boszniai szerb köztársaság
Milorad Dodik: a boszniai Szerb Köztársaság is csatlakozna a szerb-magyar katonai szövetséghez
A boszniai Szerb Köztársaság is csatlakozna a szerb-magyar katonai szövetséghez — jelentette be Milorad Dodik boszniai szerb elnök pénteken Banja Lukában, arra utalva, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök a minap felvetette: katonai szövetség jöhet létre Szerbia és Magyarország között.Szijjártó Péter: Magyarország kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is
Magyarország a felelős szomszédságpolitika keretében kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó Péter: be kell fejezni a teljesen felesleges feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában
Be kell fejezni a teljesen felesleges feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában, ugyanis sok esetben épp a nemzetközi közösség, és benne az Európai Unió intézkedései vezetnek újabb válságok kipattanásának veszélyéhez – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarország segíti Bosznia-Hercegovina előrehaladását az európai integráció útján
A magyar kormányzat a felelős szomszédságpolitikája keretében segítséget nyújt Bosznia-Hercegovina európai uniós integrációjának előmozdításához, ez fontos célkitűzése lesz az idei EU-elnökség során is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Banja Lukában.Szijjártó Péter: minden feltétel adott a Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez
Nincs semmi nyitott vagy vitás politikai kérdés Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság között, így minden feltétel adott a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Banja Lukában.Kitüntették Orbán Viktort Bosznia-Hercegovinában
A boszniai szerbek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására, a két nép egymásra van utalva – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a boszniai Banja Lukában pénteken, miután átvette a Boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje láncon kitüntetést Milorad Dodiktól, a többségében szerbek lakta boszniai entitás elnökétől.Többszöri halasztás után megkezdődött a Milorad Dodik elleni per Szarajevóban
Többszöri halasztást követően elkezdődött Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének tárgyalása hétfőn Szarajevóban.Szijjártó Péter: az EU-nak be kell fejeznie a Nyugat-Balkán fenyegetését és zsarolását
A nyugat-balkáni integrációs politika sikerre viteléhez az Európai Uniónak be kell fejeznie a térség országainak fenyegetését és zsarolását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Banja Lukában, ahova az eredetileg tervezett Szarajevó helyett érkezett, miután ott a köd miatt nem tudtak leszállni.Keményen kritizálta Brüsszelt a boszniai szerb köztársasági elnök, aki szerint az EU elveszítette európai és keresztény alapjait
Az Európai Unió elveszítette európai értékeit és keresztény alapjait, és megengedte, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon a belső ügyeibe – hangsúlyozta Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke az Európa Hangja (Voice of Europe) hírcsatornának adott interjúban, amelyet a boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) ismertetett szerdán.Ajánljuk még