cenzúra
A fideszesek meggyilkolása nem sérti a Facebook közösségi alapelveit
A fideszesek lelövetése a Facebook szerint rendben van. Erről árulkodik ugyanis az a poszt, amire szerkesztőségünk bukkant rá csütörtökön. Ebben a posztban egy úriember úgy gondolta, hogy “ólmot” kíván a kormánypárt híveinek, majd megkérdőjelezi az életük lényegét. Az agresszív fenyegetés több órája nyilvános, lájkolható és kommentelhető, a Facebook pedig ezidáig sem távolította el, még akkor sem, amikor azt többen agresszív tartalomként, életveszélyes fenyegetésként jelentették a közösségi portál moderátorainak. Mindeközben kollégáinkat egy profilkép megosztásáért is azonnal tiltják: Huth Gergely, portálunk főszerkesztője nemrég 30 napot kapott, amiért másfél évvel ezelőtt (!) meg mert osztani egy objektív, tényfeltáró cikket a második világháború után hazatért magyar katonák sorsáról Erdélyben. A Facebook-cenzúra alkonya? - Nyertes persorozat magyar szereplővel a Zuckerberg-birodalom ellen
Csak úgy repkednek a harmincnapos tiltások a monopolhelyzetet élvező közösségi oldalon azoknak, akik a liberális világrend híveinek nem tetsző, markáns véleményeket szoktak megfogalmazni. Akad, aki alig fér hozzá a profiljához, mert amint letelik a harminc nap, órákon belül kapja a következő tiltást, akár évekkel ezelőtti hozzászólásért. Munkatársunk, Ambrózy Áron, valamint a 888.hu újságírója, Oláh Gellért ráadásul már egyszerű, őket ábrázoló profilkép miatt is kapott harmincnapos blokkolást, ami ékesen bizonyítja, hogy gyakorlatilag indok se kell ahhoz, hogy a Facebook elhallgattassa, akit akar. Egy magyar származású németországi férfi viszont nem törődött bele a Facebook mindenhatóságába, és összesen négy pert nyert meg a cég ellen, ezzel precedenst teremtve a szólásszabadságtól egyre jobban eltávolodó országban. A baloldali véleményterror tíz online áldozata
Az amerikai elnök élesen bírálta a napokban a közösségi médiumokat, melyek szerinte teljes mértékben kettős mércét alkalmaznak, diszkriminálva a jobboldali hangokat, miközben másokéval semmit sem tesznek, illetve Trump szándékos torzításokkal vádolta meg a Google médiaóriás keresőszolgáltatását is. A jobboldalon szinte mindenki érzi, hogy valóban valami baj van a nagy tech-cégek termékeivel, amelyek rendre ellehetetlenítik a vélemények szabad áramlását, legalábbis ami a konzervatív világnézetet illeti. A nagy tech-vitát nem áll szándékunkban elkezdeni, de fontosnak találtunk összeszedni néhány közszereplőt, akiket több-kevesebb sikerrel sikerült ellehetetleníteni a baloldali véleményterrornak, amelynek legrangosabb végrehajtói éppen azok az online felületek, amelyek a szólásszabadságot hivatottak szolgálni.