brenner koloman
Skype-os kiselőadást kaptak a jobbikosok, miről is szól a pártjuk (Videók)
Brenner Koloman, a Jobbik főideológusa egy oktatófilmet állított össze párttársainak, ahol elmagyarázza, mi is a Jobbik. A politikus bevezetésképp azt mondta, minden politikai erőnek fontos, hogy a szélesebb közvélemény számára egyértelmű identitással rendelkezzen.A Jobbik magyarázkodása Tóth Péterrel kapcsolatban teljesen abszurd
Bíró László után ismét antiszemita nézetekről elhíresült jelöltjeik miatt kényszerül magyarázkodásra Jakab Péter pártja. Brenner Koloman azt állítja: szegedi jelöltjük, Tóth Péter ügyét azért veszik elő újra, hogy az ellenzéki együttműködést zavarják. A zsidókat „bibsiknek” és a homoszexuálisokat „genetikai hulladékoknak” nevező szegedi jelölt ellen a Mazsihisz és Tamás Gáspár Miklós is tiltakozását fejezte ki.Nem fogtok tudni ellenállni Gyurcsánynak! – Magyar pártok fóruma Sátoraljaújhelyen
Az összefogás legnagyobb problémája, hogy hatalomba akarnak segíteni egy olyan embert, akitől irtózni kell - fogalmazott a pénteki konferenciabeszélgetésen Kocsis Máté. A Sátoraljaújhelyi pót-Tusványoson megtartott szokásos vitán a Fidesz frakcióvezetője hozzátette, "hiába jöttök nekem a közös programalkotással, meg akármivel, úgyis számtalan ponton fogja érvényesíteni rajtatok az akaratát. Nem fogtok tudni ellenállni". A beszélgetés kulcskérdése az volt, hogyan lesz képes az ellenzéki összefogás egy esetleges hatalomra kerüléskor pórázon tartani a határon túli magyarság-ellenes Gyurcsány Ferencet.Elszólta magát a jobbikos képviselő – Még ő is borzasztónak találná a Jakab-kormányt
Brenner Koloman jobbikos képviselő az ATV műsorában „horribile dictu” Jakab-kormányról beszélt. Ez két dolgot jelenthet: az egyik, hogy Brenner nincs egészen tisztában a latin kifejezés jelentésével, a másik, hogy nagyon is tudja, mit beszél, és egy freudi elszólással mondta ki a véleményét saját pártelnökéről.Saját hazáját ócsárolta a jobbikos Brenner a CEU és a genderoktatás mellett kardoskodva egy uniós jelentésben
Végképp különös irányt vett a Jobbik néppártosodása, helyesebben maga a Jobbik is, miután már az Európa Tanács nemzetközi közönsége előtt is hitet tesznek a genderoktatás és a CEU védelme mellett. A jobbikos Brenner Koloman pénteken elfogadott saját jelentésében ugyanis – az Európa Tanács gyakorlatától teljesen idegen módon – saját hazáját citálta elő negatív példaként. Brenner ezzel lényegében ugyan precedenst is teremtett, ugyanakkor vélhetően még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Etikai Kódexét is megsértette, amely elvileg tiltja az ilyesfajta nyilvános árulkodást...Brenner Koloman: jellemzően balliberális politikusok nevezik diktatúrának a Fidesz–KDNP-féle kormányzást
Önálló lista állításával maximalizálhatná a szavazatait a Jobbik a 2022-es választáson Brenner Koloman, a párt parlamenti képviselője szerint, akit nemrég választottak meg az Országgyűlés alelnökének - írja a Magyar Nemzet.A baloldali képviselők miatt nem választotta meg az Országgyűlés a jobbikos Brenner Kolomant alelnöknek
A baloldali képviselők távolmaradása miatt nem szavazta meg a parlament a jobbikos Brenner Kolomant az Országgyűlés alelnökének. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez is azt tükrözi, hogy Gyurcsány csak csicskának használja a Jobbikot. Nem fáradt be a szavazásra többek között Vadai, Gyurcsány, Hadházy, Tordai, Szél Bernadett, Rig Lajos és Tóth Bertalan sem.Már megint nem lett Magyarországon diktatúra
És akkor Szijjártó Péter lépett az aréna közepébe, hogy meglengesse a vörös posztót és bemelegítse az amúgy is felhevült ellenzéki csapatot. Mesélt nekik a járványkezelési eredményekről és hangsúlyozta, hogy a kormány kevesebb, mint 90 nap után visszaadja az ellenzékiek által örökkétartónak vizionált rendkívüli felhatalmazását. A mutatvány nem maradt hatás nélkül, nagy akarás kerekedett az ellenzéki harmadban, de több kulcsember formán kívül volt, így inkább a kormányoldalról láttunk emlékezetes teljesítményeket.Menczer Tamás úgy helyretette a jobbikos képviselőt, hogy azt Önnek is látnia kell! (videó!)
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár töltötte fel oldalára azt a videót, ami a mai parlamenti ülésen készült. Ebben a jobbikos Brenner Koloman próbálkozott felszólalással: a képviselő az értelmetlen mondatszerkezetekkel tarkított expozéban a kormány és a migráció kapcsolatáról fogalmazott meg néhány gondolatot. Menczer Tamás pedig nem fukarkodott viszontválaszában emlékeztetni a jobbikos képviselőt arra, hogy az a fajta viselkedés, amit az ellenzéki párt produkál, még hozzájuk is méltatlan. Hozzátette: "a magyar embereknek elég bölcsessége van ahhoz, hogy eldöntsék, kit válasszanak, a Jobbikot éppen ezért nem is választják".Ajánljuk még