büntetőper
Jogerősen is hét évet kapott Vizoviczki, de több, mint háromszázmilliót megspórolt neki a Fővárosi Ítélőtábla (Frissítve!)
Harmincegy vádlott esetében helybenhagyta szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a Vizoviczki László és társai ellen költségvetési, illetve adócsalás és más bűncselekmények miatt első fokon kiszabott határozatot, a budapesti éjszakai élet egykori meghatározó figurájának büntetése a korábbi döntésnek megfelelően hét év szabadságvesztés. A táblabíróság két vádlott kivételével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék tavalyi döntését, azonban helyt adott az ügyészség indítványának, és kimondta, a vádlottak nagy része bűnszervezetben követte el tetteit, ami súlyosabb megítélésű az első fokon megállapított bűnszövetségnél. Vizoviczkit a törvényszék több, mint hatszázmillió forintos vagyonelkobzással is sújtotta tavaly, ennek összegét a táblabíróság szerdán háromszázharmincmillió forintra mérsékelte, ennek magyarázata a szóbeli indokolásban nem hangzott el. A bűnszervezet létrehozása miatt az első fokon kiszabott felfüggesztett büntetéseket le kell tölteniük az érintetteknek, sőt, kedvezményben sem részesülhetnek. A szerdai ítélethirdetésen Vizoviczki nem jelent meg, de a PestiSrácok.hu információja szerint már értesült a döntésről, és felkészült arra, hogy a fegyházba vonuljon. Buda-Cash – a százmilliárdos brókerbotrány, ami nem ügy, és amelyben a védelem szerint mindenki ártatlan
Az ügyészség által félreértelmezett, a pénzintézeteknél ugyanakkor bevált eljárásoknak tartják a Buda-Cash brókerbotrányában szereplő védők azokat a tranzakciókat, amelyek révén a cég vezetői a vádirat szerint száztizenötmilliárd forintos kárt okoztak. Az a három évre tartó büntetőeljárás finisére sem derült ki, hogy ki, vagy kik hozták létre fiktív személyek nevén azokat a számlákat, amelyekre hatalmas összegek érkeztek, és azokat a vádlottak a sajátjukként kezelték. Az ügyészség úgy tartja, a Buda-Cash menedzsmentje az ügyfelek befektetéseit megcsapolva tartotta fent a cég fizetőképességének látszatát; a védelem szerint a befektetők haszonnal együtt visszakapták a pénzüket, a károsultak azonban más véleményen vannak. Az ügyész a napokban letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, a Fővárosi Törvényszék az ősszel hirdet ítéletet az ügyben. Kovács Béla, aki mindig/soha ott volt/nem volt ott
Mindig jókor/rosszkor volt jó/rossz helyen az unió intézményei elleni kémkedéssel és az EU kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt jobbikos politikus, EP-képviselő Kovács Béla, aki a Magyar Időknek mesélt kalandos életéről. A Rejtő Jenő bármelyik írásába könnyedén beilleszthető életúttal rendelkező Kovács továbbra is tagadja, hogy kémkedett, szerinte amit ő tett, az lobbizásnak nevezhető, így nem büntetendő. A KGBélaként is emlegetett férfi ma már azt mondja: nem azért hagyja ott a Jobbikot, mert perével nem akar ártani a pártnak, hanem azért, mert nincs megelégedve annak vezetésével. És várják kollegái Közép-Ázsiába és Mongóliába.