napokban elhangzott sok mocsok miatt úgy érzem, itt az idő, hogy felszólaljak. Meg kell fékezni a sok hamis, hazug embert, akik csak azért vannak fizetve, hogy bemocskolják Csaba testvért és az alapítványt" - írta közösségi oldalán Vass Ferencz, aki az abúzus vádakkal a balliberális médiában szereplő Mónikával egy időben, ugyanabban az otthonban nevelkedett Szovátán. Vass Ferencz hozzátette, az ő története azért valós, mert neki a kiállásáért senki sem fizet és egyetlen újságíró sem biztosított ügyvédet számára, ráadásul politikailag is függetlennek vallja magát. Az élő közvetítést 20 órától tudják követni a Facebookon, Vass Ferencz oldalán.Hangfelvételek, üzenetek sora igazolja: hamis vádakkal akarja szétmarcangolni Böjte atyát a balliberális gépezet
A szakma alapvető követelményeit figyelmen kívül hagyva, lelki sérült, traumatizált fiatalokat kihasználva és felhasználva, pénzért, most már fizetős cikkekben is futtatja tovább a balliberális média a Böjte Csaba gyermekotthonait céltáblára tűző cikkeket, annak ellenére, hogy hetek óta tudják: az általuk bemutatott, állításaik szerint abuzált, a szovátai otthonban nevelkedett lány is beismerte, hogy nem igazak a vádak. A PestiSrácok.hu kétséget kizáró bizonyítékok birtokába jutott arról, hogy a lány többször is elmondta, leírta az elmúlt hetekben: kamu az áldozati interjú. A cikksorozatokból eközben ejtették azokat az interjúalanyokat, akik nem támasztották alá a koncepciót, hogy Böjte gyermekotthonai valamiféle gyermekkínzó, romlott erkölcsű intézmények, ahol a vezetés maga is vétkes az abúzusban, ha pedig nem, eltussolja azt. Így működik a kíméletlen liberáis lejárató-kivégző osztag, amelyben az élen magukat oknyomozónak beállító, külföldről vastagon támogatott médiamunkások állnak, a háttérben pedig olyan szereplők tűnnek fel, mint Perintfalvi Rita vagy Parászka Boróka.A Százak Tanácsa közleményben áll ki Böjte Csaba mellett (PS-exkluzív!)
Közleményt juttatott el portálunkhoz a Százak Tanácsa. A több mint negyedszázada működő, markánsan nemzeti elkötelezettségű civil szervezet ügyvivője, az olimpiai bajnok kenus Foltán László megkeresésére közöljük azt a hivatalos kiállást, amellyel a Százak Tanácsa támogatja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjét, Böjte Csaba ferences szerzetest.Ajánljuk még