botka lászló
A kormányt szidó levelet mindenki megkapja Botka Lászlótól, a pénzügyi támogatást nem
Egy olvasói levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben egy felháborodott nyugdíjas írta meg, hogy Szegeden 1500 nyugdíjas nem kap abból az egyszeri támogatásból, amit a város korábban szocialista, ma már függetlenként politizáló polgármesterétől kapnak a szépkorúak. Legalábbis azok, akiknek alacsony a nyugdíjuk, a többiek nem fontosak ezek szerint. Az azonban felvet kérdéseket, hogy a szegedi önkormányzat honnan tudja, hogy kinek alacsony és kinek magas a nyugdíja? A levél továbbá ellentmondásokba is ütközik, hiszen először a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról írnak, majd a "kivéreztetett önkormányzat" a zsebébe nyúl, mert mégis van pénz lóvéra. Botka László, Szeged ellenzéki polgármestere is kérlelhetetlen ellensége a gonosz „vegyiparnak”!
A rossz hír az, hogy a modern, a posztmodern társadalom, sőt, a jogállam, a fékek és ellensúlyok, a szójalatte és a vegán kaja is a vegyiparon múlik, ugyanis szinte minden ipar vegyipar is részben-egészben. A festéket például, amit szétlocsol a Momentum, még ha állítólag környezetbarát is, a vegyipar csinálja. Nagyon kíváncsi lennék, amikor Botka elvtárs a gonosz kapitalistákkal tárgyal, milyen alapon gondolja azt, hogy a világon egyedül Szegeden lesz olyan ipar, ami egyetlen molekulányi melléktermék nélkül állítja elő Greta Thunberget, nyilván valami természetes anyagból, mondjuk bambusz szívószálak reciklálásával. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.