bródy jános
Bródy János megint nagyot ment: szuverén embernek nevezte Juhász Pétert és be is állt neki kampányolni
A cipész maradjon a kaptafánál, Bródy János meg a zenélésnél. A politizálás ugyanis nem áll jól neki és látszólag nem is ért hozzá, hiszen Juhász Pétert szuverén emberként emlegeti és támogatja. Bár, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nincs mit csodálkozni Bródy kijelentésén, aki szerint a demokrácia ott kezdődik, hogy az ő számait játssza folyamatosan a rádió, és akkor még nem beszéltünk a kilencvenes évek előtti szerepéről sem. Szerintünk azonban már eleget játszotta a számait a rádió, le is jártak, hiszen a szocializmus egyik kedvence volt a művész úr. Meg sem lepődünk, hogy Juhász Pétert nézte ki magának vezetőnek, a művészi lepel ugyanis sokat elbír. Bródy János Brezsnyev szivarzsebében: a KISZ 1983-as menetén „Békés indulatokat” kért, amíg a többiek az Internacionálét énekelték
„Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni” – mondta a Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán Bródy János a KISZ-es fiataloknak 1981-ben. Ugyanebben az évben árulta el az alternatív zenekarokat, megtehette, mögötte állt a KISZ, a Hanglemezgyár és az ÁVH-s alakokkal megtömött Országos Rendező Iroda. Kevesen tudják, hogy Bródy a Brezsnyevék által erőltetett "békeharc" egyik nagy mozgalmára volt. Jóbarátai, Koncz Zsuzsa és Zorán mellett, akik a diktatúra Országos Béketanácsában nyomultak. Bródy ott volt a KISZ 1983-as, Amerika-ellenes békemenetén is, ahol „békés indulatokról” harsogott, utána a felvonulók az Internacionálét énekelték. Bródy tatai "árulása" valójában nem árulás volt, hanem egy folyamat része, a KISZ arcaként, a KISZ által szervezett koncerteket végighaknizva nem akart szembemenni a diktatúrával. Inkább belesimult teljesen. Mivé lett a lázadó: itt a felvétel, ahol Bródy hitet tett a diktatúra mellett és elárulta a „szélsőséges” alternatív zenészeket
Megdöbbentő filmfelvétel került fel az internetre Bródy Jánosról. A jelenet 1981-ből származik: ekkor osztotta meg a diktatúra a zenészszakmát, az árulók, az ellenségek az új, lázadó alternatív zenekarok lettek. Tóth Dezső miniszter-helyettes arra kérte Bródy Jánosékat, hogy segítsenek „megtisztítani” a terepet a körön kívüli bandáktól. Bródy (ekkoriban a Zeneművészek Szövetsége elnökségének a tagja) felszólalásában hitet tett a kádári társadalom mellett, majd ezt mondta: „Még mindig nem tudni pontosan, hol vannak e műfajnak a határai, s ennek a következménye az is, hogy ilyen szélsőséges jelenségekről szólt Tóth elvtárs. Itt hivatásos előadóművészi engedéllyel rendelkező zenészek ülnek, s a Tóth elvtárs által említett rossz példák alanyai nem tartoznak hozzánk. Sem az URH, sem az Orgazmus, sem a Bizottság.” Bródy szavai súlyosnak számítottak, hiszen ekkora már a politika is elismerte őt. Barátai, Koncz Zsuzsa és Zorán ekkor már a kommunisták Országos Béketanácsában voltak. Boci, boci tarha – még egyszer megfeji a közönséget Koncz Zsuzsa és az SZDSZ könnyűzenei szekciója
Méltó és kegyetlen választ adott a demokratikus ellenzék a NER ősbűnére, a Barackfára. Úgy tartják, a bosszú hidegen jó, de Bródynak és Koncznak a híg fos is megfelel. A ‘80-as évek legfantáziátlanabb stadionrockjainak japánosra hangszerelt, közhelyes és unalmas alapriffjére optimalizált könnyűzenei SZDSZ a szekunder szégyennel operál – meglehetősen lesújtó végeredménnyel. És mintha nem lenne elég bajunk, az indokolatlan szintetizátornyomogatásokkal dúsított, himnikusnak szánt Boci, boci tarha tele van olyan kínrímekkel, mint a „Lesz még egyszer új tavasz és lesz még szép a nyár; Az édes napsugárból nekünk is jár”. Hozzá nem értő műelemzésünk következik a Ne mondd, hogy nincs remény című dalról. KRITIKA. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.