cdu
Merkel a pártját és riválisait is kicsinálta, de Orbánnal igyekszik kibékülni
Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) lemond a CDU elnökségéről, miután kiválasztották az utódját, aki egyúttal a párt kancellárjelöltje is lesz a következő általános választásokon. Ez a "merkelizmus" totális bukásának beismerése. Merkel kénytelen lesz végignézni politikai hagyatékának teljes felszámolását. AKK volt a kijelölt utód, de nem volt képes népszerűvé válni, sem a választók között, sem a CDU tagjai körében. Mert AKK lemondása a CDU tagság csendes lázadásának következménye valójában. Elegük van.Lemond a CDU elnöke (Frissítve!)
Bejelentette távozását pártvezetői tisztségéből hétfőn Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - jelentették német hírportálok.Orbán Viktor Angela Merkellel tárgyal Berlinben
A német fővárosban tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfőt Angela Merkel kancellár fogadja berlini hivatalában, ahol sajtóinformációk szerint elsősorban diplomáciai kérdéseké lesz a főszerep, számolt be a HírTV.Egy nap után lemondott a kormányfő, mert együttműködött a „szélsőjobbal”
Megválasztása után egy nappal bejelentette távozását a németországi Türingia tartomány új miniszterelnöke csütörtökön. Thomas Kemmerich, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa erfurti tájékoztatóján közölte, hogy pártja tartományi törvényhozási (Landtag) frakciója kezdeményezi a testület feloszlatását, hogy lemossák a miniszterelnöki tisztség intézményéről azt a "szégyenfoltot", amely annak révén keletkezett, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választották meg a pozícióra.Először szavazott együtt egy fontos kérdésben az AfD-vel a CDU
Botrány is van belőle. Megbocsáthatatlannak nevezte csütörtökön Angela Merkel német kancellár, hogy pártjának politikusai szerdán Türingiában együtt szavaztak az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt politikusaival, és kijelentette, hogy a szavazás eredményét meg kellene semmisíteni.CDU-s üzenet a tökölődő szocdemeknek: kicsit kormányozni olyan, mint kicsit terhesnek lenni
A koalíciós szerződés melletti kiállásra és a közös kormányzás folytatására ösztökélik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetői a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD), amely új vezetőséget választott vasárnap véget ért kongresszusán.A CDU szerint vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében
Akár a tiltás eszközével is vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében – várhatóan ez a követelés is bekerül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hivatalos programjába a párt pénteken kezdődő kongresszusán.A CDU szerint vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében
Akár a tiltás eszközével is vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében – várhatóan ez a követelés is bekerül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hivatalos programjába a párt pénteken kezdődő kongresszusán.Csúnyán kikapott Merkel pártja a törvényhozási választáson Türingiában
Jelentős előnnyel a legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) nyerte meg a németországi Türingia tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag) választást. A jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.Ajánljuk még
















