Pesti Srácok

brüsszel

Kevesli a szankciókat, ezért rikácsolva könyörgött Cseh Katalin Brüsszelben, hogy büntessék meg hazánkat! (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 9.
Ahogy a mostani, csütörtökön leforgatott Karanténban elmondtuk, bármi megtörténhet az előválasztási játékpisztolyos, wc-papírdobáló versenyen, és bár még nem tudtuk, Karigeri visszalépése Márki-Zay részére tökéletesen illik a képbe. A budapesti főpolgármester, a zuglói vátesz azonban előtte leszögezte, ő bizony nem lép vissza, sőt saját maga által egyszerűnek titulált vérbalos és egyben üres programlufijával haknizott. Aztán, ahogy szokott lenni, ezt az erős és jellemes embert sakkfiguraként söpörték le a tábláról, vezérnek hitte magát, de sajnos a paraszt szerepét kapta Feriéktől. A drámai tragikomédia jelenleg ugyan uralja a magyar belpolitikai közeget, de ne feledkezzünk meg Dobrev Kláráról sem, aki sunyi komcsi módon várja a sorát a cicaharcban fáradó és férje szalámizását követően egyre leharcoltabb ellenfeleivel szemben. De Gyurcsány felesége itt nem áll meg, hiszen egy szolid gyalázkodás és hazugságpropeller segítségével ismét megmutatja a magyar embereknek, hogy miért nem szabad az Apró-klán kezébe adni a stafétát sohasem. Gyurcsányné ugyanis hihetetlen meglepetésre az egészségüggyel foglalkozott minap, és képes volt kimondani, hogy az utóbbi tíz évben csak leépítés, pénzmegvonás érintette az ágazatot, de majd ők tisztességgel rendet tesznek, mert csak ők tudják megoldani a problémákat. Dobrev csak azt felejtette el, hogy párttársa, Gyurcsány egyik jobbkeze, László Imre épp nemrégiben mondta, hogy a hazánkban működő 164 kórházból bezáratná legalább a harmadát, mert elég a magyarnak 100 kórház is. Az ellentmondás természetesen sosem zavarta a kommunistákat, az ígéretcunami hamissága sem, így Dobrev faarccal hazudozott tovább a nagy reformokról. Mi, magyarok azonban ismerjük már ezeket a "reformokat", mely vizitdíjat, valódi pénzmegvonást, kórházbezárásokat jelent. Slusszpoénként a kormány bejelentette, hogy az ápolók 2022. január 1-től 21 százalékos béremeléssel számolhatnak, de a DK nagyágyúi biztosan erre is kitalálnak egy ütős sztálinista választ. Végül Cseh Katkát tartogatta számotokra még a Karantén, aki a sima, átlagos hazaárulást megtetézte egy rikácsoló, óbégató brüsszeli etűddel, hiszen az Európai Parlamentben szinte sírva szólította fel a balos honatyákat, hogy ugyan, büntessék már meg Magyarországot, mert amit most csinálnak, az kevés! A korrupció ellen 5 milliárdos uniós pénz lehúzásával harcoló Cseh Katalin hitelessége tovább nőtt tehát, mi csak remélni tudjuk, hogy ez a kifakadás nem marad következmények nélkül! Nézzétek a Karantént, most is megéri!
Ajánljuk még

A második Dárdai-fiú is hazatér a felnőtt válogatottba! – Dárdai Márton bejelentette: Magyarországot választja!

Exkluzív 2024 január 22.
A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál középső fia, a 24-szeres német utánpótlás-válogatott védő, Dárdai Márton ma hivatalosan bejelentette, hogy a jövőben a magyar labdarúgó-válogatottban kíván szerepelni. Ezzel hosszas találgatás végére tett pontot, egyben jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy a legidősebb Dárdai-fiú, Palkó után a középső testvér, Márton számára is a magyar válogatott lett a választott nemzeti csapat.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

A vér szava döntött: Dárdai Bence is a magyar válogatottat választotta!

Exkluzív február 22.
Amint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) mai, hivatalos bejelentéséből kiderült, az eddig a német utánpótlás-válogatottban szereplő Dárdai Bence kérvényezte és meg is kapta az engedélyt az országváltásra, amelynek értelmében a felnőttek között már a magyar válogatott színeiben lép majd pályára. Ennek eredményeként a korábbi 61-szeres válogatott, Hertha-legenda Dárdai Pál mindhárom fia ott lehet majd a jövőben Marco Rossi szövetségi kapitány keretében.