bosznia-hercegovina
A hágai legfelsőbb bíróság szerint Hollandia is felelős a srebrenicai mészárlásért
Hollandia részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról – mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken. Szakértők szerint az ítélet nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok érintettségének ügyében.Az EBESZ szerint több, mint ötezer boszniai háborús bűnös nem került még bíróság elé
Legalább ötezer olyan ember van Bosznia-Hercegovinában, akit a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűncselekménnyel vádoltak meg, de még mindig nem került bíróság elé, és ha az igazságszolgáltatás továbbra is az eddigi ütemben dolgozik, akkor további legalább egy évtizedre lesz szükség az ügyek lezárására - közölte Bruce Berton, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szarajevói küldöttségének vezetője az Oslobodjenje című boszniai napilapnak adott szerdai interjúban.Srebrenicai megemlékezés: a népirtás tagadása a tettek megismétléséhez vezethet
A népirtás tagadása a bűntettek folytatásához és megismétléséhez vezethet, ezért arra van szükség, hogy mindenki belássa: Srebrenicában 24 évvel ezelőtt népirtást követtek el - hangsúlyozta csütörtöki srebrenicai beszédében Carmel Agius, az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusának (MICT) elnöke. Carmel Agius kiemelte: a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) elítélte mindazokat, akik a leginkább felelőssé tehetők a 24 évvel ezelőtt Srebrenicában történtekért.Terrortámadásra készülő iszlamistákat ítéltek el Bosznia-Hercegovinában
Elítéltek két iszlamistát rendőrök elleni terrortámadás előkészítéséért csütörtökön Bosznia-Hercegovinában - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy Maksim Bozic és Edin Hastor a radikális szalafista mozgalom tagjaként terrortámadást készített elő a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal, valamint a tuzlai rendőrség épülete ellen. A két férfi, másokkal együtt fegyvert és robbanószert szerzett be, és ezzel veszélyeztette az ország alkotmányos rendjét.Kerítést épített Horvátország a Boszniával közös határán
Horvátország három méter magas, lándzsás fémkerítést épített a Velika Kladušához közeli, északnyugat-boszniai Maljevac határátkelőn – közölte a helyi sajtó kedden. A horvát belügyminisztérium közleménye szerint a kerítés schengeni előírás, amely szerint a határátkelőket és azok közvetlen környezetét technikai akadállyal is védeni kell. Hozzátették ugyanakkor, hogy a fémkerítés abban is segít, hogy az illegális bevándorlók ne tudjanak erőszakkal áttörni a határon. További két határátkelőre, az említettől valamivel északabbra, Gejkovacra és attól valamivel délebbre, Pašin Potokra is terveznek kerítést telepíteni – hangsúlyozták. Mindhárom határátkelő Velika Kladuša tíz kilométeres körzetében található.Tűz ütött ki egy boszniai menekülttáborban
Huszonkilenc bevándorló sérült meg szombat hajnalban egy menekülttáborban kitört tűzvészben az északnyugat-boszniai Velika Kladušában.Szijjártó: Júniusban az EU-nak meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat Albániával
Az Európai Uniónak júniusban meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat Albániával; Magyarország számára elfogadhatatlan lenne, ha ez nem történne meg - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. A politikus Gent Cakajjal, Albánia ügyvivő Európa-ügyi és külügyminiszterével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a magyar külpolitikában a nyugat-balkáni térségnek kiemelt jelentősége van, hiszen az ottani béke és stabilitás közvetlen hatással van Közép-Európa biztonságára.Ajánljuk még