botrány
Rába Quelle-igazgató: Ki a f*szom fog ebbe a g*ci, kib*szott, k*rva retkes városba bejönni? (Videó)
Itt a kampány, szaporodnak a kiszivárgó hangfelvételek, azonban mégsem mindennapi felvétel került elő a győri fürdő vezetőjéről. Kovacsics Imre, a győri Rába Quelle vezérigazgatója hosszas káromkodás, Győr városának becsmérlése után egyszer csak kirúgta a teljes menedzsmentet, de az igazán érdekes dolgok csak ezután következtek.Csalás és "félreérthető videók" a DK-hoz köthető gyermektáborban
Hatalmas botrányokat rejteget a DK a párt romaügyi szakértőjéhez is köthető gyermektábor körül. A működtető szervezet ellen mutyigyanús ügyek miatt eljárást folytatnak, milliós tételek tűntek el, de ami talán még durvább, hogy olyan videók is napvilágra kerültek, amelyeken az látható, ahogyan a felügyelők enyhén szólva is félreérthető módon nyúlnak a lánygyerekekhez, akinek pedig ez nem tetszik, az szerintük egyszerűen "nem tudja értékelni a roma népszokásokat".Különvélemény – Amerikában szexbotrány, Európában háborús retorika borzolja a kedélyeket
A Különvélemény e heti adásában Ábrahám Róbert, Dopeman és Lukács Adorján vesézte ki a hét legbotrányosabb történéseit. Az amerikai szórakoztatóiparról már egy ideje lehetett sejteni, hogy átitatja a romlottság és az eltitkolt szexuális zaklatások, de a híres zenei producer és rapper, Diddy botránya óta egyre több eddig eltitkolt részlet kezd nyilvánvalóvá válni. Homoszexuális jellegű zaklatások, elkábított zenészek és perek sokasága az elmúlt hetek mérlege. Eközben a politikai fronton sem békésebb a helyzet: Macron kijelentése, miszerint akár nyugati katonákat is küldene Ukrajnába, szintén óriási felháborodást okozott. Ha érdekli, mi mit gondolunk a fentiekről, mindenképp nézze meg a Különvélemény legfrissebb epizódját.Elszabadult a buli: „Mi van, b*zmeg, gyere ki!” – üvöltözte az alpolgármester és egy vállalkozó egy tiszaföldvári kocsmánál (Videó)
Egészen elképesztő felvétel terjed Tiszaföldvár fideszes alpolgármesteréről, valamint egy helyi vállalkozóról az interneten. Kiss Ferenc láthatóan részegen, félmeztelenül Cseuz Zsolt alpolgármester társaságában rugdossa egy borozó kapuját.A nyíltan kommunista Mérce elképesztő hazugságot terjeszt Novák Katalin botrányáról – The Fair Right (videó)
Novák Katalin botránya a fantasyírókat is megihlette, így született meg a Mérce.hu kommunista álhírlabor legújabb böffenete, ami hírből sem ismeri az újságírást. Azt is mondhatnánk, ez egy blogbejegyzés, de onnantól kezdve, hogy nagy nyilvánosság előtt állít megalapozatlan ostobaságokat, úgy éreztem, reagálnom kell az írásra. Az újságírás alapvetően arról kellene, hogy szóljon, hogy a birtokunkban álló tényekből térképet rajzolunk az olvasó számára, aki eljut egy – esetleg több – logikus következtetésig. Ezzel szemben a Mérce.hu szerzője már az első bekezdésben megmondja, hogy mit kell gondolnunk az adott témáról, a cikkben pedig saját tévképzeteit próbálja meg leerőszakolni az olvasó torkán – akit vélhetőleg totál idiótának néz. Ma ezt az újságírásnak gúnyolt epehányást fogom elemezni. Nézd meg a teljes videót!Öt perc – Novák Katalin lemondott, a ferencvárosi ellenzéki összefogás összeomlott
Szombaton késő délután bejelentette lemondását Novák Katalin köztársasági elnök, majd nem sokkal később Varga Judit, volt igazságügyi miniszter is közölte, visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát. A köztársasági elnök utódját a lemondást követő 30 napig kell megválasztania az Országgyűlésnek. A szalagcímek hete azonban még nem zárult le, hiszen ítéletet hirdettek a Fenyő- gyilkosság ügyében. A meglepő döntés értelmében Gyárfás Tamást nem felbujtóként, hanem bűnsegédként ítélték el. Mindeközben Ferencvárosban gyakorlatilag összeomlott az ellenzéki összefogás, Baranyi Krisztina pedig úgy tűnik, hogy az MKKP-n kívül a pártok támogatása nélkül marad.Igazat mondott Márki-Zay, tényleg az adományozók között volt Soros – Hiába hallgat a baloldal a dollárbotrányról, szorul a hurok az Action for Democracy hazai lerakata körül
Egy tanulságot már most leszűrhetünk a baloldal dollárbotrányából: valaki biztosan hazudik. Viszont az is lehet, hogy mindenki. Nem véletlen, hogy a teljes baloldal hallgatásba burkolózik, miután a magyar sajtót is végigjárta a felvétel, amelyen három prominens Soros-ügynök, név szerint Kati Marton, Wesley Clark és Korányi Dávid arról beszélnek, hogy Sors küldte a magyarországi baloldal kampányába érkező milliárdok nagyobbik részét. A baloldal védekezése, miszerint magánszemélyektől és kisadományozóktól erednek a vasalt külföldi valuták legalábbis nehezen hihetőek: rosszul öregedett Márki- Zay Péter portálunknak adott interjúja, amelyben úgy fogalmazott, akár Soros György is az adományozók között lehet. Ahogy szintén portálunknak büszkélkedett el arról, hogy a múlt héten kikerült felvételeken is szereplő Wesley Clarkkal tárgyalt Magyarország sorsáról amerikai útja során. Az egész melodrámából pedig lassan kirajzolódik, hogy Márki-Zay Péter, mint jobboldali politikus egy olyan karakter volt, akit az amerikai baloldali érdekkörök álmodtak meg Magyarország számára.Portik Tamás fia rátámadt ma az apja ügyét tárgyaló bíróra, leöntötte kávéval, mire a PS bűnügyi tudósítója megfékezte
Fordulatos, botrányos jelenetekkel tarkított tárgyalási nap után vagyunk a Fenyő-gyilkosság miatt zajló büntetőperben. Portik Tamás fia megtámadta a tárgyalásra érkező bírót, akit leöntött kávéval. Az önuralmát vesztett fiatalt a PS bűnügyi tudósítója fékezte meg. Ifjabb Portikot elvitték a rendőrök. Idősebb Portik gyakorlatilag mindenkit feljelentett, vagy fel fog jelenteni, leginkább az ügyvédeivel nincs megelégedve. A bírót pedig bűncselekmények elkövetésével vádolja, majd a fia támadása kapcsán elfogultsággal is. Póta Péter bírja az ütéseket és folytatja a tárgyalást. Portik védője nem tudja elmondani a védőbeszédét. Gyárfás Tamás viszont szól az utolsó szó jogán. Izgalmas nap volt.Csak liberális okosság az érdi védőnői botrány a haszonélvezet körül?
Törvényt sértett tavaly októberben az érdi önkormányzat, amikor a polgármester sürgősségi tárgyalásra beterjesztett, a védőnői szolgálatnak otthont adó helyiség haszonélvezeti jogát megszüntető határozatot elfogadta. Az egykori SZDSZ-es Csőzik László másfél hónap múlva döbbent rá, hogy a helyzet tarthatatlan. A védőnői szolgálat addigi helyéről elköltözött, mivel nem voltak hajlandók havi kétmillió forintot fizetni a 70 négyzetméteres területért. Liberális okosság következik az érdi védőnői botrányt generáló Csőzik László érvelésével, valamint a tényekkel.Ajánljuk még

















