brüsszel
Szijjártó Péter: Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek
Brüsszel nem tudja megemészteni, hogy a magyarok maguk hoztak döntést a saját jövőjükről, és hogy Budapesten egy sikeres jobboldali, kereszténydemokrata kormány van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, értékelve az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását.Tóth Edina: néha azt érzem, hogy Brüsszelben karddal harcolunk a szuperszonikus fegyverek ellen – Mi kérdezünk
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki az Európai Parlamentben 2019 óta képviselő, előtte pedig 15 évig volt az Európai Néppárt tanácsadója. A képviselő beszélt az utóbbi évek magyargyűlöletéről, amely a korrupt európai baloldal részéről folyamatosan tetten érhető, valamint arról a magyar baloldalról is, amely Európában egyedülálló módon nem tart semmilyen nemzeti minimumot és csak ártani akar a saját hazájának. Tóth Edina szerint olyan mértékű az elnyomás és a cenzúra, hogy úgy érzi, karddal kell harcolniuk a szuperszonikus fegyverek ellen, de elmondása szerint nem adják fel, a jövőre esedékes EP-választásokon mind magyar, mind európai szinten erős szereplést vár a jobboldaltól. A beszélgetés során szóba került a klímavédelem is, ami a baloldal számára csupán üres szó, Tóth pedig egy kitűnő példával szemléltette a baloldal képmutatását, hiszen klímavédelmi ügyekben magyarként csak és kizárólag ő szólal fel az Európai Parlamentben, a magyarországi baloldal közül SENKI. A brüsszeli baloldali korrupció is terítékre került: a fideszes EP-képviselő elmondta, hogy bár hihetetlen, de mintha mi sem történt volna, úgy állnak hozzá a súlyos erkölcsi válságban lévő baloldali képviselők, Eva Kaili és társai pedig minél korábban vissza akarnak térni a politikába. Nézzétek meg a beszélgetést, hiszen nemcsak a brüsszeli boszorkánykonyhákról, hanem a hazai baloldal elképesztő viselkedéséről, valamint a valódi klímapolitikáról is szó esik.Eurókötegekkel tömött bőröndökkel fogadta a Fidelitas a Magyarországon vizsgálódó brüsszeli delegációt
Háromnapos látogatásra érkezett Budapestre az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága, a Fidelitas pedig egy eurókötegekkel tömött bőröndökkel fogadta a delegációt, mert szerintük nem itt, hanem Brüsszelben kellene vizsgálódniuk.Ma érkezik Magyarországra a hazánkat rendszeresen ócsároló Daniel Freund
Daniel Freund ma Magyarországra érkezik. Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója a látogatás kapcsán a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: Ez újabb felvonása a hazánkkal szemben Brüsszelben évek óta folytatott politikai boszorkányüldözésnek.”Orbán Viktor: Magyarország és Brüsszel nagy dolgokra lehetne együtt képes, ha Brüsszel úrrá tudna lenni hungarofóbiáján
Magyarország és Brüsszel együtt nagyszerű dolgokra lehetne képes, ha a brüsszeli bürokraták úrrá tudnak lenni hungarofóbiájukon – mondta a miniszterelnök pénteken, Veszprémben, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében átadott ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ ünnepélyes megnyitóján.Kiss Rajmund a PS-nek: Tragikus lépés lenne uniós szankciókat bevezetni kínai vállalatok ellen (Videó)
Május 9-én Kijevben járt Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, ahol bejelentette, már tervezik a 11. uniós szankciós csomag bevezetését. Zelenszkij elnök továbbra is követeli, hogy az EU lépjen fel az orosz atomenergia exportja ellen, azonban ez továbbra sem reális lépés. Ami viszont aggodalomra ad okot, hogy a tervek szerint az unió már nemcsak orosz, hanem kínai, török és arab cégek ellen is szankciókat vezetne be. Az indoklás szerint ugyanis 7 kínai vállalat segítette az orosz fegyvergyártást. Ez viszont egy súlyosan destabilizáló lépés lenne az uniós gazdaság számára. Továbbá a Nemzetközi Alap Ukrajnáért - egy olyan országcsoport, amely Nagy-Britanniát, Norvégiát, Hollandiát, Dániát és Svédországot foglalja magában - a múlt héten közzétett egy felhívást, amely szerint olyan vállalatok jelentkezését várják, amelyek képesek lennének a 300 km-es (190 mérföldes) hatótávolságú lőszereket biztosítani Kijev számára. Amennyiben ez megvalósulna az a háború súlyos eszkalációját jelentené, hiszen az ukránok feltehetően nem kerti dísznek használnák az említett tüzérségi lőszereket. Ezeket a témákat elemezte lapunknak Kiss Rajmund az MCC Diplomáciai Műhelyének a vezetője. Részletek a videóban.Deutsch Tamás szerint a korrupció ezer szállal szövi át az unió intézményeit
Az Európai Unió intézményeit, a brüsszeli bürokrácia mindennapos működését "ezer és egy szállal szövi át" a korrupció – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője Strasbourgban szerdán.Hidvéghi Balázs: a brüsszeli korrupció miatt átfogó változásra van szükség
A brüsszeli korrupció miatt átfogó változásra van szükség, amelyre a jövőre esedékes európai parlamenti választások adnak majd alkalmat, a szavazással ugyanis egy új kezdetet lehet majd támogatni - jelentette ki Hidvéghi Balázs, az Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban szerdán.Ajánljuk még

















